HALLASSUK A HANGUNK!

Írd alá Te is a GEVA (Global EV Alliance) nyilatkozatát!

710 kilométert ment egy töltéssel a leghatékonyabb elektromos autó

Egyedülálló technológiai mérföldkőről számolt be a holland mérnökök által alapított autógyártó start-up, a Lightyear, amely a világ leghatékonyabb és legnagyobb hatótávolságú elektromos autóját ígéri. Legutóbbi tesztje során 710 kilométert tett meg a közel 5 éve fejlesztés alatt álló Lightyear One napelemes villanyautó prototípusa egyetlen töltéssel – ez mindössze 15 kilométerrel marad el attól, amit a cég a hivatalos WLTP-hatótávként hangoztat. Ez azért rendkívüli, mert az autóban mindössze 60 kWh kapacitású akkumulátor tárolja az energiát, ami azt jelenti, hogy egyetlen kWh áram felhasználásával átlagosan 11,83 kilométert tudott haladni a jármű (≈84,5 Wh/km).

A One mindezt nem hypermiling kísérlet közben hozta össze, hiszen a tesztelők nem a lehető legalacsonyabb sebességre koncentráltak, hanem egy stabil körülbelül 85 km/h-s sebességet lőttek be. Való igaz, hogy a körülmények segítették az autót, mivel egy nagyon kicsit megdöntött, hibátlan burkolatú aszfaltpályán hajtott, ráadásul még az autó utastere is igencsak hiányos.

Lex Hoefsloot vezérigazgató elárulta, hogy a villanyautó kicsit kevesebb mint 9 órát ment, de a teszt majdnem 10 órán át tartott, mivel kétóránként szükség volt egy sofőrcserére. Kiderült továbbá, hogy a One tetejébe épített napelem azon a felhős napon 3,4 kWh-val tudott hozzájárulni az akkumulátor energiájához, így körülbelül 40 kilométerrel dobta meg a hatótávolságot. Egy naposabb napon akár 72 kilométerre elegendő elektromosságot is termelhet a napelem, így csupán az időjárás állta útját a hivatalosan ígért hatótáv elérésének.

A CEO azt is hozzátette, hogy az autó képességei messze túlszárnyalták a csapat várakozásait a fejlesztés ezen szakaszában, de a teszt rengeteg értékes adattal szolgált arról is, hogy miken kellene még javítani, mielőtt gyártásba indul a One. Ennek ideje jelen állás szerint 2022 első felében esedékes, míg újabb, a cég elmondása szerint tömegek által megfizethető szuperhatékony villanyautók bevezetése 2024-ben indulhat.

Nincs időd naponta 8-10 hírt elolvasni? Iratkozz fel a heti hírlevelünkre, és mi minden szombat reggel megküldjük azt a 10-12-t, ami az adott héten a legfontosabb, legérdekesebb volt. Feliratkozás »

Elektromos autót használsz?

Simon Zsolt

Nem az autózás, hanem a környezetvédelem iránti elkötelezettség sodorta a Villanyautósok közé, hogy geográfus és közgazdász tanulmányai befejezése után tudásával segíthesse egy fenntarthatóbb világ kialakulását.