Szeptember 19-én a tököli repülőtéren tartották a Végső Összecsapás 2020 elnevezésű gyorsulási futamot, amelyre a villanyautós közösség egyik tagja, Gálosi Gabriella is elvitte a családi Tesla Model X-et. Miközben Gabi a pályán iskolázta a mezőnyt, Gaál András a nézőtéren tartott gyorstalpalót a verseny hagyományos autós résztvevőinek és a nézőknek az elektromos autózásról. Azért is fontosak az ilyen események, mert a villanyautózást még csak a hírekből ismerő többség azt már talán tudja, hogy egy Tesla alkalmas egyetlen autónak, de a Hyundai Kona vagy a Kia e-Niro Teslákhoz mérhető hatótávjáról, használati értékéről sosem hallott. A szervezők a Teslát az épített autók közé, az Open kategóriába engedték benevezni, ahol csak a Hayabusa motoros drag versenyre épített gokarttal volt igazán éles a verseny. Az időmérő futamokon mindig a Tesla nyert, a döntőben azonban talán a nagy izgalom miatt nem sikerült tökéletesen a rajt, így végül Gabi csak a dobogó 3. fokára állhatott fel, amelyhez a következő eredményeket érte el: 201 méteren 150 km/h sebességet ért el, 7,474 másodperc alatt, 402 méteren pedig 173 km/h felé gyorsult, 11,836 másodperces idővel. A kiváló eredmény talán kicsit még Andrást és Gabit is meglepte, de a közönséget és a versenyzőket mindenképp, a Model X ugyanis a legtöbb versenyre épített tuning autót is megfogta, csupán a sportmotorok és néhány igazán komoly sportos modell, például biturbós Nissan GTR és BMW M5 tudott jobb időt elérni, a Nissan 360ZX már hajszállal elmaradt a Model X mögött. Aki jövő szombaton ellátogat a Keszthelyre a villanyautós találkozóra Gabival, Andrással és a Model X-szel egyaránt találkozhat, hiszen ők is jönnek. Jövő szombaton villanyautós találkozó Keszthelyen – Ma még regisztrálhatsz! Tesla ajánlói program: ha szerkesztőségünk tagjait is szeretnétek támogatni, miközben 180.000 forintos kedvezménnyel vásároltok új Teslát, Tibor, vagy Szöcske ajánlói linkjéről kezdeményezhetitek a vásárlást. PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly93d3cudm9sdGllLmV1Lz91dG1fc291cmNlPXZpbGxhbnlhdXRvc29rJnV0bV9tZWRpdW09ZWxla3Ryb21vc2F1dG8mdXRtX2NhbXBhaWduPXJvdmF0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3d3dy52b2x0aWUuZXUvP3V0bV9zb3VyY2U9dmlsbGFueWF1dG9zb2smdXRtX21lZGl1bT1lbGVrdHJvbW9zYXV0byZ1dG1fY2FtcGFpZ249cm92YXQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL2VsZWt0cm9tb3MtYXV0by0xLTIwMjUtMDQtMTQuanBnIiBtZWRpYT0iKG1pbi13aWR0aDogNzAwcHgpIj48aW1nIHNyYz0iaHR0cHM6Ly92aWxsYW55YXV0b3Nvay5odS93cC1jb250ZW50L3VwbG9hZHMvMjAyNS8wMi9lbGVrdHJvbW9zLWF1dG8tMS0yMDI1LTA0LTE0LmpwZyIgYWx0PSIiPjwvcGljdHVyZT48L2E+ Szűcs Gábor2017 óta aktív villanyautós, a Villanyautósok Közösségének oszlopos tagja, a miskolci találkozók szervezője. Környezettudatos családapaként nem csak az autó üzemanyagát, de a háztartás fogyasztását is igyekszik otthon, a háztetőn (áram) és a kertben (zöldség, gyümölcs) megtermelni. Mert nem mindegy, hogy mit eszünk meg és milyen levegőt szívunk be. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!