Elektromos Jaguart kapnak a brit egészségügyi dolgozók

700 darab Jaguar I-Pace villanyautót vásárolt a brit egészségügyi ellátások irányítását és finanszírozását végző Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (National Health Service, NHS). A szerződés a Northumberland megye és North Tyneside kerület területén élő mintegy 500 000 ember orvosi ellátásért felelős Northumbria Healthcare NHS Foundation Trust alapítványon keresztül jött létre, és olyan szervezetek dolgozói számára nyújt kibocsátásmentes közlekedési lehetőséget, melyek feliratkoztak az NHS Fleet Solutions flottaszolgáltatására – jelenleg több mint 200 ilyen egyesület működik Nagy-Britanniában. Az elektromos divatterepjárók beszerzési költsége nem ismert, ám az Autocar úgy tudja, hogy belépő szintű, S felszereltségű villanyautókról van szó, melynek ára 64 495 fontnál kezdődik.

Forrás: InsideEVs

A prémium villanyautók áprilisban csatlakoznak az NHS flottájához, és három évre tudják lízingelni a dolgozók, magán és üzleti célra egyaránt, a szolgáltatás díja pedig a havi bérükből kerül levonásra. A tisztán elektromos modellek kifejezetten népszerűvé válhatnak céges autóként a briteknél, miután a kormány bejelentette, hogy a 2020/21-es adóévben teljes adómentességet élveznek. Az NHS flottaszolgáltatója jelenleg Hyundai IONIQ-ot, Seat Mii kisautót, és Renault Zoet kínál kibocsátásmentes meghajtással. Az egészségügyi szolgáltató az Egyesült Királyság legnagyobb szén-dioxid kibocsátója a közszférában, 2019 szeptemberében az ország emissziójának 5,4%-áért volt felelős. Az NHS úgy véli, hogy a dolgozók számára biztosított bérautók elektromosításával a környezetterhelés mértéke jelentősen visszafogható.

Nincs időd naponta 8-10 hírt elolvasni? Iratkozz fel a heti hírlevelünkre, és mi minden szombat reggel megküldjük azt a 10-12-t, ami az adott héten a legfontosabb, legérdekesebb volt. Feliratkozás »

Elektromos autót használsz?

Simon Zsolt

Nem az autózás, hanem a környezetvédelem iránti elkötelezettség sodorta a Villanyautósok közé, hogy geográfus és közgazdász tanulmányai befejezése után tudásával segíthesse egy fenntarthatóbb világ kialakulását.