Megérkezett a Tesla FSD béta V9

Úgy látszik, csak eltelt az a (sokszor) két hét, amit Elon Musk emlegetett az FSD, azaz a cég béta állapotú teljesen önvezető rendszerének 9-es számú főverziója kapcsán, és végre megjelent a frissítés. Az új kiadás már nem használja a radart, csak a kamerák és az ultrahangos szenzorok adataira támaszkodik. Első körben 2000 amerikai felhasználó kapta meg az újdonságot, és természetesen azonnal elkezdték feltenni a videókat az internetre.

Ezekből válogattunk most párat.

A jó

A tesztelők egybehangzó véleménye szerint a V9 grafikai megjelenítése jelentős előrelépés a korábbiakhoz képest. A sofőr sokkal jobban átlátja és könnyebb értelmezni mit lát az autó. A körölöttünk elhaladó járművek nem ugrálnak a képernyőn, hanem folyamatosan mozognak, jobban látszik hogyan értelmezi a kocsi a sávok határait, de az előttünk levők féklámpáit is rendereli a gép, így pontosan látni észrevette-e, hogy fékeztek. Musk ígérete szerint egyébként hamarosan az indexek villogása, illetve a mentők, rendőrök, tűzoltók villogói, de még a kézjelek is meg fognak jelenni a képernyőn, illetve az autó magától reagál is az utóbbiakra, a mikrofonok pedig monitorozzák majd a szirénák hangját.

Ez mind remek, és hasznos, de ennél azért lényegibb változások is történtek.

A tesztelők beszámolói szerint, a korábbi 8.2-höz képest a legnagyobb ugrás a rendszer magabiztosságában történt. Az autó már nem úgy közelit meg egy kereszteződést, vesz be egy kanyart, vagy kerül ki egy akadályt, mint egy tanulóvezető, hanem nagyjából úgy gyorsít, lassít, kanyarodik ahogyan ezt mi is tennénk. Emellett nem okoz neki különösebb problémát a köd, vagy az eső sem.

A körforgalmak kezelése is sokat javult, de már azt is tudja a rendszer, mikor kell megszegnie a szabályokat picit. A videókon látunk olyat, hogy a stop tábla előtti vonalnál megáll, de utána előrekúszik, mert a felfestés helyénél pont semmit nem látni a keresztirányú forgalomból. Arra is van példa, hogy egy nyitva felejtetett ajtójú autót a záróvonal pici átlepésével kerüli ki. Az alábbi vágatlan videón egy olyan 10 perces út látható, ahol egyszer sem kellett belenyúlni.

A gyalogosokra, biciklisekre továbbra is nagyon vigyáz a rendszer, de akkor is lassít, ha azt látja, egy másik autós az út túloldalán, tolatás/kiállás közben potenciálisan átlépheti a sávhatárt, vagy ha, az út szélén az autójuknál matató emberek közel kerülnének az autónkhoz.

De az elénk hirtelen bevágó autósra is jól reagál – még radar nélkül is.

A rossz

Természetesen a rendszer nem véletlenül béta és az sem tévedés, hogy még nem 4-es, vagy 5-ös szintű, azaz felügyelni kell. A videókon látni számos necces megoldást, illetve olyan helyzetet, amikor inkább átveszi a sofőr. A kisebb gondok között szerepel, hogy gyakran probléma nélkül, de túl nagy ívben vesz be egy kanyart, vagy, hogy amikor nem egyértelmű a felfestés és túl széles a sáv, nem tudja eldönteni melyik széléhez is igazodjon.

Ennél már komolyabb gond, ami a sűrű San Franciso-i közeledésben láthatunk, ahol egyszer-egyszer  szerette volna közelebbről megnézni a parkoló autót, vagy balra kanyarodás közben nagyon ráhúzta a jobb oldalt elhaladó autósra a kormányt. Azt sem kezeli még a v9 béta, ha az útra behajló bokrok túl közel kerülnének hozzánk, potenciálisan megkarcolva a fényezést.

És a csúf

Ennél is csúnyább viszont, amikor az út közepén, betonpilléreken futó monorailt nem veszi észre, és folyamatosan az oszlopok felé húzza a kormányt. Az ilyen és ehhez hasonló eseteket a tesztelők a képernyőn lévő ikont megérintve jelenthetik, hogy azok a következő frissítésre javítva legyenek.

Elektromos autót használsz?

Biró Balázs

A fenntartható közlekedés elkötelezett híve, akit elsősorban a Tesla céltudatos és piacot felforgató tevékenysége rántott magával ebbe a világba, így publikációi elsősorban erre a területre koncentrálnak.