Főoldal » elektromos autó » Megérkeztek az első kínai Teslák

Megérkeztek az első kínai Teslák

November 26-án két hajó is kikötött a belga Zeebrugge kikötőjében, több ezer Tesla Model 3-mal a rakterében. Ebben még nincs semmi szenzációs, hiszen jól tudjuk, hogy a kaliforniai autógyártó járművei az Atlanti-óceánnal szállnak szembe, hogy eljuthassanak európai vásárlóikhoz, ám a tegnap érkezett szállítmány egyedülálló: a két hajó közül az egyik nem az Egyesült Államokból, hanem Kínából jött. A Toscana október 26-án indult útnak Sanghajból, állítólag 7000 darab, a CATL LFP kémiájú cellájával szerelt, SR+ típusú Model 3-mal, ez a legelső hajó, mely Kínában gyártott Teslát hozott a kontinensre. Ráadásul az sem kizárt, hogy ezekbe az autókba már az új, kobaltmentes akkumulátorok kerültek..

 

A másik hajó, a Grand Aurora, a vállalat fremonti gyárában összeszerelt villanyautóit hozta magával. Ez november 4-én hagyta el San Franciscót, de ugyanazon a napon ért partot, mint a kínai hajó.

A Model 3 európai regisztrációira novemberben már aligha lesz hatással az új szállítmány, de decemberben ismét a legkelendőbb tisztán elektromos modell lehet a piacon a legkisebb Tesla. Néhány napon belül egyébként egy második hajó is várható Sanghajból. Hogy pontosan miben más a kínai, mint az amerikai változat, és mi indokolhatja a váltást, arról itt írtunk részletesebben.

Címlapkép forrása: Grace Tao/ Tesla

Nincs időd naponta 8-10 hírt elolvasni? Iratkozz fel a heti hírlevelünkre, és mi minden szombat reggel megküldjük azt a 10-12-t, ami az adott héten a legfontosabb, legérdekesebb volt. Feliratkozás »

Simon Zsolt

Nem az autózás, hanem a környezetvédelem iránti elkötelezettség sodorta a Villanyautósok közé, hogy geográfus és közgazdász tanulmányai befejezése után tudásával segíthesse egy fenntarthatóbb világ kialakulását.