Csúnyán beszólt a német gazdasági miniszter a nagy autógyártóknak

Mind tudjuk, hogy a nagy autógyártók fontos tartópillérei a német gazdaságnak, aminek következtében kiemelt helyet foglalhatnak el a politikusok szívében. Ez viszont nem jelenti azt, hogy a németországi döntéshozók a végtelenségig szeretnék nézni, ahogy egyre szélesebb szakadék nyílik a Tesla, valamint a BMW, Daimler, és a Volkswagen között a jövő technológiáját jelentő elektromos hajtáslánc tekintetében, és ezt most Peter Altmaier, az ország gazdasági minisztere egy csípős megjegyzéssel a három német gyártó vezérigazgatójának tudtára is adta. Több német napilap is arról számolt be, hogy az úriemberek éppen egy, a mesterséges intelligenciáról és önvezető autózásról szóló eseményen vettek részt (leszámítva a BMW vezetőjét, aki nem volt jelen), amikor a miniszter a következő kérdést szegezte az autóóriások főnökeinek:

„Igazán kíváncsi vagyok, hogy Ön, Mr. Zetsche, vagy Ön, Mr. Diess, vagy éppen Mr. Krüger a BMW-től mikor lesz képes végre egy olyan elektromos autót építeni, ami csupán fele annyira szexi, mint egy Tesla. Ami az Önök elektromos autóinak vonzerejét illeti, igazán előállhatnának néhány új ötlettel.”

Dieter Zetsche és a Mercedes-Benz EQ C, Forrás: Daimler

A beszámolók szerint a miniszter egyáltalán nem viccelt, amikor a német villanyautók megjelenését kritizálta, de érdemleges választ sem a Herbert Diesstől, a Volkswagen vezérigazgatójától, sem Dieter Zetschetől, a Daimler CEO-jától nem kapott. Habár a német autógyártók teljesítményét az elektromobilitás terén egyelőre a villanyautós közösség sem tudja kimondottan nagyra értékelni, a nagy múltú vállalatok annyi védelmet ez esetben megérdemelnek, hogy kijelentsük, nem az autók „szexiségén” van a hangsúly. Kétség sincs afelől, hogy mind a BMW, mind a Daimler, mind a Volkswagen formatervezői alkottak már olyat, amitől a gépjárművek szerelmeseinek leesett az álla, és ugyanez sikerülne elektromos autókkal is, a vásárlóknak viszont egy jól használható, megbízható, és legfőképpen olcsó villanyautóra lenne szükségük. A gazdasági miniszter vélhetően inkább arra próbált célozni, hogy a német gyártók ez idáig többségében benzines és dízeles autóikat alakítgatták át villanyossá, amikor pedig dedikált villanyautót építettek, akkor erőteljesen hangsúlyozni akarták a nem hétköznapi technológia jelenlétét, mint például a BMW i3-as esetében. Ez az időszak azonban a végéhez közelít, ugyanis a BMW-től kezdve a Volkswagenen keresztül egészen az Audiig és a Porschéig valamennyi nagy német autógyártó megkezdte a következő generációs elektromos autóinak fejlesztését, amelyek már nem fognak erőteljes külsőleges megkülönböztetéstől szenvedni.

EZT OLVASTAD MÁR?  Nagyot bővült Európában a Tesla Supercharger hálózat

Elektromos autót használsz?