Hagyjuk már: a villanyautózás kompromisszumokkal jár

Rendszeres olvasóink számára biztosan nem újdonság, hogy az egyébként imádott 28 kWh-s Hyundai Ioniq autónkat (elsősorban a csomagtér mérete miatt) néhány hete egy 64 kWh-s Kia e-Niro váltotta. Most egy belföldi villám-nyaralásra indultunk Miskolcról Balatonfüredre, amelyen azt próbáltam ki, hogy töltés vagy emberi szükségletek miatt kell többször megállni, ha egy család nekivág egy ma már az új autók között átlagos akku méretűnek mondható, de véleményem szerint a mindennapos használatra már felesleges nagy akkus elektromos autóval.

A 314 km hosszú úton végig úgy haladtam, ahogy egy hagyományos autóval tettem volna. Az autópályára felhajtáskor beállítottam a távolságtartós tempomaton a maximális megengedett sebességet és törekedtem ennek tartására. A Niro esetében a GPS szerint mért 130 km/h sebességhez 134-re kell állítani a sebességtartót. Hátradőltünk és élveztük az utazást, amit a gyerekek számára apa néhány rövid videofelvétele is megszakított. Az első megálló nagyon hamar elérkezett, 50 kilométert sem haladtunk, amikor szükség volt egy kb. 10 perces szünetre. Az M3 autópályán a Gelej mellett lévő pihenőben a Budapest felé haladó sávban sajnos nincs töltő, így itt csak személyes okból várakoztunk. Budapest előtt újabb megállási igényt nyújtott be a család, itt összesen 7 percet álltunk, amiből 6 percen keresztül az autó is töltődött.

A Waze nem az M0 elkerülőt választotta, keresztül vezetett Budapesten, vélhetően a hétvégi enyhe forgalom miatt. Haladtunk is gond nélkül a belvároson át, de egy fagyizót meglátva a gyerekek kértek egy újabb szünetet. Az eredetileg negyed órásra tervezett megálló közel egy órásra sikerült. Bár néhány száz méterre volt (ingyenes) töltő is, nem akartam azzal húzni az időt, hogy sétáljunk 300 métert a cukrászdáig, főleg, hogy eredetileg csak rövid megállóra számítottam. Kifejezetten a töltés miatt egyszer sem volt szükség megállásra.

A 314 km hosszú úton a nettó menetidő 3 óra 29 perc volt. Emberi szükségletek miatt álltunk összesen 1 óra 12 percet. A töltési idő ebből (nem ezen felül!) 6 perc volt. Ha az ember utazik, gyakrabban áll meg saját, mint a villanyautó töltési igénye miatt. Ha a régi autónkkal, a 28 kWh-s Ioniq-kal mentünk volna, akkor sem lett volna hosszabb az utazás, igaz akkor a budapesti 1 órás megálló során mindenképp töltenünk kellett volna.

Ha a plugshare útvonaltervezőjének maximum 1,6 km kitérőt engedélyezek, összesen 48 db DC töltőt számolhatunk meg az útvonal mentén, aki ezek közül nem tud megfelelő helyen lévőt kiválasztani, az nem is akar…

Persze felmerül a kérdés, hogy mi lett volna, ha nem működik a töltő, ahol épp megállunk. A szkeptikusok kedvéért megszámoltam, az útvonalon összesen 17 db olyan DC töltő mellett haladtunk el, melyek egyáltalán nem jelentettek volna kerülőt, ezek ugyanis közvetlenül autópálya pihenőkben vannak vagy Budapesten belül haladtunk el mellettük. További legalább egy tucat olyan töltő is útba esett, amelyek 2-3 km kerülővel lettek volna elérhetők, ha éppen a legolcsóbb, vagy akár ingyenes megoldásokat keressük. Ha már az árak felmerültek: otthon a 64 kWh-s akkut feltölteni kb. 2500 Ft, az út közbeni nyilvános töltés 600 forintba került. 314 kilométert tettünk meg tehát 3100 forintból, ami benzinköltségre átszámítva nincs 2,5 literes átlagfogyasztás.

Szűcs Gábor

2017 óta aktív villanyautós, a Villanyautósok Közösségének oszlopos tagja, a miskolci találkozók szervezője. Környezettudatos családapaként nem csak az autó üzemanyagát, de a háztartás fogyasztását is igyekszik otthon, a háztetőn (áram) és a kertben (zöldség, gyümölcs) megtermelni. Mert nem mindegy, hogy mit eszünk meg és milyen levegőt szívunk be.