https://villanyautosok.hu/roviden/226733_3b0a22d688 Egy ideje már sejteni lehet, hogy a Varta is tervezi belépőjét az elektromosautó-akkumulátorok piacára, de a német vállalat csak most erősítette meg hivatalosan ezeket a pletykákat. Az ellwangeni székhelyű akkugyártó által kiadott rövid sajtóanyag arra is kitér, hogy az úgynevezett V4Drive akkucellák a 21700-as formátumban készülnek majd (ezt használja a Tesla Model 3 és Model Y is), és kísérleti gyártásuk már idén év végén megkezdődik. A német Wirtschaftswoche információi szerint a Varta akkucellái egyedülálló jellemzőkkel bírnak majd – magas energia-sűrűség helyett a vállalat magas teljesítmény-sűrűség elérésére koncentrál, és mindössze 6 perc alatt teljesen feltölthetők lesznek. Ezáltal felhasználásuk elsősorban olyan területeken lesz ideális, ahol a a kis méretű akkucsomagot és alacsony hatótávolságot villámgyors töltéssel kompenzálni lehet, például jól gyorsuló, magas teljesítményű prémium autókban, illetve sportautókban, ahol fontos a jármű tömege. A sorozatgyártás elindítását 2024-re tervezi a Varta évi körülbelül 100-200 millió cellával, egyelőre ismeretlen kapacitással. A fejlesztés állítólag nagyon jól halad, és a vártnál is jobb eredményeket mutat, de részleteket csak későbbre ígér a vállalat. PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly93d3cudm9sdGllLmV1Lz91dG1fc291cmNlPXZpbGxhbnlhdXRvc29rJnV0bV9tZWRpdW09ZWxla3Ryb21vc2F1dG8mdXRtX2NhbXBhaWduPXJvdmF0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3d3dy52b2x0aWUuZXUvP3V0bV9zb3VyY2U9dmlsbGFueWF1dG9zb2smdXRtX21lZGl1bT1lbGVrdHJvbW9zYXV0byZ1dG1fY2FtcGFpZ249cm92YXQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL3JvdmF0c3pwb256b3JpLXZvbHRpZS1hLWhhemFkaG96LWlnYXppdHZhLTIwMjYtMDktMDgtMS5qcGciIG1lZGlhPSIobWF4LXdpZHRoOiA3MDBweCkiPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL3JvdmF0c3pwb256b3JpLXZvbHRpZS1hLWhhemFkaG96LWlnYXppdHZhLTIwMjYtMDktMDguanBnIiBtZWRpYT0iKG1pbi13aWR0aDogNzAwcHgpIj48aW1nIHNyYz0iaHR0cHM6Ly92aWxsYW55YXV0b3Nvay5odS93cC1jb250ZW50L3VwbG9hZHMvMjAyNS8wMi9yb3ZhdHN6cG9uem9yaS12b2x0aWUtYS1oYXphZGhvei1pZ2F6aXR2YS0yMDI2LTA5LTA4LmpwZyIgYWx0PSIiPjwvcGljdHVyZT48L2E+ Simon ZsoltNem az autózás, hanem a környezetvédelem iránti elkötelezettség sodorta a Villanyautósok közé, hogy geográfus és közgazdász tanulmányai befejezése után tudásával segíthesse egy fenntarthatóbb világ kialakulását. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!