Az olcsóbb, persze relatív, mert még így is 80 millió forintról beszélünk, de a Maserati olyat lépett, amire kevesen számítottak. Az elektromos az olcsóbb. Tisztán, elektromosan A Maserati GranCabrio az olasz luxusmárka négyüléses kabriója, amely belső égésű motoros változatában 550 lóerővel, 316 km/h csúcssebességre képes és 3,6 alatt gyorsul százon – ezek nem gyenge adatok. Ám a típus új, teljesen elektromos változata, a Folgore (villám), ennél is nagyobb teljesítményre képes, 761 lovat zártak a motortérbe, 2,8 alatt gyorsul százra, igaz a sebességet 290 km/h-ban limitálták. Utóbbiért talán kárpótol, hogy a nyomaték 1350 Nm szemben a benzines 650 Nm-ével. A Maserati a bruttó 92,5 kWh-s akkupakkból 447 kilométeres hatótávot hoz ki a sportos teljesítmény mellett. Ami viszont igazán érdekes, az az, hogy a tisztán elektromos verzió 25 ezer euróval, egy kisautó árával olcsóbb, mint a V6-os változat, 236 ezer helyett, 211 ezer euróért meg lehet már vásárolni. Ez nem az első eset, hogy a belső égésű a drágább a márkánál, már a GranTurismonál is ezt az opciót választották, de úgy néz ki, trend lesz belőle. A Grecale modell esetén is a villanyos ára a kedvezőbb, igaz, ott mindössze 1000 euró a különbség. A márka eladásai egyébként az első negyedévben 42 százalékkal csökkentek Európában, csak 1403 tehetősebb vásárló választotta őket, ám amik ennél is szomorúbb, mindössze 44 elektromos autót adtak el az olaszok – írja az Automotive News Europe beszámolója a premierről. PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly93d3cudm9sdGllLmV1Lz91dG1fc291cmNlPXZpbGxhbnlhdXRvc29rJnV0bV9tZWRpdW09ZWxla3Ryb21vc2F1dG8mdXRtX2NhbXBhaWduPXJvdmF0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3d3dy52b2x0aWUuZXUvP3V0bV9zb3VyY2U9dmlsbGFueWF1dG9zb2smdXRtX21lZGl1bT1lbGVrdHJvbW9zYXV0byZ1dG1fY2FtcGFpZ249cm92YXQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL2VsZWt0cm9tb3MtYXV0by1zenBvbnpvcmktMS0yMDI1LTAzLTAxLmpwZyIgbWVkaWE9IihtaW4td2lkdGg6IDcwMHB4KSI+PGltZyBzcmM9Imh0dHBzOi8vdmlsbGFueWF1dG9zb2suaHUvd3AtY29udGVudC91cGxvYWRzLzIwMjUvMDIvZWxla3Ryb21vcy1hdXRvLXN6cG9uem9yaS0xLTIwMjUtMDMtMDEuanBnIiBhbHQ9IiI+PC9waWN0dXJlPjwvYT4= Biró BalázsA fenntartható közlekedés elkötelezett híve, akit elsősorban a Tesla céltudatos és piacot felforgató tevékenysége rántott magával ebbe a világba, így publikációi elsősorban erre a területre koncentrálnak. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!