Milliókat kaphatnak a Chevrolet Bolt tulajdonosok
Az LG akkumulátor gyártásának problémái sok fejfájást okoztak a Hyundai és a GM illetékeseinek – utóbbi reagált a problémára talán a leghatározottabban, amikor az összes Chevy Bolt akkumulátorának cseréjét rendelte el. Bár ennek nem jelentéktelen költségei az elérhető információk alapján az akkugyártót terhelik, a blama óriási volt az autógyártók oldalán is, hiszen a vásárló, részben joggal, őket hibáztatja a történtekért. A GM ráadásul hónapokra kénytelen volt teljesen leállítani a Bolt gyártását, hogy a beérkező akkupakkok a csereprogramba mehessenek.
A cég most némi pénzel igyekszik elejét venni újabb botrányoknak.
A hallgatás aranyat ér
Egy villanyautó biztonsága kapcsán leginkább a tűzesetektől tartanak a vásárlók. A félelem persze nagyrészt alaptalan, hiszen minden ismert adatsor azt mutatja, hogy az elektromos járművek kevésbé hajlamosak a kigyulladásra, mint a belsőégésű motoros társaik. Másrészt viszont nagyon is érthető, ha valaki tart ettől, hiszen ha egy lítiumos akkupakk mégis kigyullad, a tűz önmagát táplálja oxigénnel és rendkívül nehéz eloltani.
Ezért aztán az autógyártók is leginkább a tűzesetektől tartanak, hiszen még egy-egy elszigetelt incidens is rendkívül nagy károkat tud okozni a márka, vagy a típus imázsának, amin sok millió dollárnyi reklámkampány is nehezen segít. A GM is valószínűleg így gondolkodik, hiszen a Bolt eladásai amúgy is alulmúlták a várakozásokat, a gyártási hibából adódó tüzek és az azokat követő, az összes eddig legyártott példányt érintő akkucsere program pedig nem segítették az autó eladásait.
Olyannyira nem, hogy miközben minden autó ára folyamatosan emelkedik, a Boltnál kénytelenek voltak egy jelentős, 6000 dolláros árengedményt adni idén, hogy új életet leheljenek az értékesítésbe. Ez viszont nem igazán tetszett azoknak a tulajdonosoknak, akik ennél drágábban vették a kocsijukat és kénytelenek hónapokat várni az akkucserére, miközben egy potenciálisan veszélyes kocsival közlekednek.
Ezért a vállalat úgy döntött, hogy a korábbi vásárlóknak is felajánlja az utólagos 6000 dolláros, nagyjából 2,3 millió forintos kedvezményt, azaz visszautal nekik nagyjából 16%-ot a kocsi egykori vételárából. Mindezért cserébe csak egy apró szívességet kérnek:
a tulajdonosnak le kell mondani minden, a Bolt akkumulátor bajait érintő további követelésről, peres eljárásról, vagy kártérítési igényről mind maga, mind örökösei és képviselői nevében.
A Jalopnik cikkére válaszul az autógyártó kiemelte, hogy ez egy standard jogi formula és nem jelenti azt, hogy az autóval kapcsolatban ne lehetne további garanciális, vagy későbbi visszahívásokból eredő igényeket érvényesíteni – úgy néz ki tehát, ez csak a jelenlegi akkuvisszahívásra vonatkozik.