Ez az első konnektoros Alfa Romeo

A Stellantis autógyártó csoport részeként működő Alfa Romeo bemutatta vadonatúj Tonale SUV-ját, amely a legelső modell az olasz márka kínálatában, ami megjelenik hálózatról tölthető hajtásrendszerrel is, és ezzel elindítja a vállalatot az elektromobilitás útján. A hagyományos és hibrid rendszerek mellett plug-in hibrid változatban lesz rendelhető az autó, ami a maga 275 lóerő összteljesítményű rendszerével a Tonale-család legerősebb tagja. A négykerékhajtású rendszerben az első tengelyre egy 1,3 literes MultiAir turbó benzinmotor került, a hátsó tengelyen pedig egy 90 kW-os villanymotor dolgozik, amelyek együttes erejével 0-ról 100 km/h közelébe 6,2 másodperc alatt gyorsul a jármű.

A Tonale PHEV akkumulátorának kapacitása 15,5 kWh, így kombinált ciklusban 60, városban pedig akár 80 kilométert is el tud menni az autó elektromos üzemmódban. Az akkumulátor 7,4 kW-tal tölthető, a 100%-os töltöttség eléréséhez körülbelül két és fél órára van szükség.

A legfontosabb kérdés azonban az, hogy most, hogy az Alfa Romeo vásárlói is belekóstolhatnak az elektromos hajtás által kínált élvezetekbe, hogyan alakul majd a márka további elektrifikációja. Az InsideEVs újságírói rákérdeztek, az olaszok elárulták, hogy műszakilag a Tonale SUV is kaphatna tisztán elektromos hajtást, de ennek megvalósításáról eddig nem született döntés. A 4,53 hosszú, 1,84 méter széles, és 1,6 méter magas, nagyjából BMW X1-méretű jármű egyébként az FCA Small Wide (SUSW) architektúrára épült, amit például a Jeep plug-in hibridjei is használnak, ám a Tonale modellhez jelentős átalakításokra volt szükség, például a felfüggesztés, kormányzás, és elektronika terén. Emellett az akkupakk is kifejezetten az Alfa Romeóhoz készült.

Sajtóértesülések szerint az első tisztán elektromos Alfára 2024-ig kell várni, egy évvel később pedig megérkezik az első dedikált villanyautó is, azaz amely nem kerül piacra hagyományos vagy hibrid hajtással. Az olasz márkánál 2027 lesz az az év, amikor már csak teljesen elektromos modelleket vásárolhatnak az ügyfelek.

Nincs időd naponta 8-10 hírt elolvasni? Iratkozz fel a heti hírlevelünkre, és mi minden szombat reggel megküldjük azt a 10-12-t, ami az adott héten a legfontosabb, legérdekesebb volt. Feliratkozás »

Elektromos autót használsz?

Simon Zsolt

Nem az autózás, hanem a környezetvédelem iránti elkötelezettség sodorta a Villanyautósok közé, hogy geográfus és közgazdász tanulmányai befejezése után tudásával segíthesse egy fenntarthatóbb világ kialakulását.