Az elektromos autókat nagyon sokan a dúsgazdagok játékszereinek tartják, amiből arra következtethetnénk, hogy észszerű lenne minden luxusautó-gyártónak legalább egy tisztán villanyos járművet építenie, és máris ömlene a pénz a kasszába. A valóság azonban egészen mást mutat, a legnagyobb presztízzsel rendelkező, tündöklő és méregdrága luxuskocsikat gyártó vállalatok, mint például a Bentley és a Rolls-Royce, csupán kóstolgatják a villanyhajtást, ingatag lábakon álló terveket szőve egy tisztán elektromos autóról valamikor a következő évtizedben. Pedig igény valóban lenne rá a magas jövedelmű fogyasztók körében: a Bentley vezérigazgatója, Adrian Hallmark egy az Autonews hírportálnak adott interjújában beszélt arról, hogy vásárlóinak legalább 40%-a fontolóra venné egy villanyautó megvételét. Vannak azonban olyan vagyonos társadalmi rétegek, melyek még náluk is hajlamosabbak lennének elektromosan közlekedni, ők pedig éppen azért nem a Bentley autóit nézegetik, mert a brit gyártónak nincs teljesen elektromos modellje. Ezek a vásárlók rendszerint inkább Teslát visznek haza, vagy a Porsche valamelyik plug-in hibridjét. A Bentley úgy gondolja, hogy őket könnyen magához tudná édesgetni egy teljesen villanyhajtású személyautóval, jelentős növekedési pályára állítva a céget, de csak valamikor 2025 környékén, vagy még később. Ennek oka pedig nem más, mint hogy Hallmark szerint a jelenleg elérhető energiasűrűség az akkumulátorban vagy elégtelen hatótávot eredményezne, vagy olyan erősen lekorlátozná az autó méretét, hogy az már nem lenne hű a márka nevéhez. Bentley EXP12 Speed 6e elektromos tanulmány A Bentley tavaly novemberben jelentette be, hogy épít egy teljesen elektromos meghajtású luxusautót, idén márciusban pedig már arról számoltak be a hírportálok, hogy az első ilyen jármű már készülőben van a briteknél. A vezérigazgató szavai ellenben azt sugallják, hogy még jó néhány évig kell fejlődnie az akkumulátor-technológiának, hogy a gyártó tényleg piacra dobjon egy villanyautót. A plug-in hibrid hajtásláncot csupán egy átmeneti tünékeny megoldásnak látja Hallmark, így addig is a jogszabályi megfelelést sima hibridekkel igyekszik megoldani a vállalat.PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly92aWxsYW55YXV0b3Nvay5odS9yb3ZpZGVuLzIzMzExNV82NjEyMTA0YzhkIiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3JvdmlkZW4vMjMzMTE1XzY2MTIxMDRjOGQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI2LzEwL3BldWdlb3QxMjAweDE2MDAtZWxla3Ryb21vcy12aWxsYW55YXV0b3Nvay1wZXUtbGN2LTVtaWxsaW8tZGlzcGxheS0yNjEwLmpwZyIgbWVkaWE9IihtaW4td2lkdGg6IDcwMHB4KSI+PGltZyBzcmM9Imh0dHBzOi8vdmlsbGFueWF1dG9zb2suaHUvd3AtY29udGVudC91cGxvYWRzLzIwMjYvMTAvcGV1Z2VvdDEyMDB4MTYwMC1lbGVrdHJvbW9zLXZpbGxhbnlhdXRvc29rLXBldS1sY3YtNW1pbGxpby1kaXNwbGF5LTI2MTAuanBnIiBhbHQ9IiI+PC9waWN0dXJlPjwvYT48IS0tIChjKSAyMDAwLTIwMjYgR2VtaXVzIFNBIHZlcnNpb24gMi4wIEltcHJlc3Npb25zOiBjYW1wYWlnbjogTU1CIFBldWdlb3QgTENWIDIwMjYsIHBsYWNlbWVudDogL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1LzEyMDB4MTYwMCAsIGNyZWF0aXZlOiBsaW5rICAtLT4NCjxJTUcgU1JDPSJodHRwczovL2dkZWh1LmhpdC5nZW1pdXMucGwvX1tUSU1FU1RBTVBdL3JlZG90LmdpZj9pZD1kd0NWVm91V2JjS0JRaEZzbUsuQ082Yms3QV9VQ2hDRWZOQVpIMzliT2NELk43L2Zhc3RpZD1ncHhnd2htZnRrcGNxam1hdXlpY3drd29vbW1wL3N0cGFyYW09d2hkamVubXFiYS9uYz0wL2dkcHI9MC9nZHByX2NvbnNlbnQ9IiAvPg0K Ha új Teslát vásárolsz, most 1000 km-re elegendő ingyenes Supercharger töltést kaphatsz. Ehhez használhatod Tibor ajánlói kódját is. Ha érdekel, hogy hol épülnek Tesla Superchargerek Magyarországon, akkor kattints ide! PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly93d3cudm9sdGllLmV1Lz91dG1fc291cmNlPXZpbGxhbnlhdXRvc29rJnV0bV9tZWRpdW09ZWxla3Ryb21vc2F1dG8mdXRtX2NhbXBhaWduPXJvdmF0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3d3dy52b2x0aWUuZXUvP3V0bV9zb3VyY2U9dmlsbGFueWF1dG9zb2smdXRtX21lZGl1bT1lbGVrdHJvbW9zYXV0byZ1dG1fY2FtcGFpZ249cm92YXQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL3JvdmF0c3pwb256b3JpLXZvbHRpZS1hLWhhemFkaG96LWlnYXppdHZhLTIwMjYtMDktMDgtMS5qcGciIG1lZGlhPSIobWF4LXdpZHRoOiA3MDBweCkiPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL3JvdmF0c3pwb256b3JpLXZvbHRpZS1hLWhhemFkaG96LWlnYXppdHZhLTIwMjYtMDktMDguanBnIiBtZWRpYT0iKG1pbi13aWR0aDogNzAwcHgpIj48aW1nIHNyYz0iaHR0cHM6Ly92aWxsYW55YXV0b3Nvay5odS93cC1jb250ZW50L3VwbG9hZHMvMjAyNS8wMi9yb3ZhdHN6cG9uem9yaS12b2x0aWUtYS1oYXphZGhvei1pZ2F6aXR2YS0yMDI2LTA5LTA4LmpwZyIgYWx0PSIiPjwvcGljdHVyZT48L2E+ Simon ZsoltNem az autózás, hanem a környezetvédelem iránti elkötelezettség sodorta a Villanyautósok közé, hogy geográfus és közgazdász tanulmányai befejezése után tudásával segíthesse egy fenntarthatóbb világ kialakulását. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!