Kia Business Solutions Ecosystem – komplex üzleti szolgáltatáscsomagot mutatott be a dél-koreai gyártó
Közel két év tétlenség után újra bővítésbe kezdett a Tesla Superchargerekért felelős csapata Magyarországon. Ma a miskolci töltőállomás mellett jelentek meg szakemberek és néhány nagyobb doboz, és munkájuk eredményeként délutánra helyére került újabb négy darab töltőoszlop. Az új csatlakozási pontok bekapcsolása és aktiválása után ezen a helyszínen már egyszerre akár 8 Tesla is tölthető lesz, de mivel ezek csak V2-es berendezések, a párokba rendezett oszlopoknak továbbra is osztozkodniuk kell a teljesítményen. Így ha egy autó már tölt az oszloppár egyik tagján, akkor a másik oszlopra ezután csatlakozó autó csak a 150 kW-ból elérhető teljesítményt kapja meg. Azt még nem tudni, hogy az új oszlopok ma elérhetőek lesznek-e már, de az osztrák rendszámos Tesla azt sejteti, hogy a töltőket kezelő Tesla mérnök is a helyszínen van, ő pedig be is tudja kapcsolni őket. Egyelőre arról sincs információnk, hogy Debrecenben, Szegeden és Győrben mikor várható hasonló bővítés. Fotó: Czipfel Sándor Frissítés: Úgy tűnik, hogy az új töltőket estére be is üzemelték. Ha új Teslát vásárolsz, szocske ajánlói kódjával 1000 km-re elegendő ingyenes Supercharger töltést (Model 3/Y) vagy 180.000 Ft árengedményt (Model S/X) kaphatsz. PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly9yYi5neS9yeHQ2bWwiIG9uY2xpY2s9ImphdmFzY3JpcHQ6d2luZG93Lm9wZW4oJ2h0dHBzOi8vcmIuZ3kvcnh0Nm1sJywgJ19ibGFuaycsICdub29wZW5lcicpOyByZXR1cm4gZmFsc2U7Ij48cGljdHVyZT48c291cmNlIHNyY3NldD0iaHR0cHM6Ly92aWxsYW55YXV0b3Nvay5odS93cC1jb250ZW50L3VwbG9hZHMvMjAyNS8wNi9zaGVsbC1yZWNoYXJnZS1tdWx0LWpvdm8tMTMwMHg2MDAtMS5qcGciIG1lZGlhPSIobWluLXdpZHRoOiA3MDBweCkiPjxpbWcgc3JjPSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzA2L3NoZWxsLXJlY2hhcmdlLW11bHQtam92by0xMzAweDYwMC0xLmpwZyIgYWx0PSIiPjwvcGljdHVyZT48L2E+PGltZyBzcmM9aHR0cHM6Ly9hZC5kb3VibGVjbGljay5uZXQvZGRtL3RyYWNraW1wL04yMjM3MjkwLjM3MzM0MjhWSUxMQU5ZQVVUT1NPSy5IL0IzMzczMTQwNS40MjQyODMyODU7ZGNfdHJrX2FpZD02MTcxMzkzNzk7ZGNfdHJrX2NpZD0yMzc5OTgwNDY7b3JkPVt0aW1lc3RhbXBdO2RjX2xhdD07ZGNfcmRpZD07dGFnX2Zvcl9jaGlsZF9kaXJlY3RlZF90cmVhdG1lbnQ9O3RmdWE9P2h0dHBzOi8vdHBzLmRvdWJsZXZlcmlmeS5jb20vdmlzaXQuanBnP3RhZ3R5cGU9ZGlzcGxheSZjdHg9MzE4MDE0MjMmY21wPTMzNzMxNDA1JnNpZD0xMDE2OTU5NSZwbGM9NDI0MjgzMjg1JmFkdmlkPTEzOTE5NDMyJmFkc3J2PTEmZ2Rwcj0ke0dEUFJ9JmdkcHJfY29uc2VudD0ke0dEUFJfQ09OU0VOVF8xMjZ9d2lkdGg9MSIgaGVpZ2h0PSIxIiBzdHlsZT0iZGlzcGxheTpub25lOyIgYWx0PSIiPg== Szűcs Gábor2017 óta aktív villanyautós, a Villanyautósok Közösségének oszlopos tagja, a miskolci találkozók szervezője. Környezettudatos családapaként nem csak az autó üzemanyagát, de a háztartás fogyasztását is igyekszik otthon, a háztetőn (áram) és a kertben (zöldség, gyümölcs) megtermelni. Mert nem mindegy, hogy mit eszünk meg és milyen levegőt szívunk be. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!