Kínai sajtóértesülések szerint négy elektromos autómodellt is piacra fog dobni a Xiaomi, az elsőnek a prototípusát pedig még idén, várhatóan az év harmadik negyedévében fogja megmutatni a közönségnek az okostelefonjaival világhírűvé vált elektronikai termékeket gyártó vállalat. A legfrissebb hírek alátámasztják a tavalyi híreszteléseket, miszerint öt éven belül négy Xiaomi elektromos autó jelenik meg, és az elsőt 2024-ben lehet majd megvásárolni. Öt év alatt négy Xiaomi villanyautó is piacra kerülhet Az újságírók azonban most azt is tudni vélik, milyen árkategóriában érkeznek az újdonságok: két villanyautót 150.000 és 200.000 jüan, azaz átszámítva körülbelül 8 és 10,7 millió forint között fognak beárazni a meg nem erősített hírek szerint, ezek 2-es szintű vezetéstámogató rendszereket kínálnak majd a vásárlóknak. A két másik modell magasabb árkategóriába kerül, ezekért 200-300 ezer jüant, azaz mintegy 10,7-16 millió forintot kell fizetni alapáron, cserébe viszont hármas szintű vezetési asszisztensek lesznek betelepítve. A Xiaomi egy évvel ezelőtt jelentette be belépését az elektromos autók piacára, akkor Lei Jun vezérigazgató azt nyilatkozta, hogy kezdetben körülbelül 1,5 milliárd amerikai dollárnak megfelelő összeget, a következő 10 évre pedig összesen nagyjából 10 milliárd dollárt fordítanak „minőségi okos villanyautók piacra dobására”. Tavaly szeptemberben megalakult a Xiaomi EV Company Ltd., amely a vállalat villanyautós projektjeiért lesz felelős. Megalapították a Xiaomi elektromos autó gyártó leányvállalatát PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly92aWxsYW55YXV0b3Nvay5odS9yb3ZpZGVuLzE4MDYyMV81ZjhmZjlkZTE0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3JvdmlkZW4vMTgwNjIxXzVmOGZmOWRlMTQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL2V6Z2lmY29tLWdpZi10by13ZWJwLWNvbnZlcnRlci0zLmdpZiIgbWVkaWE9IihtaW4td2lkdGg6IDcwMHB4KSI+PGltZyBzcmM9Imh0dHBzOi8vdmlsbGFueWF1dG9zb2suaHUvd3AtY29udGVudC91cGxvYWRzLzIwMjUvMDIvZXpnaWZjb20tZ2lmLXRvLXdlYnAtY29udmVydGVyLTMuZ2lmIiBhbHQ9IiI+PC9waWN0dXJlPjwvYT4= Simon ZsoltNem az autózás, hanem a környezetvédelem iránti elkötelezettség sodorta a Villanyautósok közé, hogy geográfus és közgazdász tanulmányai befejezése után tudásával segíthesse egy fenntarthatóbb világ kialakulását. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!