Új ajánlási program a Teslánál

Év elején jelentettük, hogy február 1-gyel megszűnt az évek óta sikeresen futó ajánlási program a Teslánál. Korábban a cég minden ügyfele kapott egy ú.n. ajánlási kódot és ha ismerősei, barátai ezzel vettek új Teslát, mind a két fél jól járt. Kicsit túl jól.

A jóból is megárt a sok

Alapvetően, ha más gyártók autónkénti több száz, vagy ezer dolláros reklámbüdzséjét nézzük, akkor a Tesla korábbi ajánlási programja így is nevetségesen olcsó volt. Mint januári cikkünkben említettük, egyes számítások szerint 4 év alatt nagyjából 65 millió dollárjába került a cégnek a rendszer – csakhogy ennyi ajánlás úgy 3 milliárd dollár körüli forgalmat generált. Ez autónként 140 dolláros költségre jön ki – emlékeztetőül alább a versenytársak éves reklám költése.

Forrás: Automotive News / Wikipedia

Csakhogy a Tesla az idei első negyedévben minden centet megfog, hogy minimalizálja a veszteséget ami abból ered, hogy várhatón több mint 10 ezer autóval kellett feltöltenie az európai és ázsiai értékesítési csatornát. Ezekért az autókért természetesen később pénzt kapnak majd, de a kiszállítások kezdetén sajnos egy egyszeri lukat generál a bevételeken. Ennek lett áldozata a referral program, aminek keretében a kód tulajdonosa Teslás ajándéktárgyakon és ruhákon kívül akár egy-egy 250 ezer dolláros 2020-as Roadstert is nyerhetett – sőt több mint 80 ember nyert is. Aki a kódot kapta, 1000 dollár kedvezmény ütötte a markát, vagy örök életre szóló ingyenes Supercharger használatot kapott.

EZT OLVASTAD MÁR?  Az első nem hivatalos utcai fotók az új Roadster prototípusáról: lerobbant volna?

Itt az új program

A Tesla tegnap esti friss blog bejegyzése szerint azonban most végre új program indult, szerényebb, de kicsit reálisabb nyereményekkel.

Az új rendszerben mind az ajánló, mind az ajánlást felhasználó 1000 mérföldnyi, azaz 1600 kilométernyi ingyenes Supercharger használatot kap. Hogy ez pontosan hány kilowattóra energiát jelent, azt még nem közölték, de egy LR Model 3-nál ez nagyjából 3 “tele tank” elektron.

Megmaradt azonban az autó nyerési lehetőség is, csak sokkal vállalhatóbb keretszámokkal. Mostantól minden ajánló, akinek a kódjával regisztrálnak egy vásárlást részt vesz egy sorsoláson, ahol havonta egy Model Y a nyeremény. Negyedévente pedig kisorsolnak egy új Roadstert is. Minden autó a full extrás, első pár száz legyártott Founder Series kiadás lesz és Elon Musk illetve a főtervező Franz Von Holzhausen autogramjával lesz ellátva. A sorsolás globális lesz, tehát a magyar Teslások is részt vesznek majd rajta. Így évi 12 Y és 4 Roadster lesz megnyerhető, ami kevesebb mint 2 millió dolláros költséget jelent az árcédulák szerint –  a Teslának ez nyilván még kevesebbe fáj.

EZT OLVASTAD MÁR?  Szép álmokat Mr. Musk! - Kanapét kapott a Tesla vezére

Azokra is gondoltak egyébként, akik régebbi Teslájukkal már most is korlátlan Supercharger használatot élveznek. Nekik nem sokat jelentene a végtelenhez még 1000 mérföld ezért ők vigaszul dupla esélyt kapnak a fenti autó sorsoláson.

Autok: ,

Elektromos autót használsz?