Az már nem újdonság ha Tesla Model 3-at látunk pályán hajtani – sok tucat ilyen videó van a Youtubeon. Nico Rosberget, a Mercedes Forma 1-es világbajnokát is láttuk már az autó volánja mögött, de csak utcai körülmények között. A cikk alján látható videóban viszont Rosberg a Paul Ricardon csapatta a Performance Model 3-mal. Na jó, jó, nem a nagy pályán, hanem egy 1,6 kilométeres kicsin amit egy verseny illetve vezetéstechnikai iskola használ és a Francia Nagydíjnak otthon adó aszfaltcsík mellett található. Forrás: Google maps A pilóta egyébként tesztelte a kocsit Track Mode-ban és anélkül is, az eredmény pedig talán nem okoz túl nagy meglepetést, de azért vicces látni, hogy még egy ilyen profit is meg tud lepni az autó, ha a határait feszegeti. Rosberg egyébként imádta a kocsit, dicsérte az úttartást, a kanyarodást és az összkerék meghajtásnak köszönhető remek kanyar kijárati tapadást is. Egyedüli kifogása a fékek tartóssága volt, mivel a kör végére már kezdtek túlmelegedni (akárcsak a Michelin Pilot Sport gumik). Ez nem ritka kritika a Model 3-mal kapcsolatban, már mások is megjegyezték, amikor épített pályán hajtották az autót.PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly92aWxsYW55YXV0b3Nvay5odS9yb3ZpZGVuLzIzMzExNV82NjEyMTA0YzhkIiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3JvdmlkZW4vMjMzMTE1XzY2MTIxMDRjOGQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI2LzEwL3BldWdlb3QxMjAweDE2MDAtZWxla3Ryb21vcy12aWxsYW55YXV0b3Nvay1wZXUtbGN2LTVtaWxsaW8tZGlzcGxheS0yNjEwLmpwZyIgbWVkaWE9IihtaW4td2lkdGg6IDcwMHB4KSI+PGltZyBzcmM9Imh0dHBzOi8vdmlsbGFueWF1dG9zb2suaHUvd3AtY29udGVudC91cGxvYWRzLzIwMjYvMTAvcGV1Z2VvdDEyMDB4MTYwMC1lbGVrdHJvbW9zLXZpbGxhbnlhdXRvc29rLXBldS1sY3YtNW1pbGxpby1kaXNwbGF5LTI2MTAuanBnIiBhbHQ9IiI+PC9waWN0dXJlPjwvYT48IS0tIChjKSAyMDAwLTIwMjYgR2VtaXVzIFNBIHZlcnNpb24gMi4wIEltcHJlc3Npb25zOiBjYW1wYWlnbjogTU1CIFBldWdlb3QgTENWIDIwMjYsIHBsYWNlbWVudDogL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1LzEyMDB4MTYwMCAsIGNyZWF0aXZlOiBsaW5rICAtLT4NCjxJTUcgU1JDPSJodHRwczovL2dkZWh1LmhpdC5nZW1pdXMucGwvX1tUSU1FU1RBTVBdL3JlZG90LmdpZj9pZD1kd0NWVm91V2JjS0JRaEZzbUsuQ082Yms3QV9VQ2hDRWZOQVpIMzliT2NELk43L2Zhc3RpZD1ncHhnd2htZnRrcGNxam1hdXlpY3drd29vbW1wL3N0cGFyYW09d2hkamVubXFiYS9uYz0wL2dkcHI9MC9nZHByX2NvbnNlbnQ9IiAvPg0K Való igaz, az elektromos autók fékeinek más igénybevételnek kell megfelelniük, mint a belsőégésűekének, mivel a visszatöltés miatt sokkal kevésbé használják őket, így a Model 3-ban egy hasonló teljesítményű benzineshez képest alul vannak méretezve. A Teslánál – elméletileg – az autó élettartamára tervezik a fékbetéteket és hallottunk már 350 ezer kilométert eljáró gyári garnitúráról is. Ez nyilván a versenytempó rovására megy, még akkor is, ha a Performance kiadás nagyobb fékeket kap, mint az alap kocsi. Aki tényleg versenyezni akar a Teslájával, annak nem árt ennek megfelelő féktárcsákat beszereznie. PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly93d3cudm9sdGllLmV1Lz91dG1fc291cmNlPXZpbGxhbnlhdXRvc29rJnV0bV9tZWRpdW09ZWxla3Ryb21vc2F1dG8mdXRtX2NhbXBhaWduPXJvdmF0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3d3dy52b2x0aWUuZXUvP3V0bV9zb3VyY2U9dmlsbGFueWF1dG9zb2smdXRtX21lZGl1bT1lbGVrdHJvbW9zYXV0byZ1dG1fY2FtcGFpZ249cm92YXQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL3JvdmF0c3pwb256b3JpLXZvbHRpZS1hLWhhemFkaG96LWlnYXppdHZhLTIwMjYtMDktMDgtMS5qcGciIG1lZGlhPSIobWF4LXdpZHRoOiA3MDBweCkiPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL3JvdmF0c3pwb256b3JpLXZvbHRpZS1hLWhhemFkaG96LWlnYXppdHZhLTIwMjYtMDktMDguanBnIiBtZWRpYT0iKG1pbi13aWR0aDogNzAwcHgpIj48aW1nIHNyYz0iaHR0cHM6Ly92aWxsYW55YXV0b3Nvay5odS93cC1jb250ZW50L3VwbG9hZHMvMjAyNS8wMi9yb3ZhdHN6cG9uem9yaS12b2x0aWUtYS1oYXphZGhvei1pZ2F6aXR2YS0yMDI2LTA5LTA4LmpwZyIgYWx0PSIiPjwvcGljdHVyZT48L2E+ Biró BalázsA fenntartható közlekedés elkötelezett híve, akit elsősorban a Tesla céltudatos és piacot felforgató tevékenysége rántott magával ebbe a világba, így publikációi elsősorban erre a területre koncentrálnak. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!