Főoldal » elektromos autó » 400 milliós szerződést kötött a Samsung és a Tesla

400 milliós szerződést kötött a Samsung és a Tesla

Amikor anno 2012-ben bemutatták a Tesla Model X prototípusát, az egyik legszembetűnőbb dolog – a sólyomszárnyas ajtók mellett – a külső visszapillantótükrök hiánya volt. Azután elérkezett a szériagyártás ideje, és mégis hagyományos visszapillantókat kapott a kocsi, végül ezt az újítást a hétköznapokba az Audi e-tron, illetve a Honda-e vezette be.

A Cybertuck bemutatóján annyira  a szokatlan formával volt mindenki elfoglalva, hogy arról már kevesebb szó esett, ez a prototípus is nélkülözi a külső tükröket. Most úgy néz ki a pickup lehet az első Tesla, ami gyártásba is így kerülhet.

Régi-új partner

Bár a Samsung egy hatalmas konglomerátum, és a kamerák gyártásával foglalkozó részének elég kevés köze van az akkumulátorgyártó Samsung SDI-hoz, azért elmondható, hogy a Tesla és a koreai mamutcég között régóta fennáll az üzleti kapcsolat, hiszen cellákat már korábban is vásároltak tőlük az ipari méretű energiatárolókba. Ráadásul a Tesla FSD számítógépének saját tervezésű chipjeit is a Samsung texasi gyára szállítja az autógyártónak.

Most a Sammobile úgy tudja, hogy egy új, 436 millió dolláros szerződés keretében a Samsung szállíthatja a Cybertruck kameráit. Bár a füles kifejezetten a visszapillantó tükröket helyettesítő kamerákról ír, a szerződés összege azt sem zárja ki, hogy  az összes ilyen berendezést, vagy esetleg más modellek készülékeit is a Samsung szállítja majd. Korábbi becslések a Teslák első, 3 kamerából álló egységek önköltségét például 65 dollárra tették, így valószínű, hogy a 8 képérzékelő összesen nem kerül többe, mint 150 dollár, ennek megfelelően pedig a Samsung szerződés akár 3 millió járműre is elég lehet.

Nincs időd naponta 8-10 hírt elolvasni? Iratkozz fel a heti hírlevelünkre, és mi minden szombat reggel megküldjük azt a 10-12-t, ami az adott héten a legfontosabb, legérdekesebb volt. Feliratkozás »

Biró Balázs

A fenntartható közlekedés elkötelezett híve, akit elsősorban a Tesla céltudatos és piacot felforgató tevékenysége rántott magával ebbe a világba, így publikációi elsősorban erre a területre koncentrálnak.