A fellebviteli bíróság felmentette a Teslát azon per alól, melyet a Missouri Gépjárműkereskedők Egyesülete (MADA, Missouri Automobile Dealers Association) nyújtott be azzal az indokkal, hogy a gyártó jogtalanul kereskedik Missouri államban. Nem ez az első eset, hogy a Teslának a bíróságon kell harcolnia az autókereskedőkkel, hogy jelen lehessen boltjaival és szervizeivel az USA valamely államában: hasonló pereskedés játszódik le Michiganben is, ahol a nagy autógyártók, a GM, a Ford, és a Fiat Chrysler lobbijának köszönhetően Elon Musk vállalata nem juthat hozzá a szükséges engedélyhez. A Tesla vezérigazgatója ugyanis nem hajlandó járműveit autókereskedéseken keresztül árulni, mondván azok nem fordítanak elég figyelmet az elektromos autókra, ehelyett saját, „közvetlenül a vevőkhöz” eladási módszerét alkalmazza. A 2014-es törvény következtében, mely megtiltja az autók közvetlen értékesítését, Michiganben továbbra sem működhet Tesla márkakereskedés. Ahol a Tesla nem tud közvetlenül eladni, ott galériákban népszerűsíti autóit, Forrás: InsideEVs A jelenlegi ügyben a MADA is arra hivatkozott, hogy az autógyártóknak a ’80-as években megalkotott rendszer szerint kell kereskedniük, s amíg ez nem változik meg, addig a Teslának nincs helye Missouriban. Szerintük, gazdasági versenyzőként és adófizetőként joguk van beleszólni az engedélyek kiadásába a Tesla számára. A bíróság azonban megállapította, hogy a felperesnek nincs törvényes joga keresetet beadni, ugyanis nem szenvedett el semmilyen közvetlen kárt az alperes által. A bíróság hozzátette, hogy döntésük teljes mértékben megegyezik minden más ítélettel, amit a Teslát érintő hasonló ügyekben meghoztak az ország más államaiban.PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly93d3cucGV0cmFueWlhdXRvLmh1L2pva2VyLTIwMjUvP3V0bV9zb3VyY2U9am9rZXImdXRtX21lZGl1bT12aWxsYW55YXV0b3NvayZ1dG1fY2FtcGFpZ249bGVhZCUyMCUyMCUyMCIgb25jbGljaz0iamF2YXNjcmlwdDp3aW5kb3cub3BlbignaHR0cHM6Ly93d3cucGV0cmFueWlhdXRvLmh1L2pva2VyLTIwMjUvP3V0bV9zb3VyY2U9am9rZXImdXRtX21lZGl1bT12aWxsYW55YXV0b3NvayZ1dG1fY2FtcGFpZ249bGVhZCUyMCUyMCUyMCcsICdfYmxhbmsnLCAnbm9vcGVuZXInKTsgcmV0dXJuIGZhbHNlOyI+PHBpY3R1cmU+PHNvdXJjZSBzcmNzZXQ9Imh0dHBzOi8vdmlsbGFueWF1dG9zb2suaHUvd3AtY29udGVudC91cGxvYWRzLzIwMjUvMDUvc3BlY2lhbC0xMjAweDE2MDAtb21vZGE1ZXYtdWotZ2VuZXJhY2lvcy0yMDI1LTA1LTE2LnBuZyIgbWVkaWE9IihtaW4td2lkdGg6IDcwMHB4KSI+PGltZyBzcmM9Imh0dHBzOi8vdmlsbGFueWF1dG9zb2suaHUvd3AtY29udGVudC91cGxvYWRzLzIwMjUvMDUvc3BlY2lhbC0xMjAweDE2MDAtb21vZGE1ZXYtdWotZ2VuZXJhY2lvcy0yMDI1LTA1LTE2LnBuZyIgYWx0PSIiPjwvcGljdHVyZT48L2E+ A Tesla értékesítési engedélye az USA államaiban. A zölddel bekeretezett Missouri. Forrás: InsideEVs Az autókereskedők egyesületének vezetője elmondta, hogy csalódott a végső döntés miatt, és fontolgatja, hogy a Missouri Legfelsőbb Bírósághoz fordulnak az ügyben. A Tesla szóvivője azt nyilatkozta, hogy már közel 5 éve szolgálják ki az állam vásárlóit, hozzájárulva Missouri gazdaságához és munkalehetőségeihez, és ez most folytatódni is fog. A gyártónak egyébként jelenleg Kansas City-ben és St. Louis külvárosában vannak üzletei. Tesla ajánlói program: ha szerkesztőségünk tagjait is szeretnétek támogatni, miközben 180.000 forintos kedvezménnyel vásároltok új Teslát, Tibor, vagy Szöcske ajánlói linkjéről kezdeményezhetitek a vásárlást. PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly93d3cudm9sdGllLmV1Lz91dG1fc291cmNlPXZpbGxhbnlhdXRvc29rJnV0bV9tZWRpdW09ZWxla3Ryb21vc2F1dG8mdXRtX2NhbXBhaWduPXJvdmF0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3d3dy52b2x0aWUuZXUvP3V0bV9zb3VyY2U9dmlsbGFueWF1dG9zb2smdXRtX21lZGl1bT1lbGVrdHJvbW9zYXV0byZ1dG1fY2FtcGFpZ249cm92YXQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL2VsZWt0cm9tb3MtYXV0by0xLTIwMjUtMDQtMTQtaG9rb3plcGkuanBnIiBtZWRpYT0iKG1pbi13aWR0aDogNzAwcHgpIj48aW1nIHNyYz0iaHR0cHM6Ly92aWxsYW55YXV0b3Nvay5odS93cC1jb250ZW50L3VwbG9hZHMvMjAyNS8wMi9lbGVrdHJvbW9zLWF1dG8tMS0yMDI1LTA0LTE0LWhva296ZXBpLmpwZyIgYWx0PSIiPjwvcGljdHVyZT48L2E+ Simon ZsoltNem az autózás, hanem a környezetvédelem iránti elkötelezettség sodorta a Villanyautósok közé, hogy geográfus és közgazdász tanulmányai befejezése után tudásával segíthesse egy fenntarthatóbb világ kialakulását. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!