Az idei Sanghaji Autószalonon állítják majd ki az MG Cyberster koncepciót, amelynek borzasztóan látványos megjelenése a kínai SAIC autógyártó vállalat tulajdonában lévő márka múltját és jövőjét ötvözi. A felnyíló, kerek fényszórójával, valamint szűkített hűtőrácsával a kétajtós, kétüléses villanyautó tradicionálisan brit stílusjegyeket mutat, amelyek az MG klasszikus sportautóit díszítették évtizedekkel ezelőtt. A londoni dizájnstúdióban kifejezetten az 1962-es MG B Roadstert tekintették az alapnak, abból igyekeztek előcsalogatni az aerodinamikusabb, szupermodern bestiát. A Cyberster egy olyan tanulmánynak épült, ami megmutatja a lehetséges irányt egy jövőbeli MG sportautó felé. Habár konkrét tervet erről nem ismerünk, a márka kiemeli, hogy 2024-ben kereken 100 éves lesz az ikonikus brit márka, könnyen előfordulhat, hogy addigra készül egy visszafogottabb változat a járműből. Részletes információkat az április 21-én tartott premieren tesz közzé a cég, egyelőre annyit tudni, hogy a modell egy teljesen elektromos padlólemezre épült, és az NEDC szerint akár 800 kilométeres hatótáv is kihozható belőle. A 0-100-as sprintet 3 másodperc környékén futja, és 5G kapcsolatot is telepített bele a gyártó. Az MG már Európa számos országában értékesít villanyautót. A ZS EV-hez hamarosan csatlakozik az MG 5 tisztán elektromos kombi, valamint a Marvel R SUV, de további modellek is tervbe vannak foglalva. Két új villanyautót hoz Európába a kínai MG PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly92aWxsYW55YXV0b3Nvay5odS9yb3ZpZGVuLzE4MDYyMV81ZjhmZjlkZTE0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3JvdmlkZW4vMTgwNjIxXzVmOGZmOWRlMTQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL2V6Z2lmY29tLWdpZi10by13ZWJwLWNvbnZlcnRlci0zLmdpZiIgbWVkaWE9IihtaW4td2lkdGg6IDcwMHB4KSI+PGltZyBzcmM9Imh0dHBzOi8vdmlsbGFueWF1dG9zb2suaHUvd3AtY29udGVudC91cGxvYWRzLzIwMjUvMDIvZXpnaWZjb20tZ2lmLXRvLXdlYnAtY29udmVydGVyLTMuZ2lmIiBhbHQ9IiI+PC9waWN0dXJlPjwvYT4= Simon ZsoltNem az autózás, hanem a környezetvédelem iránti elkötelezettség sodorta a Villanyautósok közé, hogy geográfus és közgazdász tanulmányai befejezése után tudásával segíthesse egy fenntarthatóbb világ kialakulását. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!