Kia Business Solutions Ecosystem – komplex üzleti szolgáltatáscsomagot mutatott be a dél-koreai gyártó
Már több mint három év telt el, mióta az amerikai hatóságok felfedezték, hogy a Volkswagen autóinak károsanyag-kibocsátási adatai nem felelnek meg a valóságnak, és kirobbantották minden idők legnagyobb autóipari botrányát, de a Dieselgate még mindig milliárdos nagyságrendű összegeket von el a német autógyártó költségvetéséből. Az már ismeretes, hogy csak az Egyesült Államokban 14,7 milliárd dollárjába fájt a Volkswagennek megegyezni a kormánnyal, kártérítést fizetni a hatóságoknak, valamint visszavásárolni, vagy kijavítani a szennyező autóit. Ebből a pénzből épül például az Electrify America töltőhálózata az észak-amerikai kontinensen, mely nemrég a legelső 350 kW-os töltővel jutalmazta meg Kaliforniát. Ez viszont mindössze az összes költség egy része, hiszen a Volkswagen még most is vagyonokat költ a dízelbotrány utáni kompenzációra – erről beszélt a vállalat pénzügyi igazgatója a Boersen-Zeitung német hetilapnak. Frank Witter elmondta, hogy a VW konszern 2015 óta több mint 27 milliárd eurót (átszámítva körülbelül 8 billió 640 milliárd forintot) költött a részvényesekkel és a fogyasztókkal folyó pereskedésre, büntetésekre, valamint javításokra, melyek csökkentik a dízelautók kiemelkedő károsanyag-emisszióját. A Volkswagennek idén szeptemberben meg kellett jelennie a bíróságon, ahol a befektetők 9,2 milliárd eurót követeltek kártérítésként, arra hivatkozva, hogy a gyártónak még azelőtt értesítenie kellett volna őket a botrányról, mielőtt azt a hatóságok megtették, és híre ment az egész világon. A sértettek azzal érveltek, hogy ha ez így történt volna, akkor még időben tudtak volna lépni a pénzük megmentéséért, mielőtt a részvények 37%-ot veszítenek értékükből a hivatalos közlemény kiadása utáni napokban.PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly9hZC5kb3VibGVjbGljay5uZXQvZGRtL3RyYWNrY2xrL04xMDAzMDU1LjQxODI1ODBPVEgtVklMTEFVLVJPUy1NL0IzNDgxODEzMS40MzYzMDc2NTY7ZGNfdHJrX2FpZD02Mjk0MjU4NTk7ZGNfdHJrX2NpZD0yNDY4ODM2NTc7ZGNfbGF0PTtkY19yZGlkPTt0YWdfZm9yX2NoaWxkX2RpcmVjdGVkX3RyZWF0bWVudD07dGZ1YT07Z2Rwcj0kR0RQUjtnZHByX2NvbnNlbnQ9JEdEUFJfQ09OU0VOVF83NTU7bHRkPTtkY190ZHY9MSIgb25jbGljaz0iamF2YXNjcmlwdDp3aW5kb3cub3BlbignaHR0cHM6Ly9hZC5kb3VibGVjbGljay5uZXQvZGRtL3RyYWNrY2xrL04xMDAzMDU1LjQxODI1ODBPVEgtVklMTEFVLVJPUy1NL0IzNDgxODEzMS40MzYzMDc2NTY7ZGNfdHJrX2FpZD02Mjk0MjU4NTk7ZGNfdHJrX2NpZD0yNDY4ODM2NTc7ZGNfbGF0PTtkY19yZGlkPTt0YWdfZm9yX2NoaWxkX2RpcmVjdGVkX3RyZWF0bWVudD07dGZ1YT07Z2Rwcj0kR0RQUjtnZHByX2NvbnNlbnQ9JEdEUFJfQ09OU0VOVF83NTU7bHRkPTtkY190ZHY9MScsICdfYmxhbmsnLCAnbm9vcGVuZXInKTsgcmV0dXJuIGZhbHNlOyI+PHBpY3R1cmU+PHNvdXJjZSBzcmNzZXQ9Imh0dHBzOi8vdmlsbGFueWF1dG9zb2suaHUvd3AtY29udGVudC91cGxvYWRzLzIwMjUvMTIvY3V0b3V0LW1lcmNlZGVzLTEyMDB4MTYwMC0yMDI1LTEyLTIyLmpwZyIgbWVkaWE9IihtaW4td2lkdGg6IDcwMHB4KSI+PGltZyBzcmM9Imh0dHBzOi8vdmlsbGFueWF1dG9zb2suaHUvd3AtY29udGVudC91cGxvYWRzLzIwMjUvMTIvY3V0b3V0LW1lcmNlZGVzLTEyMDB4MTYwMC0yMDI1LTEyLTIyLmpwZyIgYWx0PSIiPjwvcGljdHVyZT48L2E+PElGUkFNRSBTUkM9Imh0dHBzOi8vYWQuZG91YmxlY2xpY2submV0L2RkbS90cmFja2ltcGkvTjEwMDMwNTUuNDE4MjU4ME9USC1WSUxMQVUtUk9TLU0vQjM0ODE4MTMxLjQzNjMwNzY1NjtkY190cmtfYWlkPTYyOTQyNTg1OTtkY190cmtfY2lkPTI0Njg4MzY1NztvcmQ9W3RpbWVzdGFtcF07ZGNfbGF0PTtkY19yZGlkPTt0YWdfZm9yX2NoaWxkX2RpcmVjdGVkX3RyZWF0bWVudD07dGZ1YT07Z2Rwcj0ke0dEUFJ9O2dkcHJfY29uc2VudD0ke0dEUFJfQ09OU0VOVF83NTV9O2x0ZD07ZGNfdGR2PTE/IiBXSURUSD0xIEhFSUdIVD0xIE1BUkdJTldJRFRIPTAgTUFSR0lOSEVJR0hUPTAgSFNQQUNFPTAgVlNQQUNFPTAgRlJBTUVCT1JERVI9MCBTQ1JPTExJTkc9bm8gQk9SREVSQ09MT1I9JyMwMDAwMDAnPjwvSUZSQU1FPg== VW Golf TDI Clean Diesel. Vagy mégsem? Forrás: Wikipedia A CFO azt is hozzátette, hogy 2018-ban 5,5 milliárd eurót vitt el a dízelbotrány, de ezzel még mindig nincs vége, ugyanis 2019-ben további 2 milliárdos összegre számít a Volkswagen, és még 2020-ban is erre fog elmenni 1 milliárd euró. Aztán persze ki tudja, hogy milyen kiadások jönnek még, amikkel nem számolnak a németek. PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly93d3cudm9sdGllLmV1Lz91dG1fc291cmNlPXZpbGxhbnlhdXRvc29rJnV0bV9tZWRpdW09ZWxla3Ryb21vc2F1dG8mdXRtX2NhbXBhaWduPXJvdmF0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3d3dy52b2x0aWUuZXUvP3V0bV9zb3VyY2U9dmlsbGFueWF1dG9zb2smdXRtX21lZGl1bT1lbGVrdHJvbW9zYXV0byZ1dG1fY2FtcGFpZ249cm92YXQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL3ZvbHRpZS1lbGV0cm9tb3MtYXV0by1iYW5uZXItMjAyNS0wOS0wNC12YS1zemVwdC0xMzAweDYwMC1rb3ZpLTEuanBnIiBtZWRpYT0iKG1pbi13aWR0aDogNzAwcHgpIj48aW1nIHNyYz0iaHR0cHM6Ly92aWxsYW55YXV0b3Nvay5odS93cC1jb250ZW50L3VwbG9hZHMvMjAyNS8wMi92b2x0aWUtZWxldHJvbW9zLWF1dG8tYmFubmVyLTIwMjUtMDktMDQtdmEtc3plcHQtMTMwMHg2MDAta292aS0xLmpwZyIgYWx0PSIiPjwvcGljdHVyZT48L2E+ Simon ZsoltNem az autózás, hanem a környezetvédelem iránti elkötelezettség sodorta a Villanyautósok közé, hogy geográfus és közgazdász tanulmányai befejezése után tudásával segíthesse egy fenntarthatóbb világ kialakulását. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!