Sikeresen zárult az az öt hetes intenzív teszt, melynek során a Mercedes-Benz extrém körülmények között próbálta ki új üdvöskéje, az eIntouro helyközi autóbusz képességeit. A megmérettetésre Dél-Spanyolországban, Andalúziában került sor, ahol a rekkenő 45 fokos hőségben előbb 2500 m magasra kellett felkapaszkodniuk a prototípus járműveknek a Sierra Nevada hegységben, majd onnan elektromos visszatápláló fékezéssel biztonságosan leereszkedniük, mindezt teljes terheléssel. A próbák során a mérnökök árgus szemekkel figyelték, hogyan viselkedik az akkumulátor hőmenedzsmentje, hogyan bírja szusszal a légkondicionáló és az elektromos hajtáslánc illetve hogyan alakulnak a töltési görbék a villámtöltések alkalmával. Az átfogó tesztek során nem csupán a sorozatgyártás beindítása előtti végső optimalizáláshoz tettek szert értékes információkra a szakemberek, hanem arról is megbizonyosodhattak, hogy az eIntouro még extrém nyári hőmérséklet mellett is teljesen működőképes. Az autóbuszok a Mannheim-Granada-Mannheim közötti, közel 4.000 kilométeres utat saját lábon tették meg, napi futásteljesítményük pedig 300-500 kilométer között alakult. A járművek a tesztekre menet és visszafelé jövet rövidebb utakon is bizonyították alkalmasságukat. fotó: daimlertruck.com A Daimler Buses összes új típusát átfogó tesztelésnek veti alá a sorozatgyártás beindítása előtt: a biztonsági és terhelési próbák mellett extrém időjárási körülmények között is vizsgáznak a járművek. A most elvégzett nyári próbatételt megelőzően – tavaly télen – két prototípus eIntouro elektromos busz már sikerrel teljesítette a komplex téli teszteket a finnországi Rovaniemiben, mínusz 30 Celsius fokos külső hőmérséklet mellett.PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly92aWxsYW55YXV0b3Nvay5odS9yb3ZpZGVuLzIzMzExNV82NjEyMTA0YzhkIiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3JvdmlkZW4vMjMzMTE1XzY2MTIxMDRjOGQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI2LzEwL3BldWdlb3QxMjAweDE2MDAtZWxla3Ryb21vcy12aWxsYW55YXV0b3Nvay1wZXUtbGN2LTVtaWxsaW8tZGlzcGxheS0yNjEwLmpwZyIgbWVkaWE9IihtaW4td2lkdGg6IDcwMHB4KSI+PGltZyBzcmM9Imh0dHBzOi8vdmlsbGFueWF1dG9zb2suaHUvd3AtY29udGVudC91cGxvYWRzLzIwMjYvMTAvcGV1Z2VvdDEyMDB4MTYwMC1lbGVrdHJvbW9zLXZpbGxhbnlhdXRvc29rLXBldS1sY3YtNW1pbGxpby1kaXNwbGF5LTI2MTAuanBnIiBhbHQ9IiI+PC9waWN0dXJlPjwvYT48IS0tIChjKSAyMDAwLTIwMjYgR2VtaXVzIFNBIHZlcnNpb24gMi4wIEltcHJlc3Npb25zOiBjYW1wYWlnbjogTU1CIFBldWdlb3QgTENWIDIwMjYsIHBsYWNlbWVudDogL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1LzEyMDB4MTYwMCAsIGNyZWF0aXZlOiBsaW5rICAtLT4NCjxJTUcgU1JDPSJodHRwczovL2dkZWh1LmhpdC5nZW1pdXMucGwvX1tUSU1FU1RBTVBdL3JlZG90LmdpZj9pZD1kd0NWVm91V2JjS0JRaEZzbUsuQ082Yms3QV9VQ2hDRWZOQVpIMzliT2NELk43L2Zhc3RpZD1ncHhnd2htZnRrcGNxam1hdXlpY3drd29vbW1wL3N0cGFyYW09d2hkamVubXFiYS9uYz0wL2dkcHI9MC9nZHByX2NvbnNlbnQ9IiAvPg0K A terheléses próba „utasai” fotó: daimlertruck.com A Mercedes-Benz eIntouro az ismerős, dízelmotoros változat alapjaira épül; segítségével a gyártó képes lesz a klasszikus helyközi útvonalakra, rövidebb kirándulásokra, iskolai járatokra is környezetbarát járművet kínálni. A 12,18 méteres változat mellett rendelhető lesz egy hosszított, 13,09 méteres variáns is eIntouro M néven, ezáltal a maximális ülőhelyek száma 50 és 63 között változtatható majd. Újdonság, hogy – az európai buszok történetében először – immár nem kell a szoftverfrissítések miatt szervizbe látogatni, azok távoli elérés segítségével települnek majd fel a járművekre. Az eIntouro már most megrendelhető, világpremierjére a brüsszeli Busworld Europe 2025 nemzetközi kiállításon kerül majd sor október 4. és 9. között. fotó: daimlertruck.com Dékány Zsolt Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!