Spanyolország lehet az energiaválság egyik nagy nyertese

Európa energiaforrásokban szegény kontinens, ellátását tekintve más országokra van rászorulva, melyek között szép számmal akadnak „rossz arcú” diktatúrák is. A drága energia miatt az ipara versenyképtelen, ezért elkerülhetetlenül le fog épülni: a termelő vállalatok elhagyják kontinensünket, hogy olyan célországokat keressenek, ahol olcsóbb az energia (lásd még: hanyatló nyugat). Gyakori közhelyek ezek, amelyek nagy népszerűségnek örvendenek bizonyos, a szofisztikáltabb gondolkodás iránt kevésbé nyitott, leegyszerűsítő világmagyarázatokat kereső körökben. A gondolatmenetnek a 20. századi paradigma keretein belül még lenne is némi alapja – hiszen való igaz, hogy Európa szénhidrogénekben szegény kontinens – ám a 21. századi, a megújuló energián alapuló energiagazdálkodás másfajta megközelítést követel, éppen ezért árnyalnánk egy kissé a fenti állításokat.

A nap- és szélenergiában rejlő potenciál alapján több európai „power hubot” is azonosíthatunk, melyek közül ezúttal az Ibériai-félszigetben rejlő lehetőségekre térnénk ki.

Az Ibériai-félsziget területe közel 600 ezer km², a lakossága 57 millió fő, a gazdasága pedig nagyobb, mint Oroszországé. Spanyolország népsűrűsége nem sokkal marad el Magyarországétól, ám az eloszlása meglehetősen jellegzetes: a népesség leginkább a partvidékeken és Madridban koncentrálódik, miközben az ország belseje szinte üres. Az emberek 90%-a az ország területének 30%-át népesíti be csupán, a terület másik 70%-a mára szinte kiürült, a népsűrűsége mindössze 18 fő/km². Ez a jelenség sokak figyelmét felkeltette már, így például egy milliós nézettséget elért Youtube videó is foglalkozik a témával.

Az elnéptelenedett régiókban több száz lakatlan település található, sok helyen a földműveléssel is felhagytak, és az egykori szántóföldeket elkezdte visszahódítani a természet. Andalúziában még egy igazi félsivatag is található – nem véletlen, hogy a 60-as, 70-es évek olasz western filmjeit sokszor Spanyolországban forgatták.

Rengeteg hely áll tehát rendelkezésre naperőművek építésére, ami azért is szerencsés, mert ha ránézünk a szoláratlaszra, azt láthatjuk, hogy Spanyolország Európa legnaposabb országa.

Kép: globalsolaratlas.info

Míg Magyarországon 1 kWp napelemes kapacitás éves termelése 1200-1300 kWh között alakul, Spanyolországban ugyanez 1600-1700 kWh.

A Don Rodrigo naperőmű adatai alapján úgy kalkulálhatunk, hogy egy spanyol naperőmű hektáronként legalább évi 1 GWh villamos energia előállítására képes, ami azt jelenti, hogy az Ibériai-félsziget területének mindössze 4%-án a teljes EU áramfogyasztásának megfelelő energiát lehetne előállítani. Persze nem sok értelme lenne Portugáliából vinni az áramot Finnországba, inkább csak a nagyságrendeket szerettük volna érzékeltetni.

Egy másik lényeges kérdés a szezonalitás problémája. A Magyarországot érő napenergia decemberi és júniusi mennyisége között körülbelül négyszeres a különbség, Andalúziában viszont csak kétszeres. Egy sevillai naperőmű mindenféle téli optimalizálás nélkül is csak harmadával termel kevesebbet decemberben, mint a nyári hónapokban.

Egy sevillai naperőmű havi termelése a Pvgis adatai szerint. Kép: Pvgis

Szezonális energiatárolásra tehát nincs szükségük, de ha mégis szeretnének, az sem lenne probléma. A spanyolországi és portugál sókőzetekben elegendő kavernát lehetne kialakítani akár 1,5 PWh hidrogén tárolásához is – ennyiből egy évet kényelmesen ki lehetne húzni.

Mennyi hidrogént tudnánk sókavernákban tárolni?

A szélenergiás adottságait tekintve Ibéria nem tartozik Európa élvonalába – ebben az északi országok állnak jobban – de a hatalmas félszigeten így is bőven találni jó adottságokkal rendelkező területeket. Ilyenek például Aragónia hegyei, a Pireneusok, vagy éppen Galícia, míg az Atlanti-óceán, illetve a Cádizi-öböl a tengeri szélfarmok számára kínál jó lehetőségeket.

Kép: globalwindatlas.info

Amikor a megújuló energiára történő átállás kerül szóba, Németországgal szokás példálózni, holott mostanra Spanyolország és Portugália is utolérte őket, ha a nap- és a szélenergia arányát nézzük.

Mindezek fényében nem is lehet meglepő, hogy a spanyol megújuló energiás piac Európa legnagyobbja, és legolcsóbbja.

Balra: a nap- és a szélenergia piaci árindexe 2022 októberében (forrás: Pexapark), jobbra: a kétoldalú áramvásárlási szerződések (PPA) piacának mérete, 2009-2022 között komulált (forrás: Rabobank).

A kompetitív hazai viszonyok között edződött spanyol energiavállalatok ma már teljes természetességgel kezdenek gigantikus méretű tengerentúli beruházásokba, és szinte hazai terepként tekintenek Latin-Amerikára, ahol meg sem lehet számolni a spanyol érdekeltségű projekteket.

És ha már szóba került Latin-Amerika, nem mehetünk el egy másik, az ipar szempontjából fontos tényező mellett sem, ez pedig a munkaerő.

Európa, a fejlett világ többi részéhez, illetve Kínához hasonlóan a népesség elöregedésével küzd, ami munkaerőhiányt eredményez. Ha nincs elég, megfelelően képzett munkaerő, az gátolni fogja a gazdasági fejlődést, és nem mellékesen bérinflációhoz vezet. Sok ország bevándorlás révén próbálja orvosolni a problémát, ám ez többnyire társadalmi feszültségekhez szokott vezetni.

Latin-Amerikában 450 millió spanyolajkú, és 200 millió portugál anyanyelvű ember él, akik a spanyol/portugál társadalomhoz nagyon hasonló nyelvi, kulturális és vallási háttérrel rendelkeznek, miközben az összes érintett ország szegényebb még Portugáliánál is, hogy Spanyolországot már ne is említsük. A két ibériai ország tehát egy 650 milliós népességéből válogathatja ki magának a legképzettebb, legszorgalmasabb, legtehetségesebb munkavállalókat, akiknek az integrációja viszonylag könnyen megoldható, ezért nem kell párhuzamos társadalmak kialakulásától tartaniuk. Olyan előny ez, amiről a németek, és a többi északi ország nem is álmodhat.

„Milagro económico español„-nak, a spanyol gazdasági csodának hívták azt az időszakot, amikor 1959 és 1974 között évi 6% feletti gazdasági növekedést produkált az ország, amivel Japán mögött a második helyen álltak a leggyorsabban fejlődő nemzetek rangsorában. Ebben az időszakban építette ki a korábban szegény, elmaradott ország a modern, 20. századi iparát. A gyors ütemű indusztrializáció egyik fő motorját az autógyártás adta, amely 14 éven keresztül évi átlag 21,7%-kal növekedett. 1946-ban még csak 72 ezer magántulajdonú autó volt az országban, 1966-ra a számuk egymillió fölé emelkedett, ami példa nélkül álló a fejlődési ütem a világban.

Vajon képesek lesznek a spanyolok a 21. században is megismételni a gazdasági csodát? A 20. század második felében az ország az energiaszükségletét még 70%-ban importból fedezte (az olajválság véget is vetett a gazdasági fellendülésnek), ma viszont már akár energiaexportőrök is lehetnek a megújuló energiának köszönhetően. A lehetőség tehát adott, már csak az a kérdés, hogy élni fognak-e vele.

A világ első zéró emissziós acélgyára épül Spanyolországban

Címlapkép: VI. Fülöp spanyol király és családja. Forrás: Anadolu Agency

dr. Papp László (Sol Invictus)

Technológiai elemző, és a Villanyautosok.hu csapatának megújuló energiákkal, energiatárolással, illetve piaci trendekkel foglalkozó szakértője. Célja, hogy minél többek számára tegye egyértelművé, hogy a fenntartható jövő gazdaságilag is a legracionálisabb választás.