Az e.GO Life villany kisautó felforgatja a német piacot, 99 eurós havi lízingárral

Az e.Go egy német autógyártó startup, aminek története alig öt éve, 2014-ben kezdődött, és ami egy teljesen új utat kijárva vágott neki az autógyártásnak. Már az első kapavágások is az Ipar 4.0 jegyében zajlottak, és ezt folytatják a gyártás, később a szervizelés terén is, így a fejlesztés és a gyártás csak tizedébe kerül, mint az egy hagyományos autónál szokásos. A présgépeket elhagyták, az önhordó karosszéria helyett az e.GO egy – néhány pontján nagy szilárdságú acéllal erősített – aluvázat kapott, mely sorozatgyártásban készül. A külső burkolat műanyag, amely a festést már az elemek gyártásakor megkapja, ami szintén újdonság az autók sorozatgyártásában. A legtöbb alkatrészt, amit csak lehet, külső cégek szállítanak, így az akkumulátort a Samsungtól a motort pedig Bosch-tól szerzik be. Az automata robotok helyett gyakran kézzel hegesztenek, ami a gyártó szerint költséget takarít meg, így a terveik szerint, már 10.000 legyártott autó után nyereségesek lesznek.

Az e.GO kisautókat a Bosch Car Service sűrű hálózata fogja karbantartani, itt is az Ipar 4.0-ra hagyatkoznak, a Bosch egy virtuális raktárat tart fenn a cégnek az összes szükséges alkatrésszel. A jövőben az e.GO rejteget még néhány izgalmas szolgáltatást, komplett blokklánccal biztosított előélete lesz az autóknak, hogy ne legyenek csalások a jármű újraértékesítésénél. Ezen kívül készül még egy autómegosztó applikáció, amivel például társasházak egy kisebb járműparkot a garázsba állíthatnak közös használatra. A lakók az autókat mobil applikáción keresztül foglalhatják le, amikor szükségük van rá.

Az e.GO fejlesztése az Ipar 4.0 felhasználásával (fotó: e.GO Mobile AG.)

De mit tud az e.GO Life? A kisautó mindössze 3,345 méter hosszú, 1,747 széles, 1,588 méter magas, 4 felnőtt személy szállítására alkalmas. Igazi városi kisautó, viszont csomagtérrel nagyon szűken áldották meg, így a 140 literes tér csak a hátsó ülések ledöntésével bővíthető 640 literre. A jármű tömege 1150-1210 kg attól függően, hogy 14,5, 17,5 vagy 23,5 kWh kapacitású akkumulátor van-e az autó aljába építve. A rendszer magasfeszültségű, 234, 281 és 374 Voltos, a WLTP szerinti hatótáv pedig 100, 113 és 145 km, kapacitás függvényében. Sajnos villámtölteni nem lehet, csak otthoni hálózatról vagy Type 2-es csatlakozón keresztül 3,7 kW teljesítménnyel megy, így a töltési idő 3,8-6,9 óra. Az akkumulátor méretével a motorteljesítmény is változik, a legkisebbhez 20 kW, a közepeshez 40 kW, a nagyobb akkumulátorhoz 60 kW-os motor kerül. A rendszer a hátsó kereket hajtja, így elöl 42 cm-es gyűrődési zóna védi az utasteret. A három motorteljesítményhez 112, 123 és 142 km/órás végsebesség társul. A vevők ötféle metálfényből választhatnak, a piros, antracit és az ezüst feláras. Az alap modell kiegészíthető egy csomó extrával, mint a 17″ vagy 18″-os könnyűfém felni, LED fényszóró, vagy a CarPlay és Android Auto kompatibilis, 6,75″-os érintésérzékeny infóképernyő. Ezen túl az autóba kerül egy Bluetooth kihangosító és 4 beépített hangszóró is. Az első és hátsó szélvédő alapból fűthető, de rendelhető hőszivattyús fűtésre képes klímával is. Az ülésfűtés feláras, akárcsak a parkolássegítő rendszer. A vezető- és utas oldali, valamint oldalsó légzsák szériafelszerelés.

EZT OLVASTAD MÁR?  Mégsem lett elektromos az Infiniti Q Inspiration
Az utastér a kis karosszéria ellenére tágas (fotó: e.GO Mobility AG)

Az autóhoz a cég sajtóközleménye szerint vonzó lízing áron hozzá lehet jutni: két év és 20.000 kilométer futásteljesítmény mellett az akkumulátort is magában foglalva 99 euróba kerül havonta.

A csomagtartó sovány, nagybevásárláshoz az ülések lehajtásával bővíthetjük (fotó: e.GO Mobility AG.)

Természetesen meg is lehet vásárolni, például az alap változatot 15.900 euróért adják. Németországban ez környezetvédelmi támogatással megtoldva 11.900 eurós árat jelent, amely komoly konkurencia a benzines, dízeles kisautóknak is. A Suzuki Ignis ára ott például 12.740 eurónál indul. Tehát a múlté már, hogy az elektromobilitás sokba kerül. A kedvező árért cserébe nincs villámtöltés, a felszereltség csak a legszükségesebbeket tartalmazza, de ez bőségesen elég ahhoz, hogy városon belül A-ból B-be eljussunk. Jó vétel lehet a kis városi négyüléses mindazoknak, akik az autót csak ingázáshoz, vagy a közeli bevásárláshoz használják. A cég egyfázisú otthoni töltőt is kínál e.GO Wallbox home néven, ez 16 Amperrel tölt a konnektoros 10 Amperrel szemben.

Puritán műszerfal, érintőképernyővel (fotó: e.GO Mobility AG)

Eddig 3.300 előrendelés érkezett be az e.GO Life-ra. A terveik szerint minden megrendelő hozzájut az autójához jövő év elejéig. 2020-tól aztán átállnak két műszakos termelésre, hogy legalább 15.000 e.GO Life hagyja el a gyár kapuit.

EZT OLVASTAD MÁR?  Közeleg az ingyenes internet vége a Teslákban?

Tartva az eredeti ígéreteket az első vevő az e.GO Life névre keresztelt kisautót 2019. május 9-én vehette át Aachenben, a cég főhadiszállásán.

Elektromos autót használsz?