Hálózatról is tölthető a franciák legújabb divatos crossovere

Csupán két hónap telt el azóta, hogy a DS bemutatta elegáns kivitelezésű luxusszedánját, mely DS 9 E-TENSE néven a negyedik olyan modell a palettán, ami valamilyen formában – plug-in hibrid, vagy tisztán elektromos rendszerben – villanymotort is használ a belsőégésű erőforrás mellett. A mai napon egy újabb premierre került sor a cégnél: a kamerák elé állt a DS-család négyes számú tagja, amelynek fejlesztéséhez szintén a Formula E-ben megszerzett tapasztalatait vette elő a márka.

Ugyan az EMP2 padlólemez nem zárja ki ennek lehetőségét, de teljesen elektromos meghajtású típus nem készül a megújult DS 4-ből, az E-TENSE plug-in hibrid rendszernek köszönhetően azonban ennek a modellnek a leendő tulajdonosai is élvezhetik a zöld rendszám előnyeit, legalábbis a szabályozás jelenlegi feltételei mellett. Az elérhető tisztán elektromos hatótávolság több mint 50 km (WLTP vegyes ciklus), ezt a DS elmondása szerint az új, a korábbiaknál kompaktabb és nagyobb kapacitású cellák biztosítják.

A motortérben egy négyhengeres, 180 lóerős turbómotor, valamint egy 110 lóerős villanymotor élvezi egymás társaságát, amihez egy EAT8 automata sebességváltó is csatlakozik. A rendszer összes teljesítménye 225 LE.

Az EMP2 platformot egyébként nem hagyták érintetlenül a tervezők, több ponton is átdolgozták annak érdekében, hogy nagyobb szabadságot kapjanak a karosszéria megalkotásában, és a fedélzeti szolgáltatásokban. Ennek eredményei a C szegmensben szokatlan arányok: a 180 centis szélességhez, és hatalmas, akár 20 colos felniket is elbíró kerekekhez 4,4 méteres hosszúság, és csupán 1,47 méteres magasság tartozik.

Az autó többféle karosszéria-változatban készül, ezek elsősorban a dizájnelemek tekintetében térnek el, amik a DS 4 sportosságát, eleganciáját, vagy éppen az SUV vonásait emelik ki. A jármű egyébként 95%-ban újrafelhasználható anyagokból, és 85%-ban újrahasznosítható alkatrészekből készül.

A modell a DS 3-ban, 7-ben, és 9-ben is elérhető 2-es szintű önvezető rendszer legfrissebb változatát használja, ami olyan új funkciókat is felvonultat, mint a félautomata előzés, a kanyarsebesség optimalizálása, vagy a sebességtáblák jelzéseire történő előzetes figyelmeztetés. A biztonsági,  információs, és szórakoztató technológiák között találjuk többek között a DS Extended Head Up Display-t, ami a szélvédőtől látszólag négy méterre előre vetíti ki a legfontosabb menetinfókat. A 10 hüvelykes érintőképernyőn a DS Iris System infotainment rendszer jelenik meg, ami hanggal és gesztusokkal is vezérelhető, és widget-ek segítségével teljesen személyre szabható profilokat használ.

A DS 4 hagyományos, és plug-in hibrid meghajtású változatainak forgalmazása 2021 negyedik negyedévében kezdődik.

Nincs időd naponta 8-10 hírt elolvasni? Iratkozz fel a heti hírlevelünkre, és mi minden szombat reggel megküldjük azt a 10-12-t, ami az adott héten a legfontosabb, legérdekesebb volt. Feliratkozás »

Elektromos autót használsz?

Simon Zsolt

Nem az autózás, hanem a környezetvédelem iránti elkötelezettség sodorta a Villanyautósok közé, hogy geográfus és közgazdász tanulmányai befejezése után tudásával segíthesse egy fenntarthatóbb világ kialakulását.