A Siemens Smart Infrastructure a napokban bejelentette, hogy elindította Depot360 nevű vadonatúj portfólióját, amely a flottával rendelkező ügyfelek számára nyújt integrált flottatöltési szolgáltatást. A Depot360 több, mint pusztán a töltőinfrastruktúra kiépítése és szervizelése, az ügyfelek tőkeberuházás nélkül kaphatnak maximális méretezhetőséget, jobb működést, és csökkentett energiaköltségeket kínáló átfogó megoldást – olvasható a vállalat közleményében. „A közeljövőben sok város csak zéró emissziós logisztikai járműveket enged majd be központjaiba, így a flották villamosításának felgyorsítása létfontosságú” – mondta Thomas Kiessling, a Siemens Smart Infrastructure műszaki igazgatója. „Létrehoztunk egy mesterséges intelligencia által vezérelt energia- és töltéskezelési platformot az elektromos flották telephelyeinek üzemeltetéséhez, tovább mozdítva az innovációt a telephely- és raktárinfrastruktúra, az elosztott energiaforrások (DER) és a megújuló energia integrációja terén.” A Depot360 portfólió kezdeti ajánlatának része a Depot360 Charging-as-a-Service (CaaS) és a Depot360 Managed Service.PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly92aWxsYW55YXV0b3Nvay5odS9yb3ZpZGVuLzIzMzExNV82NjEyMTA0YzhkIiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3JvdmlkZW4vMjMzMTE1XzY2MTIxMDRjOGQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI2LzEwL3BldWdlb3QxMjAweDE2MDAtZWxla3Ryb21vcy12aWxsYW55YXV0b3Nvay1wZXUtbGN2LTVtaWxsaW8tZGlzcGxheS0yNjEwLmpwZyIgbWVkaWE9IihtaW4td2lkdGg6IDcwMHB4KSI+PGltZyBzcmM9Imh0dHBzOi8vdmlsbGFueWF1dG9zb2suaHUvd3AtY29udGVudC91cGxvYWRzLzIwMjYvMTAvcGV1Z2VvdDEyMDB4MTYwMC1lbGVrdHJvbW9zLXZpbGxhbnlhdXRvc29rLXBldS1sY3YtNW1pbGxpby1kaXNwbGF5LTI2MTAuanBnIiBhbHQ9IiI+PC9waWN0dXJlPjwvYT48IS0tIChjKSAyMDAwLTIwMjYgR2VtaXVzIFNBIHZlcnNpb24gMi4wIEltcHJlc3Npb25zOiBjYW1wYWlnbjogTU1CIFBldWdlb3QgTENWIDIwMjYsIHBsYWNlbWVudDogL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1LzEyMDB4MTYwMCAsIGNyZWF0aXZlOiBsaW5rICAtLT4NCjxJTUcgU1JDPSJodHRwczovL2dkZWh1LmhpdC5nZW1pdXMucGwvX1tUSU1FU1RBTVBdL3JlZG90LmdpZj9pZD1kd0NWVm91V2JjS0JRaEZzbUsuQ082Yms3QV9VQ2hDRWZOQVpIMzliT2NELk43L2Zhc3RpZD1ncHhnd2htZnRrcGNxam1hdXlpY3drd29vbW1wL3N0cGFyYW09d2hkamVubXFiYS9uYz0wL2dkcHI9MC9nZHByX2NvbnNlbnQ9IiAvPg0K A Depot360 CaaS nulla előzetes befektetést igénylő megoldást kínál a flotta elektromos járművekre való átállásának egyszerűsítésére, a tanácsadástól és finanszírozástól kezdve a raktártervezésig, építésig, üzembe helyezésig és irányításig. Az intelligens tervezés során minden szempont megfontolásra kerül, beleértve a flotta méretét és működési területét, a hálózati csatlakozást, a töltési infrastruktúrát, a depó- és energiamenedzsment szoftvert, valamint a folyamatos karbantartást, biztosítva a jövőbiztos megoldást az ügyfelek igényeivel összhangban. A töltési és flottainfrastruktúra optimalizálására tervezett Depot360 Managed Services a Depot360 CaaS szerves részét képezi, de önálló ajánlatként is elérhető a már meglévő töltési infrastruktúrával rendelkező ügyfeleknek, vagy azoknak, akik eltérő finanszírozási modelleket preferálnak. A Managed Services alapja a Depot360 AI platform, amelyen keresztül a Siemens szakértői csapata flottaközpontú algoritmusokat használ a töltési infrastruktúra teljesítményének figyelésére és kezelésére. Ez lehetővé teszi számukra, hogy adatvezérelt döntések alapján azonosítsák és oldják meg az esetleges problémákat és fejlesszék a flottaműveleteket. Mindez pedig végső soron az energiaköltségek csökkenését is eredményezheti, például a csúcsidőben, magas energiaárak melletti töltések elkerülésével. Tekintve, hogy a kezdeti költségek gyakran a legnagyobb akadályt jelentik az elektromos átállás előtt, a német cég a Siemens Financial Services (SFS) divízióján keresztül pénzügyi megoldásokat kínál. Ezenkívül a Siemens más külső pénzügyi intézményekkel is együttműködik, hogy minden ügyfél megtalálja a számára az ideális finanszírozási formát. A Siemens Xcelerator nyílt digitális üzleti platform részeként bevezetett új Depot360 portfólió kezdetben a logisztikai járművekre, az önkormányzati közlekedési társaságokra és magánbuszflottákra fog összpontosítani a depókban, raktárakban és terminálokban. Induláskor az ajánlat az Egyesült Államokban, Kanadában, Németországban, Franciaországban, az Egyesült Királyságban, Svédországban és Norvégiában elérhető, később pedig más piacokra is kiterjeszthetik. Simon ZsoltNem az autózás, hanem a környezetvédelem iránti elkötelezettség sodorta a Villanyautósok közé, hogy geográfus és közgazdász tanulmányai befejezése után tudásával segíthesse egy fenntarthatóbb világ kialakulását. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!