2012. június 23-án gördült ki egy piros szőnyegre a kaliforniai Fremontban az első Tesla Model S 85 Signature Edition. Ez nem az első villanyautó, de még csak nem is az első sorozatgyártású elektromos kocsi volt a világ történetében. Mégis, valószínűleg az egyik legfontosabb. Model S on its way out! #TeslaDeliveries pic.twitter.com/0SVws0gi — Tesla (@Tesla) June 22, 2012 Signature Egy 5+2 személyes nagy, vonzó szedán, 416 lóerővel, 4,4-es gyorsulással és 210 km/h végsebességgel, mindez egy 85 kWh-s akkumulátor segítségével, amely 426 kilométeres hatótávra képes, és fél óra villámtöltés után több mint 200 kilométert tehetünk meg vele. Az igazat megvallva, ezek a specifikációk még ma sem lennének vállalhatatlanok, de 2012-ben szinte elképzelhetetlenek voltak. A kor villanyautózásának legismertebb és legnagyobb darabszámban eladott példánya a Nissan Leaf, aminek emlékét és eredményeit természetesen nem szeretnénk meggyalázni, de tény, hogy mindössze 117 km (EPA) hatótávot tudott kisajtolni 24 kWh-s aksijából, 10 másodperc alatt gyorsult százra, és 150-nél már vége is volt a száguldásnak. A villámtöltésnél több mint 30 percre volt szükség, hogy 100 kilométer hatótávot pumpáljunk az aksiba, az autó külseje pedig fura, különc volt, de akkoriban ez volt A Villanyautó imázsa. A gyártók, a szaklapok és a közvélemény is úgy gondolta, az elektromos közlekedés a liberális zöldek, a treehuggerek hóbortja, akik – nyugati – középosztálybeliként elég jól keresnek ahhoz, hogy egy a gyakorlatban erősen kompromisszumos járművel ideológiai deklarációt tegyenek. A Model S ezt változtatta meg. Na persze népautó ez sem volt, még a legolcsóbb, végül elkaszált S40 is másfélszer annyiba került, mint a Leaf. De örökre megváltoztatta, mit gondolunk a villanyautóról, és ami ennél is fontosabb, a típus sikerének hátán mindössze 5 évvel később sorozatgyártásba került a kis testvér Model 3, ami újabb árkategóriával hozta lejjebb a belsőégésűekkel versenyképes elektromos járművek belépési küszöbét. Az első Tesla Model S. Forrás: Tesla Az eredeti Model S-ben még csak egy motor volt, nem rendelkezett Autopilottal, 250 kW-os villámtöltéssel, vagy 600 kilométeres hatótávval, de ez a kocsi számtalan tinédzser szobájának falán helyet kapott és valószínűleg az első igazán méretes szög volt a belsőégésű motorok koporsójában. Elon Musk természetesen egy megosztó személyiség, akit sokan istenítenek és talán még többen szenvedélyesen gyűlölnek, de tagadhatatlan, hogy a Model S-sel a Tesla egy hatalmas fityiszt mutatott az egész autóiparnak. Évekig azt hallgattuk, hogy az ötlet nagyon szép és nemes, de még évtizedekig nem tart ott a technika, hogy igazi nagy hatótávú, vonzó, gyors és gyorsan tölthető villanyautók legyenek, sőt, valószínűleg ez soha nem is valósul meg a hidrogén nélkül. Aztán jött a Tesla, és ahogy mondani szokták, a többi már történelem. Tesla ajánlói program: ha szerkesztőségünk tagjait is szeretnétek támogatni, miközben 180.000 forintos kedvezménnyel vásároltok új Teslát, Tibor, vagy Szöcske ajánlói linkjéről kezdeményezhetitek a vásárlást. PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly93d3cudm9sdGllLmV1Lz91dG1fc291cmNlPXZpbGxhbnlhdXRvc29rJnV0bV9tZWRpdW09ZWxla3Ryb21vc2F1dG8mdXRtX2NhbXBhaWduPXJvdmF0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3d3dy52b2x0aWUuZXUvP3V0bV9zb3VyY2U9dmlsbGFueWF1dG9zb2smdXRtX21lZGl1bT1lbGVrdHJvbW9zYXV0byZ1dG1fY2FtcGFpZ249cm92YXQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL2VsZWt0cm9tb3MtYXV0by0xLTIwMjUtMDQtMTQuanBnIiBtZWRpYT0iKG1pbi13aWR0aDogNzAwcHgpIj48aW1nIHNyYz0iaHR0cHM6Ly92aWxsYW55YXV0b3Nvay5odS93cC1jb250ZW50L3VwbG9hZHMvMjAyNS8wMi9lbGVrdHJvbW9zLWF1dG8tMS0yMDI1LTA0LTE0LmpwZyIgYWx0PSIiPjwvcGljdHVyZT48L2E+ Biró BalázsA fenntartható közlekedés elkötelezett híve, akit elsősorban a Tesla céltudatos és piacot felforgató tevékenysége rántott magával ebbe a világba, így publikációi elsősorban erre a területre koncentrálnak. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!