Elképesztő a Polestar új villanyautója

A limitált szériás Polestar 1 plug-in hibrid, és a tisztán elektromos Polestar 2 dizájnnyelvezete még erőteljesen függött a Volvo tervezőinek munkáitól, mondhatni az anyacégből kiváló teljesítménymárka autói az S90 izmosabb, sportosabb, és elegánsabb testvéreiként mutatkoztak be. A Polestar legújabb tanulmánya szakít ezzel a hagyománnyal, és egy olyan stílusirányzatot képvisel, amiben helye van a formabontó és merész megoldásoknak. Már most is csupán a svédek jellegzetes hátsólámpája árulkodik e villanyautó származásáról, s ez még inkább így lesz a jövőben, merthogy a következő modelljeivel egyre inkább a saját útját szeretné járni a cég. Ez pedig elképesztően nagyot dob a látványon.

A Precept névre keresztelt koncepcióautót a Genfi Autószalon látogatói élőben is láthatják, vélhetően itt a hajtásláncról is árul majd el részleteket a Polestar. Tanulmány lévén viszont ez kevésbé lényeges, a figyelmet inkább azokra a csúcsmodern technológiákra és stíluselemekre kell fordítani, amivel a fejlesztők az autógyártóra váró jövőt vetítik előre számunkra. Ilyen például az önvezető rendszert támogató kamerák és érzékelők sokasága, amelyek a Polestar villanyautók folyamatosan fejlődő intelligens vezetéstámogató szoftvereinek feltételeit teremtik meg.

A Preceptre pillantva azonnal feltűnik, hogy eltűnt az első két autón is díszelgő maszk, amit egy laposabb, aerodinamikusabb kialakítás váltott fel egy úgynevezett SmartZone területtel, ami az említett hardvereknek ad otthont, csakúgy, mint a tetőn elhelyezett kis „sapka”, ami valójában egy LIDAR állomás. A hátratekintést a Polestar sem hagyományos tükrökkel, hanem kamerákkal oldja meg, ennél érdekesebb viszont a szokványos hátsó ablak hiánya, amit egyrészt a hosszabban hátrahúzott üvegtető, másrészt pedig az óriási, 15 colos központi kijelző helyettesít, amin a hátrafelé néző magas felbontású kamerák képét láthatjuk.

A Precept anyaghasználata arról árulkodik, hogy a Polestar fenntarthatósági elveket is követni fog autói gyártása közben. A lenalapú kompozit az utastérben nemcsak 50%-os súlycsökkenést eredményez az általában használatos anyagokhoz képest, de akár 80%-kal kevesebb műanyag hulladékért lehet felelős. Az üléshuzatok újrahasznosított PET-palackokból készültek.

Nincs időd naponta 8-10 hírt elolvasni? Iratkozz fel a heti hírlevelünkre, és mi minden szombat reggel megküldjük azt a 10-12-t, ami az adott héten a legfontosabb, legérdekesebb volt. Feliratkozás »

Elektromos autót használsz?

Simon Zsolt

Nem az autózás, hanem a környezetvédelem iránti elkötelezettség sodorta a Villanyautósok közé, hogy geográfus és közgazdász tanulmányai befejezése után tudásával segíthesse egy fenntarthatóbb világ kialakulását.