A Jeep is elindul az elektromosítás útján

A Los Angeles Auto Show azon autósoknak is tartogatott boldog pillanatokat, akik az aszfaltról legurulva nehezebb terepeken, a természet lágy ölén szeretnek autókázni. A legrégebbi, és a Land Rover mellett a legismertebb terepjárógyártó, a Jeep ugyanis bemutatta az ikonikus Wrangler legújabb változatát, és mellette bejelentette, hogy plug-in hibrid meghajtással is el fog készülni az autó.

Na igen, ismét csak egy hibrid autó, melynek erősen megkérdőjelezhető a szükségessége. Főleg, ha egy olyan járműről van szó, amellyel rendeltetése szerint akár több napon keresztül, a civilizációtól és a töltőállomásoktól távol a hegyekben furikázunk, ahol valószínűsíthető, hogy a villanymotor nem lenne sokat használva. Optimizmusra ad okot azonban, hogy ha kicsit megkésve is, és apró léptekkel ugyan, de egy újabb neves márka látszik megindulni az elektromosítás útján, ráadásul ezt az egyik legnépszerűbb modelljével teszi. A Jeep jelenleg a Fiat-Chryslerhez tartozik, melynek vezérigazgatója, Sergio Marchionne egy korábbi interjúban azt nyilatkozta, hogy az elektromosítás nem fogja megoldani az autóipar problémáit.

A konnektoros hibrid Jeep Wrangler 2020-ban lesz megvásárolható, és annyiból biztosan jó lesz, hogy akik kisebb távolságokat (amennyit az elektromos hatótáv megenged majd) szeretnének vezetni a vadonban, azok végre élvezhetik a friss levegőt a benzinszag helyett, illetve a motor zajától megszabadulva a természet hangjai is hallhatóvá válnak.

Nincs időd naponta 8-10 hírt elolvasni? Iratkozz fel a heti hírlevelünkre, és mi minden szombat reggel megküldjük azt a 10-12-t, ami az adott héten a legfontosabb, legérdekesebb volt. Feliratkozás »

Elektromos autót használsz?

Simon Zsolt

Nem az autózás, hanem a környezetvédelem iránti elkötelezettség sodorta a Villanyautósok közé, hogy geográfus és közgazdász tanulmányai befejezése után tudásával segíthesse egy fenntarthatóbb világ kialakulását.