Az utóbbi időben kimondottan gyakorivá váltak a különböző autó- és töltőgyártó vállalatok termékei között az olyan elektromos autó-töltők, melyek egy lítium-ionos akkumulátort magukban rejtve a hálózattól függetlenül képesek energiát biztosítani a villanyos járművek számára. Ilyet láthattunk december elején a Kreisel Electric jóvoltából, most pedig a Volkswagen is egy hordozható, akkumulátoros villámtöltő gyártásáról szóló terveit jelentette be honlapján. Az ehhez hasonló berendezések a töltők felállításának egyik legfontosabb gátló tényezőjét hivatottak megszüntetni, mégpedig a magas telepítési és csatlakoztatási költséget, de más rendkívül hasznos tulajdonságok is indokolttá teszik az elterjedésüket. Kiemelendő például, hogy a hálózatra kötve segíteni tudják annak stabilizációját, valamint a villamos energia keresletének alacsony szintje mellett fel tudja venni a felesleges energiát a rendszerből, csúcsidőszakban pedig hozzá tud tenni. Hordozható jellegéből adódóan a töltő bármilyen alkalmi rendezvénynél munkába állítható, valamint olyan zsúfolt belvárosi helyszíneken is letehető, ahol egy állandó töltőt túl körülményes lenne elhelyezni. PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly92aWxsYW55YXV0b3Nvay5odS9yb3ZpZGVuLzIzMzExNV82NjEyMTA0YzhkIiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3JvdmlkZW4vMjMzMTE1XzY2MTIxMDRjOGQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI2LzEwL3BldWdlb3QxMjAweDE2MDAtZWxla3Ryb21vcy12aWxsYW55YXV0b3Nvay1wZXUtbGN2LTVtaWxsaW8tZGlzcGxheS0yNjEwLmpwZyIgbWVkaWE9IihtaW4td2lkdGg6IDcwMHB4KSI+PGltZyBzcmM9Imh0dHBzOi8vdmlsbGFueWF1dG9zb2suaHUvd3AtY29udGVudC91cGxvYWRzLzIwMjYvMTAvcGV1Z2VvdDEyMDB4MTYwMC1lbGVrdHJvbW9zLXZpbGxhbnlhdXRvc29rLXBldS1sY3YtNW1pbGxpby1kaXNwbGF5LTI2MTAuanBnIiBhbHQ9IiI+PC9waWN0dXJlPjwvYT48IS0tIChjKSAyMDAwLTIwMjYgR2VtaXVzIFNBIHZlcnNpb24gMi4wIEltcHJlc3Npb25zOiBjYW1wYWlnbjogTU1CIFBldWdlb3QgTENWIDIwMjYsIHBsYWNlbWVudDogL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1LzEyMDB4MTYwMCAsIGNyZWF0aXZlOiBsaW5rICAtLT4NCjxJTUcgU1JDPSJodHRwczovL2dkZWh1LmhpdC5nZW1pdXMucGwvX1tUSU1FU1RBTVBdL3JlZG90LmdpZj9pZD1kd0NWVm91V2JjS0JRaEZzbUsuQ082Yms3QV9VQ2hDRWZOQVpIMzliT2NELk43L2Zhc3RpZD1ncHhnd2htZnRrcGNxam1hdXlpY3drd29vbW1wL3N0cGFyYW09d2hkamVubXFiYS9uYz0wL2dkcHI9MC9nZHByX2NvbnNlbnQ9IiAvPg0K A Volkswagen Group Components részlegének berendezése 360 kWh-nyi elektromos áramot tud eltárolni, ami a vállalat szerint 15 elektromos jármű számára elegendő, s nem csupán e-autók, hanem e-kerékpárok töltésére is használható. DC hálózaton 100 kW áll rendelkezésre, és összesen négy jármű tud egyszerre töltődni – kettő egyenáramon, kettő váltóáramon. Amikor az akkumulátor lemerül, az üzemeltető vagy feltölti maximálisan 30 kW-on, vagy egész egyszerűen kicseréli a töltőt a helyszínen. A villámtöltőben található akku egyébként a Volkswagen MEB platformjában elhelyezett rendszerre épül. A legelső ilyen töltők 2019 első felében foglalják el helyüket Wolfsburgban, hogy a Volkswagen központjának helyet adó város töltőinfrastruktúrájának bővülését segítsék. A sorozatgyártás 2020-ban kezdődik, amikor más városok és közösségek is kapnak a töltőberendezésből. Simon ZsoltNem az autózás, hanem a környezetvédelem iránti elkötelezettség sodorta a Villanyautósok közé, hogy geográfus és közgazdász tanulmányai befejezése után tudásával segíthesse egy fenntarthatóbb világ kialakulását. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!