Nézzünk be a Rimac gyárba (4. rész)

Mate Rimac, a Rimac gyár alapító tulajdonosa négy részes videósorozatban mutatja be nekünk a közeli horvátországi gyárban végzett munkát. A forgatás közel két hónapja történt, a cég pedig annyira dinamikusan fejlődik, hogy már ilyen rövid idő alatt is jelentősebb változások történtek: a videó forgatása óta a termelés fele már új létesítménybe költözött.

Az első cikkünkben az első két videót vezettük fel, aki még nem látta, ide kattintson, a 3. videó egy külön cikkbe került, most pedig itt a 4. rész, amelyben az indusztrializáció, homologizáció, minőségbiztosítás, valamint a különösen előremutató és kívülállóként is izgalmas önvezetés kutatás-fejlesztés részleget és alkatrészgyártás K+F területét mutatja be, végül pedig kisebb meglepetésként a Greyp kerékpárgyárba is betekinthetünk a tulajdonos idegenvezetésével.

Mate az elektromos hajtásrendszerek előnyeit kihasználva szeretett volna sportautókat gyártani, és úgy tűnik a Rimac nevű cégnek sikerülhet az alapító tulajdonos álmának beteljesítése. 2011-ben garázscégként indult, ma pedig már több mint 550 embernek ad munkát. Jelenleg pedig már világszerte ismert gyártókkal (pl. Hyundai, Porsche, Aston Martin, Koenigsegg, Automobili Pininfarina) együttműködve készítenek elektromos sportautókat, az alkatrészek jelentős részét házon belül előállítva. A Hyundai egy Tesla Roadster konkurens sportautó előkészítését kezdte meg a közelmúltban a horvát gyártóval együttműködve.

EZT OLVASTAD MÁR?  Mostantól Kaliforniában is lehetőség van a sofőr nélküli autók tesztelésére

A Greyp Bikes nem hazudtolja meg az anyavállalat Rimac Automobili szellemiségét, 70 km/h sebességre képes, 12 kW teljesítményű villanymotorral szerelt, 120 km hatótávval rendelkező közlekedési eszközöket készítenek, melyek a kerékpár és a motorkerékpár közötti határmezsgyén egyensúlyoznak.

A Greyp kerékpárgyár a Rimac Automobili leányvállalata (fotó: Greyp Bikes)

Elektromos autót használsz?