2026 tavaszán érkezhet meg az első vásárlókhoz a Sony és a Honda közös tisztán elektromos autója, melynek neve AFEELA lesz, derült ki a Las Vegas-ban a CES-en tartott bemutatón. Az AFEELA márkanévből a feel, azaz érzés, érzékelés kerül a mobilitási élmény középpontjába. Éppen három éve lepett meg tömegeket a Sony azzal, hogy szintén a CES-en bemutatta az akkor még Vision S néven emlegetett elektromos koncepcióját. A Sony villanyautója tavaly Budapest utcáin is feltűnt, melynek oka, hogy a magyar AIMotive fejleszti a modell vezetéstámogató rendszerét. Magyar cég fejleszti a Sony elektromos autójának önvezető rendszerét A Sony a kezdetektől hangsúlyozta, hogy nem terveznek önálló autógyártásba kezdeni, de az autóval kapcsolatosan – az első hírek megjelenése óta többször is – egyérteművé tették, hogy azt nem csupán egy bemutatóra szánják. Hamarosan megjelentek a találgatások arról, hogy esetleg a Magna gyártja majd a modellt, később azonban kiderült, hogy egy másik japán céggel, a Hondával együttműködve kerül az utakra az autó. Megalapították a Sony és a Honda közös villanyautó-gyártó vállalatát Los Angelesben most megerősítést nyert az is – amit egy őszi sajtótájékoztatón már elmondtak már -, hogy az autóra 2025 végétől terveznek megrendeléseket felvenni, 2026 elején megkezdődhet a gyártás és tavaszra az első kiszállításokra is sor kerül. Az AFEELA külsejét a „Media Bar” jellemzi, amely intelligenssé teszi a mobilitást: fény segítségével fejezi ki magát a környezete felé, interaktív kommunikációt lehetővé téve járművek és emberek között. A Sony az autó érzékelőire és infotainment rendszerére összpontosít. A járműbe összesen 45 külső és belső érzékelőt és kamerát építenek be (korábban csak 40-et említettek). Ezen kívül az autóknál jelenleg megszokottnál jobb kapcsolódási élményt, folyamatos frissítéseket ígérnek a Sony szoftveres szakértelmének köszönhetően. A Sony a Honda mellett a Qualcommmal is együttműködik. Az autóba épített ECU 800 TOPS maximális számítási teljesítménnyel rendelkezik. A belső teret gyengéd, lekerekített ívek jellemzik, puha gubóba csomagolva az utasokat. A légkör kellemes, egyben minimalista, elhagyva a zavaró díszétéseket és színeket. A Sony célja az emberközpontú élmény megvalósítása, amely olyan funkcionalitást biztosít, amelyre az emberek vágynak. Az autó belső tere egyben szórakoztató térré is válik, a valós és a a virtuális világok integrálásával. Ennek kimaxolása érdekében a japán cég együttműködik az Epic Games-szel is; a cél, hogy új értéket teremtsenek a mobilitási szolgáltatások és a szórakoztatás területén. A CES-en tett bejelentésben új műszaki adatokról nem esett szó. Korábbi információk szerint az autó összkerékhajtást kap, két motorral szerelik majd, melyek rendszerteljesítménye 400 kW (536 LE) lesz, a 100 km/h-ra sebwességre gyorsuláshoz pedig álló helyzetből 4,8 másodpercre lesz szüksége. A Sony-Honda kooperációból születő új modell végsebessége a hírek szerint 240 km/h lesz. Az autó ára és akkuja kapacitása egyelőre nem ismert. Az idei bemutatón az autó SUV változata nem jelent meg, de a japán cég továbbra is új márkaként, és nem egyedi autóként emlegette az AFEELA-t. Így a későbbiekben várható tehát, hogy egy teljes modellcsalád épül majd. PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly93d3cudm9sdGllLmV1Lz91dG1fc291cmNlPXZpbGxhbnlhdXRvc29rJnV0bV9tZWRpdW09ZWxla3Ryb21vc2F1dG8mdXRtX2NhbXBhaWduPXJvdmF0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3d3dy52b2x0aWUuZXUvP3V0bV9zb3VyY2U9dmlsbGFueWF1dG9zb2smdXRtX21lZGl1bT1lbGVrdHJvbW9zYXV0byZ1dG1fY2FtcGFpZ249cm92YXQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL3ZvbHRpZS1lbGV0cm9tb3MtYXV0by1iYW5uZXItMjAyNS0wOS0wNC12YS1zemVwdC0xMzAweDYwMC1rb3ZpLTEuanBnIiBtZWRpYT0iKG1pbi13aWR0aDogNzAwcHgpIj48aW1nIHNyYz0iaHR0cHM6Ly92aWxsYW55YXV0b3Nvay5odS93cC1jb250ZW50L3VwbG9hZHMvMjAyNS8wMi92b2x0aWUtZWxldHJvbW9zLWF1dG8tYmFubmVyLTIwMjUtMDktMDQtdmEtc3plcHQtMTMwMHg2MDAta292aS0xLmpwZyIgYWx0PSIiPjwvcGljdHVyZT48L2E+ Szűcs Gábor2017 óta aktív villanyautós, a Villanyautósok Közösségének oszlopos tagja, a miskolci találkozók szervezője. Környezettudatos családapaként nem csak az autó üzemanyagát, de a háztartás fogyasztását is igyekszik otthon, a háztetőn (áram) és a kertben (zöldség, gyümölcs) megtermelni. Mert nem mindegy, hogy mit eszünk meg és milyen levegőt szívunk be. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!
A Rivian vezérigazgatója szerint elképesztő, hogy az amerikai autóipar a benzines járművek felé fordul