Mint a tegnapi cikkünkből is kiderült, a Volkswagen az elektromos autók egy egész sorozatát kívánja elindítani az I.D. típusjelzés alatt, melyek közül néhány kizárólag a kínai és amerikai piacon lesz kapható, a többi viszont Európában is elérhető lesz. A széria legelső tagja, egyben a gyártó első, kifejezetten az elektromos meghajtással rendelkező autók számára tervezett MEB padlólemezre épülő autója az ötajtós I.D. lesz. A kocsi gyártásának kezdetéig mindössze 100 hetet kell várnunk, azaz 2019 novemberében már elindulhat az összeszerelés, 2020-ban pedig az értékesítés is megkezdődhet. PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly92aWxsYW55YXV0b3Nvay5odS9yb3ZpZGVuLzIzMzExNV82NjEyMTA0YzhkIiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3JvdmlkZW4vMjMzMTE1XzY2MTIxMDRjOGQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI2LzEwL3BldWdlb3QxMjAweDE2MDAtZWxla3Ryb21vcy12aWxsYW55YXV0b3Nvay1wZXUtbGN2LTVtaWxsaW8tZGlzcGxheS0yNjEwLmpwZyIgbWVkaWE9IihtaW4td2lkdGg6IDcwMHB4KSI+PGltZyBzcmM9Imh0dHBzOi8vdmlsbGFueWF1dG9zb2suaHUvd3AtY29udGVudC91cGxvYWRzLzIwMjYvMTAvcGV1Z2VvdDEyMDB4MTYwMC1lbGVrdHJvbW9zLXZpbGxhbnlhdXRvc29rLXBldS1sY3YtNW1pbGxpby1kaXNwbGF5LTI2MTAuanBnIiBhbHQ9IiI+PC9waWN0dXJlPjwvYT48IS0tIChjKSAyMDAwLTIwMjYgR2VtaXVzIFNBIHZlcnNpb24gMi4wIEltcHJlc3Npb25zOiBjYW1wYWlnbjogTU1CIFBldWdlb3QgTENWIDIwMjYsIHBsYWNlbWVudDogL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1LzEyMDB4MTYwMCAsIGNyZWF0aXZlOiBsaW5rICAtLT4NCjxJTUcgU1JDPSJodHRwczovL2dkZWh1LmhpdC5nZW1pdXMucGwvX1tUSU1FU1RBTVBdL3JlZG90LmdpZj9pZD1kd0NWVm91V2JjS0JRaEZzbUsuQ082Yms3QV9VQ2hDRWZOQVpIMzliT2NELk43L2Zhc3RpZD1ncHhnd2htZnRrcGNxam1hdXlpY3drd29vbW1wL3N0cGFyYW09d2hkamVubXFiYS9uYz0wL2dkcHI9MC9nZHByX2NvbnNlbnQ9IiAvPg0K Az I.D.-vel nem más a gyártó szándéka, minthogy a tömegek számára elérhetővé és kívánatossá tegye a villanyautózást, éppen ezért állítása szerint a gépkocsi ára is „vonzó” lesz. A 2016-ban bemutatott koncepció alapján egy 168 lóerős villanymotorral ellátott kisautóra számíthatunk, ami 400 és 600 kilométer közötti hatótávot ígér, tehát jócskán túlszárnyalja majd a jelenlegi e-Golf NEDC szerinti 300 kilométeres értékét. Az I.D. hátsókerék-meghajtással érkezik, a motor hátulra kerülésével pedig a gyártónak sikerült annyi helyet felszabadítania az autó elejéről, ami egy 9,9 méteres fordulókört eredményez a kocsinak, jelentősen megkönnyítve a városi közlekedést. Ennek megfelelően a végsebesség is 160 km/h-ra lesz korlátozva, 0-ról 100-ra pedig 8 másodperc alatt gyorsul. A Volkswagen a 2025 előtti modelljeibe nem vezeti be a teljesen önvezető funkciót, azonban annak korai nyomai már az I.D.-ben is felismerhetőek lesznek vezetéstámogató rendszerek formájában. A koncepció bemutatóján a LED lámpák is fontos szerephez jutottak, így például az elülső fényszórók az emberi szem mintájára lettek megtervezve. Amikor az autó használaton kívül van, a lámpák azt az érzetet keltik, mintha a szemei csukva lennének, indításkor pedig a szem kinyitására emlékeztető fényjáték jelenik meg, miközben a VW emblémák fehéren világítanak, és az autó karosszériájának egyes részei is kék megvilágítást kapnak. A különböző vezetési stílusok használatakor is másképp ragyognak a LED-ek, töltés során pedig pulzálni kezdenek. Hogy mindez a gyártási formában is meg fog-e maradni, vagy csak a látványos produkció kellékei voltak a két évvel ezelőtti Párizsi Autószalonon, azt egyelőre nem tudjuk. Az I.D megjelenését nem sokkal az I.D. Crozz követi majd, amely már a crossover szegmensben próbál utat törni Európában és Kínában, valamint 2022 környékén az I.D. Buzz kisbusz is légszennyezés nélkül gurulhat végig az utakon. A Volkswagen többi villanyautóját illetően pedig továbbra is türelmesen várjuk a hivatalos megerősítést. PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly93d3cudm9sdGllLmV1Lz91dG1fc291cmNlPXZpbGxhbnlhdXRvc29rJnV0bV9tZWRpdW09ZWxla3Ryb21vc2F1dG8mdXRtX2NhbXBhaWduPXJvdmF0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3d3dy52b2x0aWUuZXUvP3V0bV9zb3VyY2U9dmlsbGFueWF1dG9zb2smdXRtX21lZGl1bT1lbGVrdHJvbW9zYXV0byZ1dG1fY2FtcGFpZ249cm92YXQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL3JvdmF0c3pwb256b3JpLXZvbHRpZS1hLWhhemFkaG96LWlnYXppdHZhLTIwMjYtMDktMDgtMS5qcGciIG1lZGlhPSIobWF4LXdpZHRoOiA3MDBweCkiPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL3JvdmF0c3pwb256b3JpLXZvbHRpZS1hLWhhemFkaG96LWlnYXppdHZhLTIwMjYtMDktMDguanBnIiBtZWRpYT0iKG1pbi13aWR0aDogNzAwcHgpIj48aW1nIHNyYz0iaHR0cHM6Ly92aWxsYW55YXV0b3Nvay5odS93cC1jb250ZW50L3VwbG9hZHMvMjAyNS8wMi9yb3ZhdHN6cG9uem9yaS12b2x0aWUtYS1oYXphZGhvei1pZ2F6aXR2YS0yMDI2LTA5LTA4LmpwZyIgYWx0PSIiPjwvcGljdHVyZT48L2E+ Simon ZsoltNem az autózás, hanem a környezetvédelem iránti elkötelezettség sodorta a Villanyautósok közé, hogy geográfus és közgazdász tanulmányai befejezése után tudásával segíthesse egy fenntarthatóbb világ kialakulását. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!