2020-tól kötelező lehet a napelem minden újonnan épülő házon

Kalifornia lehet az USA legelső állama, ahol kötelezővé válik a napelem telepítése minden olyan legfeljebb három emelet magas házra, mely 2020. január 1-je után kapja meg az építési engedélyét – amennyiben az Arany Állam döntéshozói megszavazzák a javaslatot május 9-én. Jelenleg körülbelül az újonnan épülő otthonok 15-20%-ára kerül fel napelem, ám ha a javaslat sikerrel jár, ez az arány hatalmasat fog ugrani az elkövetkezendő években. Kivételt képezhetnek az új rendelet alól az olyan esetek, ahol a házat leárnyékolja egy fa, vagy egy másik épület, valamint ha a felhúzott ház tetőterülete túl kicsi ahhoz, hogy elférjenek rajta a napelemtáblák. A kötelező napelemek mellett a rendelkezés kitér az otthoni energiatárolók használatára, és az elektromos áram előnyben részesítésére a földgázzal szemben, ezeknél viszont nem említ konkrét követelményt. Azon lakástulajdonosok viszont, akik beszereltetnek egy akkumulátort a napból kinyert energia tárolására, krediteket kapnak, melyekkel a napelemek felszerelésének költségeit csökkenthetik.

A mostani rendelkezés gyökerei egészen 2007-ig nyúlnak vissza, amikor is az állam energetikai bizottsága felállította azon célkitűzést, miszerint az energiahatékonysági javításoknak köszönhetően 2020-ra minden új lakóépület, 2030-ra pedig minden új kereskedelmi épület teljesen nettó nulla energiafelhasználású legyen. Ez annyit tesz, hogy az ingatlan éves áram- és gázfogyasztását teljes mértékben ellensúlyozza az általa megtermelt megújuló energia, ez esetben a napelemekből származó villamos áram. A szakértők szerint azonban ennek megvalósítása egyelőre nem lenne költséghatékony, sőt, valójában a kötelező napelemek sem járulnak hozzá nagyban ezen célok eléréséhez, hiszen csak az amúgy is tiszta, hálózatból érkező áramot helyettesítik napközben, ám az esti csúcsidőszakban – amikor a napelemek nem tudnak áramot termelni – továbbra is szükség lesz a fosszilis ásványkincseket elégető erőművekre. Más lesz a helyzet persze az otthoni energiatárolók széles körű elterjedésével, amiben a Tesla már aktívan és sikeresen tevékenykedik.

EZT OLVASTAD MÁR?  Most először termeltek több áramot a brit szélfarmok, mint az atomerőművek
Hamarosan még a mostaninál is gyakoribb látvány lesz a napelemekkel felszerelt ház Kaliforniában, Forrás: Solar City

A napelemek telepítése mintegy 25-30 000 dollárral dobja meg a lakásépítések amúgy sem alacsony költségeit, ami miatt a rendeletet sok kritika éri. Az egyik ingatlanfejlesztő szerint például pont, hogy csökkenteni kellene az építkezésekkel járó költségeket, hogy minél többen lakáshoz juthassanak, enyhítve az állam lakhatási problémáit, és majd csak utána foglalkozni a napelemek kérdésével. Az építést végző vállalatok többsége és a környezetvédők viszont természetesen örülnek a döntésnek, és hangsúlyozzák, hogy a 25-30 ezer dolláros többletköltség hosszú távon, a napelemek 25 éves életciklusa alatt egy körülbelül 50-60 000 dolláros megtakarításhoz vezet.

Elektromos autót használsz?