Féléves mérleg: soha ennyi villanyautó nem fogyott még

Az év feléhez érve kijöttek a szokásos statisztikák a konnektoros autók eladásai kapcsán – ahogy megszokhattunk most is Jose Pontes, az EV Volumes szerkesztője gyűjtötte össze a számokat a Cleantechnica részére.

Mutatjuk hogy állunk hat hónap után.

Európa

Az év első hat hónapjában kicsit több mint 1,1 millió plug-in hibrid és tisztán elektromos autó talált gazdára kontinensünkön, ami 9%-os növekedés az előző évhez képest. A növekedés elsőre nem tűnik soknak, de az ACEA, az európai autógyártók szövetsége szerint a teljes autópiac 14%-kal zsugorodott, és 4,6 millió személyautó fogyott.

Ez egyben azt is jelenti, hogy a konnektoros autók piaci részesedése elérte a 24%-ot, a tisztán elektromosoké pedig 15% felé tart.

Az elektromos autók eladásai 32%-ot nőttek tavalyhoz képest – az átlagot a plug-inek húzzák le. (Megjegyzés: Pontes a fentieknél alacsonyabb piaci részesedéssel számol írásában, de mi már az ACEA végleges európai értékesítési számaihoz viszonyítottuk az elektromosok adatait).

A toplista elején házon belüli hatalomátvétel történt, a Model Y megelőzte a Model 3-at. A Tesla mindkét típusát nehezen érintették a sanghaji leállások, az ötajtós családi SUV azonban várhatóan továbbra is népszerűbb lesz Európában és az év végén is a testvére előtt végez majd. A Model Y kiszállításai a tavalyi év második felében kezdődtek, így nincs mihez viszonyítani, a Model 3 pedig 40%-ot esett vissza. A második félév erős számokat hozhat, de alakulhat úgy a világpolitika, hogy ismét kiesik Kína.

Harmadik helyre a Fiat 500e lépett, látványos, 70%-os növekedés után, a korábbi bronzérmes VW ID.3 ugyanis alaposan lecsúszott a listán - 44%-os esés után a 13. Csökkenő eladásokat mutatott még az ID.4, a Kuga, a Zoe, a Kona, a BMW 330e, a Volvo XC40 konnektoros hibrid változata, a Merci GLC 300e plug-in párosa és az eredeti Audi e-tron is.

Növekedést a Peugeot 208 villanyos változatától és a kifutó, előző generációs Nirótól láttunk, de új szereplőként megjelentek a Dacia Spring, a Q4 e-tron és az Ioniq 5/EV6 unokatestvérek is.

Legalább ennyire érdekes, hogy tavalyhoz képest kik estek ki a TOP 20-ból.

Az egykoron slágertermék VW e-up!, illetve a nagy öreg Nissan Leaf idén már nem kerültek be a legjobbak közé - előbbi gyártása átmenetileg szünetelt, utóbbiból pedig ezek szerint 15 ezernél kevesebb fogyott. Folytatódott a plug-in hibridek visszaszorulása is, ezek közül mindössze öt darab fért be a legkeresettebb húsz közé.

Globális lista

A konnektoros autók globális eladási listája nagyon hasonlóan kezdődik az európaihoz - az első helyen itt is megtörtént a családon belüli csere, 128%-os erősödéssel a Tesla Model Y lépett az élre, míg 10%os visszaeséssel a Model 3 a második. Ezután azonban négy, csak Kínában kapható autó következik, ezek között három BYD típus is van, amelyek mind plug-in hibrid, mind tisztán elektromos változatban is elérhetőek.

A listán egyébként hat BYD és velük együtt összesen tizennégy csak Kínában kapható, helyi gyártású típus foglal helyet, gyakorlatilag uralva a TOP 20-at.

A nálunk is ismert márkák között említésre méltó a VW ID.4 hetedik helye, ami 65%-os növekedéssel jött létre, a tizenharmadik Hyundai Ioniq 5, a tizenhetedik Kia EV6, valamint a huszadik helyen újonc Ford Mustang Mach-e. Érdemes megjegyezni, hogy az első és a huszadik helyezett eladási darabszámai között kilencszeres szorzó van, és a hetedik helytől lefelé 100 ezer alatti eladásokról beszélünk. Az utolsó helyhez 36 ezer autót kellett értékesíteni.

A TOP 20-ba mindössze egy kizárólag plug-in hibridként forgalmazott típus fért be, az is igazából egy Rex modell, azaz olyan elektromos autó, amin van egy kis benzines generátor vész esetére, a hosszabb utakra.

A hiányzók sorában meg kell említenünk a Renault Zoét, ami tavaly még a hetedik volt, a 2021-es nyolcadik Hyundai Konát, a Volkswagen ID.3-at, a Nissan Leafet, a Kia Nirót és az Audi e-tront is. Ezek az Európában jól ismert típusok a világpiacon már nem fértek be a Top 20-ba, azaz kevesebb, mint 36 ezer fogyott belőlük.

A tisztán elektromos autók márka, illetve csoport szerinti összesítésében tavalyhoz képest a negyedik helyről hatalmas, 2,5-szeres gyártási darabszámmal a második lett a BYD, amelyet segített az, hogy nem kizárólag Sanghajban gyárt, de továbbra is erős volt a SAIC csoport is. A VW a negyedik helyre szorult, a Stellantis pedig ki is esett az ötösből - helyét a Hyundai-Kia vette át 167 ezer tisztán elektromos autóval. Tavaly még ennek fele is elég volt az ötödik helyhez. Az első helyezett kiléte talán nem meglepetés.

Az öt legnagyobb gyártó az első félévben közel 1,6 millió tisztán elektromos autót adott el, ami majdnem annyi, mint a tavalyi első félév teljes elektromos piaca volt (1,7 millió).

A tisztán elektromos autók piaci részesedése 8,8%, a konnektoros hibridekkel együtt 12% volt az év első hat hónapjában.

Nincs időd naponta 8-10 hírt elolvasni? Iratkozz fel a heti hírlevelünkre, és mi minden szombat reggel megküldjük azt a 10-12-t, ami az adott héten a legfontosabb, legérdekesebb volt. Feliratkozás »

Elektromos autót használsz?

Biró Balázs

A fenntartható közlekedés elkötelezett híve, akit elsősorban a Tesla céltudatos és piacot felforgató tevékenysége rántott magával ebbe a világba, így publikációi elsősorban erre a területre koncentrálnak.