Az energiaválság nem az, aminek látszik – 2. rész

Az energiaválságról szóló cikkünk első részében bemutattuk, hogy sem a világ, sem Európa nem szenved valódi energiahiányban, ezúttal pedig az energiaárak emelkedését vesszük górcső alá, és arra a kérdésre keressük a választ, hogy mennyire lehetnek tartósak a magas árak. Ehhez azonban először vissza kell utaznunk 15 évet az időben.

Két évtizednyi általános olcsóság után a 2000-es években egy új nyersanyagpiaci boom volt kibontakozóban. Az árak emelkedését Kína, és a többi fejlődő ország meglóduló gazdasági növekedése, illetve az ebből eredő növekvő nyersanyagkereslet indította be. De volt itt egy másik tényező is, ami hozzájárult a régen nem látott dráguláshoz: a spekuláció.

Az emberekben ekkoriban még élénken élt a dotcom lufi emléke, ezért a részvények sokak számára túl spekulatív eszközök voltak. A befektetők figyelme részben emiatt, részben pedig a kínai gazdasági növekedés miatt is a reáleszközök felé fordult. Az ingatlan, és a nyersanyag volt a tuti befektetés, amivel nem lehet mellényúlni, hiszen rézre meg olajra mindig szükség lesz, szemben mondjuk az internetes cégekkel, amelyek nélkül évezredekig megvoltunk. Arról még nekem is vannak személyes emlékeim, hogy milyen slágertermék volt akkoriban a réz, amire szükség volt az új építésű ingatlanok vezetékeihez, és hát akkoriban nagyon sok ingatlan épült.

Nemcsak egzotikus pénzügyi konstrukciókba csomagolt subprime hitelek jelentek meg a 2000-es évek közepének befektetési piacain, hanem olyan új befektetési alapok is, amelyek a nyersanyagárak indexeit követték, így bárki számára lehetővé vált, hogy a nyersanyagok árának emelkedésére spekuláljon. Ezekbe az alapokba csak 2007-ben 110 milliárd dollár friss tőke áramlott be.

Az olaj hordónkénti ára 2008-ban már 147 dollárig emelkedett, ami mai dollárban kifejezve körülbelül 180 dollár lenne, néhányan pedig már 200 dolláros árat is vizionáltak. Hol vagyunk ma ettől, a mostani 70-80 dolláros árainkkal?

Az olaj inflációval kiigazított ára. Forrás: Macrotrends.com

Az Index így írt a jelenségről 2008 májusában:

„A domináns piaci nézet szerint az olajárrobbanásnak kizárólag pénzpiaci okai vannak: geopolitikai bizonytalanságok, a gyenge dollár és spekuláció hajtja az olajárat egyre magasabbra, a kínálattal nincsen semmi probléma. Ugyanakkor egyre nő azoknak a szakértőknek a száma, akik elképzelhetőnek tartják, hogy a világ olajtermelése már elérte, vagy hamarosan eléri a tetőpontját, és onnantól nem tud lépést tartani a növekvő kereslettel, ami súlyos következményekkel járó fordulópont lesz, akár most, akár harminc év múlva következik be.”

Azóta már természetesen tudjuk, hogy a kitermelés nem érte el a tetőpontját, de 2008-ban ez nem volt annyira evidens, és komoly rajongótábora volt az olajhozamcsúcs elméletének.

Az akkori közhangulatot jól érzékelteti egy kis színes hír, amely „Rendőrök védik a kínai benzinkutakat” címmel jelent meg egy hónappal később. A sztori szerint 18%-kal emelkedett a benzin ára, a még olcsóbb áron tankolni akaró autósok pedig összeverekedtek sorbanállás közben.

Természetesen a gáz árfolyama sem maradt ki a drágulásból. Az amerikai árutőzsdén 1998 és 2008 között megötszöröződött a földgáz ára, de Európában még ennél is nagyobb mértékű volt az áremelkedés, tíz év alatt meghatszorozódott az árfolyam.

A földgáz európai árfolyama. Forrás: fred.stlouisfed.org

A gáz árának emelkedése magával hozta a magasabb áramárakat is: a német áramtőzsde másnapi piacán 2002 és 2008 között háromszorosára emelkedett az árfolyam.

Fundamentális okok, vagy a spekuláció miatt emelkedtek az energiaárak a 2000-es években? Valószínűleg mindkét tényező szerepet játszott benne, de az emelkedés utolsó nagy szakasza, amikor parabolikus pályát követve emelkedtek az árak, már tényleg csak egy spekulatív buborék volt.

A buborék pedig 2008 végre kidurrant, és ezzel a spekulatív árfelhajtó erő megszűnt. Kína gazdasági fejlődése azonban továbbra is komoly támaszt jelentett a keresletnek, így a válságot követő első turbulens időszakot követően évekre egy viszonylag magas árfolyamon stabilizálódott az energiahordozók ára.

A 2009-es mélypontot követően gyorsan visszaemelkedett az olaj ára 100 dollár fölé, ami a benzin árát is magával húzta. A Totalcar így írt az egymást követő áremelésekről 2011-ben:

„Olcsóbb már nem lesz az üzemanyag. Átmenetileg előfordulhat persze, hogy lefelé fittyed a grafikon, de a hosszú távú trend irányán nem érdemes vitatkozni. Előbb-utóbb el fogjuk érni a mágikus négyszámjegyű értéket, csak az a kérdés, milyen út vezet odáig.”

A magas árak azonban erős gazdasági ösztönzést jelentenek az innováció számára, az innováció pedig a megfelelő környezetben mindig utat tör magának, és ezúttal sem történt ez másként: a rétegrepesztéses technológia fejlődésének köszönhetően a 2010-es évek közepére a világot elárasztotta az olcsó kőolaj és földgáz. A 90-es évek után ismét megfizethetővé vált az energia.

Ennek a kellemes időszaknak vetett véget az idén tapasztalt drágulás. Miért állhatott ismét parabolikus pályára a földgáz és villamos energia ára?

Jaksity György, a Concorde alapkezelő elemzője elnöke november elején megjelent írásában így jellemzi a helyzetet:

„Miközben a kőolaj évtizedek óta az egyik legfontosabb árutőzsdei termék, a földgáz és az elektromos áram, amelynek nincs világpiaci, hanem regionális ára, csak az utóbbi időben lett pénzügyi szempontból is keresett árutőzsdei termék. Forgalma egyre inkább eltávolodik ezen termékek valós kereskedelmi igényeitől, ugyanis ma már a nagy szereplők ezen a piacon nem csak az energiacégek, hanem a sokkal nagyobb tőkeerővel és még nagyobb likviditással bíró bankok, befektetési bankok, befektetési alapok, különösen a fedezeti alapok és az árupiaci kereskedő cégek. …

Nézzünk egy kisebb hedge fund csoportot, amely mondjuk, pár tízmilliárd dollárt kezel. … Szabályozása meglehetősen laza, tehát ha az energiaárak növekedésére akar fogadni, márpedig higgyék el nekem, a többségük az elmúlt egy évben erre fogadott, akkor több tízmilliárd dollárt tud olaj, gáz, elektromos áram és CO2 kvóta long pozícióra fordítani. És meg is tették. A szén, földgáz, elektromos áram árának grafikonját vessék össze a mémrészvények, a kriptopénzek vagy éppen a Tesla részvényeinek grafikonjával, és rögtön megértik, mire gondolok.„

Úgy tűnik tehát, hogy a 2000-es évek után újból egy spekulatív buborékot látunk fújódni az energiapiacon, csak most még több és olcsóbb a pénz, mint 15 évvel ezelőtt. A buborékok pedig előbb vagy utóbb, de ki szoktak pukkadni. Hogy ez mikor, és milyen formában fog megtörténni, azt senki nem tudja, de az áraknak valamikor egészen biztosan vissza kell térniük a realitásokhoz, hiszen a fundamentumokkal olyan óriási problémák azért nincsenek, ahogyan azt az előző cikkemben bemutattam.

Persze ha nincs is óriási probléma, azért még vannak fundamentális árfelhajtó erők, tudniillik a világ energiafelhasználása növekszik. Ennek kielégítése azonban nem megoldhatatlan feladat: ha drága a fosszilis energia, akkor várhatóan meg fog nőni a kitermelés, és helyrebillen a kereslet-kínálat egyensúlya. De a jelenlegi extrém magas árak nagyon erős ösztönzést jelentenek az innováció számára is, megnő a kereslet az alternatívák iránt, felpörögnek a megújuló energiás és energiatárolós beruházások, bővülnek a kutatás-fejlesztésre rendelkezésre álló források, és az energiahatékonyság is a fókuszba kerül, ezáltal hosszú távon a kereslet is csökkenni fog a fosszilis energia iránt. Éppen ezért alaptalannak tartom azokat a kijelentéseket, amelyek szerint fel kell készülnünk a drága energia korszakára. Ez az elmélet, amely figyelmen kívül hagyja az innováció erejét, már a 2000-es években is csúnyán megbukott.

Végezetül nézzünk meg egy grafikont, ami az energiával kapcsolatos kiadások arányát mutatja az amerikaiak fogyasztási célú kiadásain belül.

A 60 évre visszanyúló adatokon jól látszik, hogy két olyan időszak volt, amikor jelentősen megemelkedtek az energiaárak. Az egyik a 70-es évek olajválsága volt, a másik pedig a 2000-es évek fentebb már részletezett áremelkedése. A két átmeneti időszaktól eltekintve azonban az energia hosszú távon egyre olcsóbbá válik a fogyasztók számára, nem pedig egyre drágábbá, ahogyan azt sokan esetleg gondolhatják. Még az idei áremelkedésekkel együtt is megfizethetőbb az energia ma egy amerikai számára, mint a 2000-es években volt.  Várakozásaim szerint a mostani drágulás is csak egy átmeneti jelenség, amely egyszer le fog csengeni, és visszatér az olcsó energia korszaka.

dr. Papp László (Sol Invictus)

Technológiai elemző, és a Villanyautosok.hu csapatának megújuló energiákkal, energiatárolással, illetve piaci trendekkel foglalkozó szakértője. Célja, hogy minél többek számára tegye egyértelművé, hogy a fenntartható jövő gazdaságilag is a legracionálisabb választás.