Ilyet sem láttunk még: elektromos hot rod a Chevrolettől
Egy 1962-es Chevrolet C-10 pickupot szerelt fel tisztán elektromos meghajtással a General Motors, így prezentálva a Los Angeles-i SEMA kiállítás látogatói számára a nagy teljesítményt és a korabeli dizájnt keresztező oldtimerek villanyossá alakításában rejlő lehetőségeket. A Chevrolet E-10 Concept névre hallgató hot rod az amerikai izomautóknál jellemző dobozos motort hozza vissza villanymotor formájában (eCrate), ami körülbelül 450 lóerőt küld a hátsó kerekekre. A Chevrolet Performance által fejlesztett hajtásrendszerrel egészen lenyűgöző 5 másodperc körüli 0-100-as gyorsulást tud a masszív pickup, és a negyed mérföldes sprintet is mintegy 13 másodperc alatt letudja. Az autóban SuperMatic 4L75-E automata váltórendszer kapott helyet, az elektronika pedig a Chevrolet Bolt villanyautóból érkezett, csakúgy, mint a plató fedele alá rejtett két darab 60 kWh-s lítium-ion akkupakk.
A Chevrolet tavaly ősszel már sokkolta a V8-as motor szerelmeseit egy teljesen elektromos Camaroval, amivel a gyorsulási versenyek jövőjét festette elénk az amerikai autógyártó. Az eCOPO-n egészen addig röhögtek a benzinfanatikusok, míg a villanyautó végig nem verte az egész mezőnyt a gyorsulási pályán. Az E-10-es hot rodot ennek ellenére mégsem merte hang nélkül a kritikus közönség elé engedni a GM, így három hangszóróból is bömbölhet a belsőégésű motort szimuláló hangzavar.
A Chevrolet elárulta, hogy az elektromos Connect & Cruise hajtásrendszerrel további tervei vannak. Az E-10 pickup koncepcióban egy moduláris kialakítású házban két motor van összeszerelve, de ez az innovatív megoldás akár három villanymotort is képes elszállásolni, további kapukat nyitva a nagyobb teljesítmény kiaknázása felé. A villanyos hot roddal biztosan fogunk még találkozni a hírekben, de azért reméljük, a General Motorsnak komolyabb tervei is vannak az elektromobilitás területén.