HALLASSUK A HANGUNK!

Írd alá Te is a GEVA (Global EV Alliance) nyilatkozatát!

Benzines, hibrid vagy elektromos autóval gyorsabb utazni?

Elektromos autós fórumokon, Facebook csoportokban szinte vérre menő viták mennek arról, hogy a gyakorlatban mekkora hátrányt jelent egy hosszabb utazás során az elektromos autó töltésének kényszere. Az egyik véglet, akik azt állítják, hogy csak 2 percre állnak meg 1000 kilométerenként megtankolni a dízelt, a villanyautós szekta azonban úgy véli, hogy sokkal többet kell megállni személyes szükségletek miatt, mint az autó töltése érdekében.

Gondolkoztunk már azon, hogy kellene csinálni egy az első villanyautós ágyúgolyó futamhoz hasonló eseményt, amelyen hagyományos autóval is indul valaki, referenciaként. A villanyautós közösség egyik lelkes tagja, Margetán Zsombor azonban nem csak megelőzött, de valós, életszerű példát is hozott ehhez a cikkhez.

(Fotó: Margetán Zsombor)

Zsombor és családja Budapestről Marosvásárhelyre utazott. Három autóval mentek és Zsombor kérésére mindhárom autós feljegyezte percre pontosan a megállókat. Azonos napon mentek, de nem teljesen egyszerre indultak és nem is végig azonos útvonalon haladtak.

Az első autó egy Toyota Prius 3 plug-in hibrid modell volt, amelyben csak felnőttek utaztak, akik a személyes szükségleteiket jobban tudják türtőztetni, mint a kisgyermekek. Az autó vezetője vérbeli Priusos, azaz nem száguldozik, főleg nem indokolatlanul, inkább igyekszik minél jobb fogyasztással megtenni az utat, éppen ezért, ha rövidebb, hajlandó országúton haladni az autópálya helyett. A Prius Budapestről Szolnok felé vette az irányt, majd Gyalunál az autópályára felhajtva néhány kilométerrel rövidebb útvonalon mehettek, ami időben rengeteget jelentett, mert Kolozsvár és Torda mellett számos kisebb falut sem érintettek. Így 520 kilométer hosszú úton értek célba.

A második autó egy turbós benzines Volkswagen Passat volt, amellyel egy kétgyermekes család utazott. Ők az utazási idő minimalizálására törekedtek, ha pártíz kilométer kerülővel halad az autópálya, de a nagyobb tempóval nyernek 5 percet, akkor inkább a hosszabb úton mennek. Ezért ők Budapestről az M3 autópályán indultak és egészen Nagyváradig autópályán haladhattak, majd természetesen ők is elkerülték Kolozsvárt és Tordát a román autópályás szakaszon. A magyar autópályán a kerülő miatt 50 kilométerrel többet autóztak, mint a másik két autó, nekik 570 km volt a teljes út.

(Fotó: Margetán Zsombor)

A harmadik autóval, egy 28 kWh-s Hyundai Ioniq-kal Zsombor családja utazott, szintén két gyerekkel. Ők igyekeztek végig a forgalom ritmusát tartani, nem tettek meg pár perc nyereségért felesleges kilométereket, hiszen egy extra töltéssel úgyis elvesztették volna az időnyereséget. Természetesen az Ioniq is Szolnok felé indult, ahol egy rövid rátöltést is terveztek, azonban ugyanaz a töltő, amely nekünk rendetlenkedett az országjáró e-Soul túra utolsó töltésénél Zsombor életét is igyekezett megnehezíteni. Az ügyfélszolgálat segítségével azért sikerült a töltés. Nagyváradon újra feltöltötték az autót, így a belvárosba is beautóztak, ahol egy parkolóházban egymás mellett két töltőoszlop található, melyek használata egyelőre ingyenes. A belvárost elkerülhették volna, ha másik töltőt választanak. Gyalunál a Hyundai is felhajtott az autópályára, azonban nem mehettek végig rajta, mivel Nagyvárad és Marosvásárhely között csak Kolozsváron és Tordán van töltő (illetve Marosludason is van már egy, de a Plugshare szerint az utolsó néhány töltési próbálkozás itt sikertelen volt). Ezért Zsomborék némi időveszteségért cserébe Tordánál lehajtottak az autópályáról, feltöltötték az autót a Kaufland parkolójában, de innen már nem lett volna értelme visszamenni az autópályára, így országúton haladtak tovább. A tordai kerülő kilométerben nem jelentett sokat, időben annál inkább.

A hosszúra nyúlt bevezető után nézzük meg tehát, hogy melyik autó mennyi idő alatt és milyen költségek mellett ért célba:

Teljes menetidő Állásidő Töltési idő Üzemanyagköltség
Toyota Prius 3 plug-in 8:25 0:16 7300 Ft
Volkswagen Passat 2.0 benzin 8:31 1:36 22 000 Ft
Hyundai Ioniq 28 kWh 9:27 1:37 1:25 1400 / 5340 Ft

A menetidőknél fontos megjegyezni, hogy az elsőként célba érkező Passat közel 1 órát állt Marosvásárhely előtt a munkaidő végi dugóban. A Prius megúszta kb. 20 perces araszolással, a legkésőbb érkező Ioniq pedig szerencsésen elkerülte a dugót.

A Prius 3,3 literes fogyasztást írt ki a műszerfalra, ami az 520 km és 430 Ft/liter benzinár mellett 7300 forintos költséget eredményez. Saját tapasztalataim szerint a Prius néhány decivel optimistán becsli a fogyasztást, így a valóság inkább egy picivel több lehet, de nem ellenőrizték az út elején és végén teletankolással a fogyasztást, így elfogadjuk ezt az eredményt. A Passat műszerfala kerek 9 literes átlagfogyasztást írt ki az út végén, 570 kilométert autóztak, szintén 430 Ft/liter üzemanyagárral adódik a 22.000 Ft üzemanyagköltség.

Torda, Renovatio töltő (Fotó: Margetán Zsombor)

Mivel villanyautós oldal vagyunk, természetesen az Ioniq töltéseit pontosabban elemezzük, amit az is indokol, hogy ennél az autónál két számot is tartalmaz a táblázat. Az 1400 Ft az, amit Zsombor valóban kifizetett az energiáért. Lehetett volna ez azonban 5000 Ft felett is…

Az Ioniq Budapestről 100%-os töltöttséggel indult. Ha otthoni, 37 Ft-os áram árral számolunk, a 28 kWh-s akku teljes feltöltése kb. 1000 Ft. Zsombornak azonban napelemei is vannak, így a kezdeti beruházásból és a várható élettartamból kalkulálva körülbelül harmada számára az otthoni töltési költség. Ráadásul Marosvásárhelyre 54%-kal érkeztek, így valójában az otthoni energia fele megmaradt.

Teltház Nagyváradon a dupla elektromos autó töltőn (Fotó: Margetán Zsombor)

Az első töltés Szolnokon történt, 52%-ról 85%-ra, melynek költsége 1050 Ft (15 perc x 70 Ft) volt a Mobiliti töltőoszlopán. A második töltés Nagyváradon egy bevásárlóközpontban történt, 20%-ról 94%-ra. A töltés itt ingyenes, a parkolási díj 1 órára 210 Ft volt. A harmadik töltést Tordán a Renovatio töltőjén végezték, 10%-ról 87%-ra. Itt a Carge applikáció tesztelőjeként ingyenesen töltöttek. Ha a Renovatio saját alkalmazását használták volna, a töltési díj 3080 Ft lett volna (22 kWh x 140 Ft). Ahogy már említettem, a marosvásárhelyi célállomásra 54%-kal érkeztek, így Tordán bőven elég lett volna 50%-ra tölteni, hiszen a szálláshelyen tudták tölteni éjjel az autót.

Számomra tanulságos, hogy aki gyerekkel utazik hiába próbál sietni, a Passattal utazó családnak szinte pontosan annyi volt az állásideje, mint az elektromos autósnak. Kétségtelen, hogy a villanyautóval nem bárhol, hanem egy töltőnél érdemes megállni. Az Ioniq egyértelmű hátránya volt, hogy Tordán le kellett menni az autópályáról a töltés miatt. A másik két autóval szemben összeszedett kb. 1 órás menetidő többletből 15-20 perc ebből a kitérőből fakadt. A Passat és a Prius menetidejét és üzemanyagköltségét összehasonlítva a lassan járj, tovább érsz elmélet bizonyításának remek példáját láthatjuk.

(Fotó: Margetán Zsombor)

Második felvonás

A nyaralás alatt a három autó egymás mögött haladva Marosvásárhelyről egy 190 kilométeres körtúrát is megtett. Ezen a kiránduláson mindhárom autó azonos tempóban, tehát azonos menetidővel haladt. A műszerfal szerint a túrán az Ioniq 10,3 kWh/100 km, a Passat 6,7 liter/100 km, a Prius 3 plug-in pedig 3 liter/100 km üzemanyagot használt fel. A 190 kilométer hosszú kirándulást tehát a Passat 5500 Ft, a Prius 2500 Ft, az Ioniq pedig 700 forintos üzemanyagköltséggel teljesítette.

Nincs időd naponta 8-10 hírt elolvasni? Iratkozz fel a heti hírlevelünkre, és mi minden szombat reggel megküldjük azt a 10-12-t, ami az adott héten a legfontosabb, legérdekesebb volt. Feliratkozás »

Elektromos autót használsz?

Szűcs Gábor

2017 óta aktív villanyautós, a Villanyautósok Közösségének oszlopos tagja, a miskolci találkozók szervezője. Környezettudatos családapaként nem csak az autó üzemanyagát, de a háztartás fogyasztását is igyekszik otthon, a háztetőn (áram) és a kertben (zöldség, gyümölcs) megtermelni. Mert nem mindegy, hogy mit eszünk meg és milyen levegőt szívunk be.