42 napja, hogy Barcelonából útnak indult a 80 eDays túra, aminek során elhivatott villanyautósok arra vállalkoztak, hogy 80 nap alatt megkerülik a Földet. A főként Teslákból álló flotta a katalán városból nyugat felé indult, hogy az amerikai majd az ázsiai kontinens átszelése után kelet felől érjen vissza Európába. Az idei út már a második ilyen jellegű vállalkozás, hiszen négy évvel ezelőtt a mostani program szervezője Rafael de Mestre már megtette azt egy Tesla Roadster volánja mögött. Idén a Tesla Model S-ek mellett egy kínai elektromos autó és egy magyar gyártmányú elektromos Modulo is úton van, hogy igazolja a villanyhajtás létjogosultságát. Az Evopro tisztán elektromos busza az Egyesült Államokban (Fotó: Evopro Modulo csapat FB oldal) A kontinensek között az autókat repülőgépekkel szállítják, ami külön kihívást jelent a Modulos csapat számára. A busz ugyanis nem fér be az áruszállító repülőgépek rakterébe. Az amerikai etaphoz éppen ezért még a rajt előtt elindítottak Hamburgból hajóval egy második példányt, ami három nappal a többi autó után érkezett a kanadai Halifaxba. A kontinens átszelése közben azonban a magyar csapatnak sikerült ledolgoznia a hátrányát, így a napfényes Kaliforniában már részt tudtak venni a Tesla gyárlátogatáson, és a Google főhadiszálláson is be tudták mutatni a tisztán elektromos Modulot.PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly92aWxsYW55YXV0b3Nvay5odS9yb3ZpZGVuLzIzMzExNV82NjEyMTA0YzhkIiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3JvdmlkZW4vMjMzMTE1XzY2MTIxMDRjOGQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI2LzEwL3BldWdlb3QxMjAweDE2MDAtZWxla3Ryb21vcy12aWxsYW55YXV0b3Nvay1wZXUtbGN2LTVtaWxsaW8tZGlzcGxheS0yNjEwLmpwZyIgbWVkaWE9IihtaW4td2lkdGg6IDcwMHB4KSI+PGltZyBzcmM9Imh0dHBzOi8vdmlsbGFueWF1dG9zb2suaHUvd3AtY29udGVudC91cGxvYWRzLzIwMjYvMTAvcGV1Z2VvdDEyMDB4MTYwMC1lbGVrdHJvbW9zLXZpbGxhbnlhdXRvc29rLXBldS1sY3YtNW1pbGxpby1kaXNwbGF5LTI2MTAuanBnIiBhbHQ9IiI+PC9waWN0dXJlPjwvYT48IS0tIChjKSAyMDAwLTIwMjYgR2VtaXVzIFNBIHZlcnNpb24gMi4wIEltcHJlc3Npb25zOiBjYW1wYWlnbjogTU1CIFBldWdlb3QgTENWIDIwMjYsIHBsYWNlbWVudDogL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1LzEyMDB4MTYwMCAsIGNyZWF0aXZlOiBsaW5rICAtLT4NCjxJTUcgU1JDPSJodHRwczovL2dkZWh1LmhpdC5nZW1pdXMucGwvX1tUSU1FU1RBTVBdL3JlZG90LmdpZj9pZD1kd0NWVm91V2JjS0JRaEZzbUsuQ082Yms3QV9VQ2hDRWZOQVpIMzliT2NELk43L2Zhc3RpZD1ncHhnd2htZnRrcGNxam1hdXlpY3drd29vbW1wL3N0cGFyYW09d2hkamVubXFiYS9uYz0wL2dkcHI9MC9nZHByX2NvbnNlbnQ9IiAvPg0K A 80 eDays csapat autóinak egy része a kínába érkezés után (Fotó: 80eDays FB oldal) A verseny két hete érkezett meg Ázsiába, ahol a legjobb csapatok már közel öt ezer km megtétele után a kazah-kínai határ felé robognak. A busz a verseny hivatalos honlapja szerint még nem érkezett meg Ázsiába. Villanyautósok Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!