Soha egyetlen konnektoros elektromos autóból sem fogyott annyi a történelem során összesen, mint a Nissan LEAF-ből 2010 decemberi piacra lépése óta. A jelenleg harmadik generációját élő zéró lokális kibocsátással működő villanyautó már több mint 400 000 vásárlót tett boldoggá a világ 50 autópiacán, és a LEAF-et választó fogyasztók száma egyre csak nő. Hamarosan ráadásul újabb piacokon lesz elérhető a Nissan sikermodellje: hat latin-amerikai országban az év első felében, és hét ázsiai és óceániai államban 2019 vége felé, egyre több ember számára megteremtve a lehetőséget a tisztább közlekedéshez. A már LEAF-et vezető villanyautósok együttesen több mint 10 milliárd kilométert tettek meg, ami a japánok számításai szerint évente 3,8 millió hordó kőolaj felhasználását jelentette volna abban az esetben, ha elektromos autó helyett az új Nissan Versát vezették volna. 2018-ban megelőzve a Renault Zoét a legkelendőbb e-autó volt a LEAF Európában, a villanyautós mennyországként ismert Norvégiában pedig meghajtástól függetlenül vezette az eladási listát. PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly92aWxsYW55YXV0b3Nvay5odS9yb3ZpZGVuLzIzMzExNV82NjEyMTA0YzhkIiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3JvdmlkZW4vMjMzMTE1XzY2MTIxMDRjOGQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI2LzEwL3BldWdlb3QxMjAweDE2MDAtZWxla3Ryb21vcy12aWxsYW55YXV0b3Nvay1wZXUtbGN2LTVtaWxsaW8tZGlzcGxheS0yNjEwLmpwZyIgbWVkaWE9IihtaW4td2lkdGg6IDcwMHB4KSI+PGltZyBzcmM9Imh0dHBzOi8vdmlsbGFueWF1dG9zb2suaHUvd3AtY29udGVudC91cGxvYWRzLzIwMjYvMTAvcGV1Z2VvdDEyMDB4MTYwMC1lbGVrdHJvbW9zLXZpbGxhbnlhdXRvc29rLXBldS1sY3YtNW1pbGxpby1kaXNwbGF5LTI2MTAuanBnIiBhbHQ9IiI+PC9waWN0dXJlPjwvYT48IS0tIChjKSAyMDAwLTIwMjYgR2VtaXVzIFNBIHZlcnNpb24gMi4wIEltcHJlc3Npb25zOiBjYW1wYWlnbjogTU1CIFBldWdlb3QgTENWIDIwMjYsIHBsYWNlbWVudDogL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1LzEyMDB4MTYwMCAsIGNyZWF0aXZlOiBsaW5rICAtLT4NCjxJTUcgU1JDPSJodHRwczovL2dkZWh1LmhpdC5nZW1pdXMucGwvX1tUSU1FU1RBTVBdL3JlZG90LmdpZj9pZD1kd0NWVm91V2JjS0JRaEZzbUsuQ082Yms3QV9VQ2hDRWZOQVpIMzliT2NELk43L2Zhc3RpZD1ncHhnd2htZnRrcGNxam1hdXlpY3drd29vbW1wL3N0cGFyYW09d2hkamVubXFiYS9uYz0wL2dkcHI9MC9nZHByX2NvbnNlbnQ9IiAvPg0K De nem csupán egyre több vásárló férhet hozzá a LEAF-hez, hanem a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően egyre többen vannak azok is, akik már magabiztosan merik egyedüli autójukként használni a belsőégésű motor nélküli járművet. Januárban a 3.ZERO mellett az e+ változat is bemutatkozott, ami Európában 5000 darabos limitált szériaként lett meghirdetve, de a legfrissebb hírek szerint az óriási kereslet miatt ennél több is készül majd belőle. Ez a típus 62 kWh-nyi energiatároló kapacitást hordoz az aljában, ami körülbelül 385 kilométernyi autózásra elegendő a WLTP szerint egy töltéssel. A Nissan elmondása szerint azonban a LEAF csak az egyik tényező a sok közül, ami az elektromobilitás úttörőjévé teszi a vállalatot. A japánok folyamatosan dolgoznak a töltőhálózat fejlesztésén és a V2G technológia tökéletesítésén, csakúgy, mint az elhasználódott akkumulátorok újrahasználatán, melyek végső újrahasznosításuk előtt akár utcai lámpákban, vagy sportlétesítményekben is rátalálhatnak második életükre. PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly93d3cudm9sdGllLmV1Lz91dG1fc291cmNlPXZpbGxhbnlhdXRvc29rJnV0bV9tZWRpdW09ZWxla3Ryb21vc2F1dG8mdXRtX2NhbXBhaWduPXJvdmF0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3d3dy52b2x0aWUuZXUvP3V0bV9zb3VyY2U9dmlsbGFueWF1dG9zb2smdXRtX21lZGl1bT1lbGVrdHJvbW9zYXV0byZ1dG1fY2FtcGFpZ249cm92YXQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL3JvdmF0c3pwb256b3JpLXZvbHRpZS1hLWhhemFkaG96LWlnYXppdHZhLTIwMjYtMDktMDgtMS5qcGciIG1lZGlhPSIobWF4LXdpZHRoOiA3MDBweCkiPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL3JvdmF0c3pwb256b3JpLXZvbHRpZS1hLWhhemFkaG96LWlnYXppdHZhLTIwMjYtMDktMDguanBnIiBtZWRpYT0iKG1pbi13aWR0aDogNzAwcHgpIj48aW1nIHNyYz0iaHR0cHM6Ly92aWxsYW55YXV0b3Nvay5odS93cC1jb250ZW50L3VwbG9hZHMvMjAyNS8wMi9yb3ZhdHN6cG9uem9yaS12b2x0aWUtYS1oYXphZGhvei1pZ2F6aXR2YS0yMDI2LTA5LTA4LmpwZyIgYWx0PSIiPjwvcGljdHVyZT48L2E+ Simon ZsoltNem az autózás, hanem a környezetvédelem iránti elkötelezettség sodorta a Villanyautósok közé, hogy geográfus és közgazdász tanulmányai befejezése után tudásával segíthesse egy fenntarthatóbb világ kialakulását. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!