Elfogadta a Volkswagen Csoport felügyelőbizottsága azt a kezdeményezést, amely szerint a gyártó több, mint 30 milliárd fontot fordít a jövő technológiájának fejlesztésére a következő öt évben. A beruházás elsősorban az autonóm technológiára és az elektromobilitásra fog irányulni, ezen belül is a VW Csoport teljes autómodell-felhozatalának elektromosítására, melynek tervezetét a szeptemberi Frankfurt Motor Show-n ismertette a gyártó. A Csoport jelenleg a Volkswagen, Audi, Porsche, Skoda, Seat, Bentley, és Bugatti márkákat foglalja magába. Matthias Müller, Volkswagen CEO ígérete szerint az említett autógyártók összesen 80 új elektromos modellt fognak piacra dobni 2025-ig, 2030-ra pedig valamennyi létező modelljükből készítenek legalább egy elektromos változatot. A 80 modellből a terveknek megfelelően 30 plug-in hibrid, 50 pedig teljesen elektromos meghajtású lesz. Hogy ez megvalósítható legyen, a VW Csoport a számítások alapján közel 45 milliárd fontot fog akkumulátorokra költeni. Volkswagen ID, ID Buzz, és ID Crozz 2, Forrás: Autoevolution A vezérigazgató a vállalat jövőjéről a következőt nyilatkozta:PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly92aWxsYW55YXV0b3Nvay5odS9yb3ZpZGVuLzIzMzExNV82NjEyMTA0YzhkIiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3JvdmlkZW4vMjMzMTE1XzY2MTIxMDRjOGQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI2LzEwL3BldWdlb3QxMjAweDE2MDAtZWxla3Ryb21vcy12aWxsYW55YXV0b3Nvay1wZXUtbGN2LTVtaWxsaW8tZGlzcGxheS0yNjEwLmpwZyIgbWVkaWE9IihtaW4td2lkdGg6IDcwMHB4KSI+PGltZyBzcmM9Imh0dHBzOi8vdmlsbGFueWF1dG9zb2suaHUvd3AtY29udGVudC91cGxvYWRzLzIwMjYvMTAvcGV1Z2VvdDEyMDB4MTYwMC1lbGVrdHJvbW9zLXZpbGxhbnlhdXRvc29rLXBldS1sY3YtNW1pbGxpby1kaXNwbGF5LTI2MTAuanBnIiBhbHQ9IiI+PC9waWN0dXJlPjwvYT48IS0tIChjKSAyMDAwLTIwMjYgR2VtaXVzIFNBIHZlcnNpb24gMi4wIEltcHJlc3Npb25zOiBjYW1wYWlnbjogTU1CIFBldWdlb3QgTENWIDIwMjYsIHBsYWNlbWVudDogL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1LzEyMDB4MTYwMCAsIGNyZWF0aXZlOiBsaW5rICAtLT4NCjxJTUcgU1JDPSJodHRwczovL2dkZWh1LmhpdC5nZW1pdXMucGwvX1tUSU1FU1RBTVBdL3JlZG90LmdpZj9pZD1kd0NWVm91V2JjS0JRaEZzbUsuQ082Yms3QV9VQ2hDRWZOQVpIMzliT2NELk43L2Zhc3RpZD1ncHhnd2htZnRrcGNxam1hdXlpY3drd29vbW1wL3N0cGFyYW09d2hkamVubXFiYS9uYz0wL2dkcHI9MC9nZHByX2NvbnNlbnQ9IiAvPg0K „Lefektetjük az alapokat ahhoz, hogy a Volkswagen 2025-re az elektromos közlekedés első számú szereplője lehessen. Újra feltaláljuk az autót. A saját erőforrásainkból biztosítjuk a szükséges tőkét, és célzott befektetésekkel támogatjuk a digitalizálást, önvezető technológiát, elektromos mobilitást, és az újfajta közlekedési szolgáltatásokat.” A Volkswagen a napokban jelentette be 12 milliárd dolláros beruházását, amely során 40 új elektromos autóval tör be a kínai piacra. Az első jármű gyártása már 2018 első felében elkezdődne, utána pedig az új modellek száma 2025-ig elérné a 40-et. Ez nagyságrendileg 400 000 autót jelentene 2020 végéig, és másfél milliót öt évvel később. A gyártó kínai beruházása teljesen független az újonnan elfogadott, elektromobilitásra szánt 30 milliárd fontos összegtől. PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly93d3cudm9sdGllLmV1Lz91dG1fc291cmNlPXZpbGxhbnlhdXRvc29rJnV0bV9tZWRpdW09ZWxla3Ryb21vc2F1dG8mdXRtX2NhbXBhaWduPXJvdmF0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3d3dy52b2x0aWUuZXUvP3V0bV9zb3VyY2U9dmlsbGFueWF1dG9zb2smdXRtX21lZGl1bT1lbGVrdHJvbW9zYXV0byZ1dG1fY2FtcGFpZ249cm92YXQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL3JvdmF0c3pwb256b3JpLXZvbHRpZS1hLWhhemFkaG96LWlnYXppdHZhLTIwMjYtMDktMDgtMS5qcGciIG1lZGlhPSIobWF4LXdpZHRoOiA3MDBweCkiPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL3JvdmF0c3pwb256b3JpLXZvbHRpZS1hLWhhemFkaG96LWlnYXppdHZhLTIwMjYtMDktMDguanBnIiBtZWRpYT0iKG1pbi13aWR0aDogNzAwcHgpIj48aW1nIHNyYz0iaHR0cHM6Ly92aWxsYW55YXV0b3Nvay5odS93cC1jb250ZW50L3VwbG9hZHMvMjAyNS8wMi9yb3ZhdHN6cG9uem9yaS12b2x0aWUtYS1oYXphZGhvei1pZ2F6aXR2YS0yMDI2LTA5LTA4LmpwZyIgYWx0PSIiPjwvcGljdHVyZT48L2E+ Simon ZsoltNem az autózás, hanem a környezetvédelem iránti elkötelezettség sodorta a Villanyautósok közé, hogy geográfus és közgazdász tanulmányai befejezése után tudásával segíthesse egy fenntarthatóbb világ kialakulását. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!