Elektromos Citigo iV, és konnektoros hibrid Superb a Škoda standjánál

A Škoda standjánál is előtérbe kerültek az elektromosított járművek, de azért itt még túlnyomó többségben vannak a hagyományos modellek. Két nagyon fontos elektromos autó miatt érkeztünk ide: az egyik a népszerű Superb plug-in hibrid meghajtású változata, a másik pedig a tisztán elektromos Citigo iV.

A konnektoros hibrid Superb csomagtartójába egy bruttó 13 kilowattórás aksi került, amit a 3,6 kW-os fedélzeti töltő nagyjából 3,5 óra alatt tölt fel. A meghajtást egy 1,4 literes TSI benzinmotor végzi, amelyet egy villanymotor egészít ki egy 160 kW-os (218 lóerős) rendszerré. A tisztán elektromos hatótáv a WLTP szerint 56 kilométer, ami teljesen hihetőnek tűnik az akku méretéhez képest, de ha benzint is tankolunk bele, akkor már 850 kilométert is utazhatnánk megállás nélkül. Az első 100 km-re számított CO2 kibocsátás 35 g/km, ami sokat javít a flotta átlagán.

Az autó rendkívül tágas, ahogy ezt már megszokhattuk ettől a modelltől. Bár az akkumulátor elfoglal némi helyet a csomagtartóból, a rendelkezésre álló tér még így is tekintélyes: 485 liter a szedán, és 510 liter a kombi esetében, merthogy a vásárlók két kialakítás közül választhatnak. A töltőcsatlakozó ügyesen el van rejtve a kocsi elején lévő hűtőrácsban. Érdekesség, hogy lehet hozzá kérni vonóhorgot, ami a kocsi aljáról hajlik ki, és a csomagtér-ajtó peremén lévő rejtett kis karral nyitható ki, használaton kívül pedig ügyesen elbújik. Rendelni szeptember 20-ától lehet, a gyártás novemberben kezdődik, az első példányokat pedig januárban szállítják ki. Ára 40 ezer euróról indul.

EZT OLVASTAD MÁR?  Készül még egy tisztán elektromos MINI

A másik ékköve a Škoda standjának a Citigoe iV, ami a Volkswagen e-Up! technológiáját használja, egy hajszálnyival alacsonyabb összegért cserébe. De nem csak a hajtáslánc közös, a Škoda és a VW kisautója között nagy nagyon minimális különbségek vannak, mint például a műszerfal mintázata, vagy az üléshuzatok, de ezektől eltekintve könnyen azt hihetnénk, hogy az e-Up!-ban ülünk. Az akku kapacitása 36,8 kWh, amiből 32,3 kWh a kihasználható. Ez egy 260 kilométeres útra elegendő egy feltöltéssel. DC hálózaton maximálisan 40 kW-tal tölthető CCS csatlakozón. A gyártás még idén megkezdődik Pozsonyban.

Elektromos autót használsz?