Kia Business Solutions Ecosystem – komplex üzleti szolgáltatáscsomagot mutatott be a dél-koreai gyártó
Bezár 5 gyárat és elbocsát majd 15 ezer munkatársat a legnagyobb amerikai autógyártó, a General Motors (GM). A rossz híreknek ezzel nincs vége, mivel azt is bejelentették, hogy jövő márciusban leállítják a kint Chevrolet Volt, Európában (régebben) Opel Ampera néven forgalmazott plugin hibrid gyártását is. Azt ígérik a megspórolt pénzt tisztán elektromos és önvezető autók gyártásába fektetik. A detroiti óriás A GM-et talán nem kell idehaza sem különösebben bemutatni, még ha itthon ilyen márkanéven soha nem is forgalmazták autóikat. A 110 éves cég a világ egyik legnagyobb vállalata, mintegy 180 ezer alkalmazottal és évi közel 10 millió eladott autóval és jelenleg többek között a GMC, Chevrolet, Buick és Cadillac márkák, valamint pár kínai embléma tartoznak hozzá. Sajnos azonban a cég 146 milliárd dolláros árbevétel mellett is majd 4 milliárdos veszteséget termelt tavaly – ez először fordult elő a vállalat 2009-es csődje óta. Akkoriban a cég négy év alatt mintegy 80 milliárd dollár veszteséget hozott össze és csak egy csődvédelmi eljárással és az amerikai adófizetők 10 milliárd dollárjával sikerült megmenteni.PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly9hZC5kb3VibGVjbGljay5uZXQvZGRtL3RyYWNrY2xrL04xMDAzMDU1LjQxODI1ODBPVEgtVklMTEFVLVJPUy1NL0IzNDgxODEzMS40MzYzMDc2NTY7ZGNfdHJrX2FpZD02Mjk0MjU4NTk7ZGNfdHJrX2NpZD0yNDY4ODM2NTc7ZGNfbGF0PTtkY19yZGlkPTt0YWdfZm9yX2NoaWxkX2RpcmVjdGVkX3RyZWF0bWVudD07dGZ1YT07Z2Rwcj0kR0RQUjtnZHByX2NvbnNlbnQ9JEdEUFJfQ09OU0VOVF83NTU7bHRkPTtkY190ZHY9MSIgb25jbGljaz0iamF2YXNjcmlwdDp3aW5kb3cub3BlbignaHR0cHM6Ly9hZC5kb3VibGVjbGljay5uZXQvZGRtL3RyYWNrY2xrL04xMDAzMDU1LjQxODI1ODBPVEgtVklMTEFVLVJPUy1NL0IzNDgxODEzMS40MzYzMDc2NTY7ZGNfdHJrX2FpZD02Mjk0MjU4NTk7ZGNfdHJrX2NpZD0yNDY4ODM2NTc7ZGNfbGF0PTtkY19yZGlkPTt0YWdfZm9yX2NoaWxkX2RpcmVjdGVkX3RyZWF0bWVudD07dGZ1YT07Z2Rwcj0kR0RQUjtnZHByX2NvbnNlbnQ9JEdEUFJfQ09OU0VOVF83NTU7bHRkPTtkY190ZHY9MScsICdfYmxhbmsnLCAnbm9vcGVuZXInKTsgcmV0dXJuIGZhbHNlOyI+PHBpY3R1cmU+PHNvdXJjZSBzcmNzZXQ9Imh0dHBzOi8vdmlsbGFueWF1dG9zb2suaHUvd3AtY29udGVudC91cGxvYWRzLzIwMjUvMTIvY3V0b3V0LW1lcmNlZGVzLTEyMDB4MTYwMC0yMDI1LTEyLTIyLmpwZyIgbWVkaWE9IihtaW4td2lkdGg6IDcwMHB4KSI+PGltZyBzcmM9Imh0dHBzOi8vdmlsbGFueWF1dG9zb2suaHUvd3AtY29udGVudC91cGxvYWRzLzIwMjUvMTIvY3V0b3V0LW1lcmNlZGVzLTEyMDB4MTYwMC0yMDI1LTEyLTIyLmpwZyIgYWx0PSIiPjwvcGljdHVyZT48L2E+PElGUkFNRSBTUkM9Imh0dHBzOi8vYWQuZG91YmxlY2xpY2submV0L2RkbS90cmFja2ltcGkvTjEwMDMwNTUuNDE4MjU4ME9USC1WSUxMQVUtUk9TLU0vQjM0ODE4MTMxLjQzNjMwNzY1NjtkY190cmtfYWlkPTYyOTQyNTg1OTtkY190cmtfY2lkPTI0Njg4MzY1NztvcmQ9W3RpbWVzdGFtcF07ZGNfbGF0PTtkY19yZGlkPTt0YWdfZm9yX2NoaWxkX2RpcmVjdGVkX3RyZWF0bWVudD07dGZ1YT07Z2Rwcj0ke0dEUFJ9O2dkcHJfY29uc2VudD0ke0dEUFJfQ09OU0VOVF83NTV9O2x0ZD07ZGNfdGR2PTE/IiBXSURUSD0xIEhFSUdIVD0xIE1BUkdJTldJRFRIPTAgTUFSR0lOSEVJR0hUPTAgSFNQQUNFPTAgVlNQQUNFPTAgRlJBTUVCT1JERVI9MCBTQ1JPTExJTkc9bm8gQk9SREVSQ09MT1I9JyMwMDAwMDAnPjwvSUZSQU1FPg== GM akkumulátor gyár Brownstownban (fotó: AutoBlog) Most talán nem ekkora a baj, hiszen az idei év első 3 negyedéve újra pozitív mérleget mutat, de ennek részben az is volt az ára, hogy tavaly év végén megváltlak az Opel/Vauxhall márkáktól. Most ismét fájdalmas lépésekre készülnek. A szükséges rossz A nagyvállalatok, különösen az egykor piacvezető nagy régi cégek, anyagi nehézségeinek, csődjének gyakran az az oka, hogy a vezetőség nem meri meglépni a nehéz, fájdalmas, de szükséges lépéseket. A cég az évek, évtizedek alatt hatalmasra nő, sok veszteséges üzletágat, gyárat halmoz fel, de ezeket ilyen-olyan politikai okokból nem lehet megszüntetni. Úgy néz ki Mary Barra, a GM első számú vezetője pontosan tudja ezt és van bátorsága is hozzá, hogy lépjen. Az egyik ilyen lépés a veszteséges európai márkák eladása volt tavaly, most pedig folytatódnak a reformok 1 kanadai és 4 amerikai gyáregység bezárásával és 15 ezer ember elbocsátásával. Az áldozatok között van az a Chevrolet Volt is, amit mi itthon Opel Amperaként ismerünk és ami az egyik legnagyobb elektromos hatótávú hibrid volt a piacon. 8 év alatt olyan 160 ezer fogyott belőle. Csak a félreértések elkerülése végett, a Bolt (Ampera-e) egyelőre gyártásban marad, bár nem valószínű, hogy az Opel eladása után sokat látunk belőle Európában. Az adatok forrása: carsalesbase.com és InsideEVs.com Elektromos jövő A GM a VW-hez hasonlóan 1 éve nagy elektromos offenzívát jelentett be. A vállalat közleménye szerint, a Bolt/Ampera modellt még további 2 villanyos követ a platformon – ezeknek egyébként már csak fél évük van a megjelenésig az eredeti tervek szerint, úgyhogy reméljük hamarosan kapunk felőlük életjelet. A 2017 novemberi prezentáció szerint további 18 villanyautó várható még 5 éven belül, bár ezek előfeltétele részben egy jövőbeni olcsóbb cella előállítása. Most azt ígérik, a fenti költségcsökkentésnek hála megduplázzák a villanyos és önvezető befektetéseiket. Kíváncsian várjuk a részleteket és a ténylegesen megvásárolható autókat – még ha ezek Európába valószínűleg hivatalosan nem is jutnak el. PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly93d3cudm9sdGllLmV1Lz91dG1fc291cmNlPXZpbGxhbnlhdXRvc29rJnV0bV9tZWRpdW09ZWxla3Ryb21vc2F1dG8mdXRtX2NhbXBhaWduPXJvdmF0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3d3dy52b2x0aWUuZXUvP3V0bV9zb3VyY2U9dmlsbGFueWF1dG9zb2smdXRtX21lZGl1bT1lbGVrdHJvbW9zYXV0byZ1dG1fY2FtcGFpZ249cm92YXQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL3ZvbHRpZS1lbGV0cm9tb3MtYXV0by1iYW5uZXItMjAyNS0wOS0wNC12YS1zemVwdC0xMzAweDYwMC1rb3ZpLTEuanBnIiBtZWRpYT0iKG1pbi13aWR0aDogNzAwcHgpIj48aW1nIHNyYz0iaHR0cHM6Ly92aWxsYW55YXV0b3Nvay5odS93cC1jb250ZW50L3VwbG9hZHMvMjAyNS8wMi92b2x0aWUtZWxldHJvbW9zLWF1dG8tYmFubmVyLTIwMjUtMDktMDQtdmEtc3plcHQtMTMwMHg2MDAta292aS0xLmpwZyIgYWx0PSIiPjwvcGljdHVyZT48L2E+ Biró BalázsA fenntartható közlekedés elkötelezett híve, akit elsősorban a Tesla céltudatos és piacot felforgató tevékenysége rántott magával ebbe a világba, így publikációi elsősorban erre a területre koncentrálnak. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!