5. Villanyautós találkozó Keszthelyen – 2022. 09. 24.
Egy hét múlva immár ötödik alkalommal szervezi meg Szabó András Keszthelyen a villanyautósok baráti találkozóját, hagyományosan szeptember utolsó hétvégéjén. Az eseményre nem csak a villanyautósokat várják, hiszen az elektromos autóval még nem rendelkező érdeklődők számára is remek lehetőség a találkozó, hogy közvetlenül villanyautósoktól, első kézből kaphassanak információkat.
A rendezvény szeptember 24. szombaton a szokások szerint délelőtt 10 órakor kezdődik, idén a Festetics kastélyban lesz a gyülekező. Mivel a kastély parkjába csak korlátozott számú gépjármű tud behajtani, így nagyon fontos, hogy minél előbb regisztráljatok. Délután 1 óráig maradhatunk a kastély parkjában, mivel utána egyéb rendezvényt tartanak, így a kastélyból mindenkinek át kell pakrolni a Balaton partra, ahol 10-11 órától számos kiállító várja az érdeklődőket. Ha tehát bárki nem szeretne a kastélyba is bejönni, érkezhet közvetlenül a partra.
A Balaton parton a család minden tagja találhat magának programot, a gyerekeknek például játszótér és óriáskerék kínál szórakozást, a villanyautó vásárlást fontolgatókat pedig segítheti a döntésben, hogy több autókereskedés kiállítja elektromos járműparkját köztük olyan újdonságok ismegtekinthetők lesznek, amilyen típussal várhatóan résztvevők még nem érkeznek. Természetesen, ahogy a villanyautós találkozókon megszokott, a tapasztalt tulajdonosokkal beszélgetve is rengeteg új információval gazdagodhatnak az érdeklődők.
Részletes program:
10:00-tól Keszthelyre a Festetics Kastély (megközelítés Sopron u. felől).
12:00-13:30 kötetlen beszélgetés a Festetics Kastély nyugati udvarában, valamint a Balaton parton
13:00-tól a Kastély parkból az autókkal átvonulunk a Balaton partra
A szervezők munkáját minden villanyautós találkozó esetén megkönnyíti az előzetes regisztráció, ezúttal azonban nélkülözhetetlen is, mivel a kastély udvarára kizárólag a regisztrált autókat engedik be, és a Balaton part is behajtásiengedély-köteles.
Legkésőbb szeptember 22-ig jelezzétek a részvételi szándékot az itt elérhető űrlapon regisztrálva. A regisztráltak minden szükséges információt és a behajtási engedélyt e-mailben fogják megkapni.
Sajnos Keszthely város területén viszonylag kevés a töltési lehetőség, ezért aki tud, próbáljon útközben kicsit rátölteni, hogy ne legyen probléma, és tumultus az alábbi közeli töltőknél.
- Sopron u. 2. – AC 2× Type 2 22 kW (3×32 A) (Mobiliti)
- Libás strand – AC 2× Type 2 22 kW (3×32 A) (Mobiliti)
- Pál u. 1. – AC 1× Type 2 11 kW (3×16 A) (E.ON)
- Skála köz – DC 50kW + AC 22 kW (mobiliti)
- Interspar – 22 kW AC (Mobiliti)
- Penny Market – 22 kW AC
Keszthely város területén 2022.09.23-25. napokon a zöld rendszámos gépjárművek részére a parkolás díjmentes lesz. Egyéb napokon csak a töltés alatt nem kell parkolójegyet váltani.
A szervezők mindenkit arra kérnek, hogy a rendezvényre, a rendezvényen felelősségteljesen, a közúti közlekedési szabályokat betartva, figyelmesen vegyenek részt a közúti forgalomban, hogy mindenki egy szép és élményekben gazdag nappal térhessen haza. Tudatos villanyautósként a rendezvény területein a környezetet óvva vigyázzunk a terület tisztaságára!
A rendezvényen fénykép- és videofelvételek készülnek, így a nyilvános rendezvény résztvevői, hozzájárulnak ahhoz, hogy a róla készült felvételek felhasználásra, közzétételre kerüljenek. A villanyautosok.hu csapata is ezen a rendezvényen forgatta tavaly az alábbi kisfilmet.