Bojkott kísérte a Giga Berlin bővítésének lakossági meghallgatását
1073 beadvány érkezett a Tesla német gyárának bővítése kapcsán, azonban csak pár ember ment el a kétnapos lakossági meghallgatásra. Van, aki szerint a meghirdetett bojkott sikerült jól, mások szerint viszont ebből is látszik mennyi a valós tiltakozó a gyár bővítése ellen, és mennyi a bértollnok.
Egyelőre azonban úgy néz ki, a gyár építése jövő év elején folytatódhat.
Kifogások és bojkott
A Tesla európai gyára mindig is a mai méretének legalább duplájára volt tervezve, de, mint a legtöbb ilyen projekt, több fázisban, évek alatt épül ki teljesen. Jelenleg a főépületben folyik a Model Y gyártása, egy kisebb, szomszédos csarnokban pedig a motorok és a hajtáslánc többi eleme készül. De már megépült az első akkugyár is az üzem területén, ám ez egyelőre exportra dolgozik (a Giga Texas keze alá), nem gyárt cellákat az európai autókba.
A második fázis terveiről már korábban is írtunk, de röviden összefoglalva, két, a mostani főépülethez hasonló csarnok építéséről, valamint az akkugyár duplázásáról van szó, egyéb fejlesztések mellett. A bővítés természetesen új építési engedélyeket igényel, és a német szabályoknak megfelelően a projekt teljes anyaga nyilvánosan elérhető volt július óta, hogy a helyi lakosok, és egyéb társadalmi szervezetek átolvashassák azokat, és jelezhessék kifogásaikat, kérdéseiket.

A három hónap alatt 1073 beadvány érkezett a hatóságokhoz, ami az első fázis számaihoz hasonló adat. Ez azonban nem ugyanennyi külön témát jelent, helyi források szerint pedig sok nem is kérdés, hanem kinyilatkoztatás, vélemény volt ezek között. A cég és a helyi környezetvédelmi minisztérium képviselői a visszajelzéseket csoportosították, és a főbb témák mentén kétnapos lakossági fórumra készültek.
A már ismert két környezetvédő szervezet, a Nabu és a Grüne Liga azonban az esemény bojkottjára szólított fel.
Hétfőn végül húszan, kedden pedig csak nyolcan mentek el a fórumra, amit egyesek a bojkott sikerének tekintenek, mások szerint viszont árulkodó azzal kapcsolatban, hogy hányan is tiltakoznak valóban a projekt ellen.
Brandenburg tartomány környezetvédelmi hivatalának képviselője, a helyi műszaki egyetem környezettudományi karának korábbi doktora, André Zschiegner, csalódását fejezte ki, mint nyilatkozta, azt remélte, hogy a környezetvédők komolyabban veszik feladatukat, és részvételükkel, szakmai hozzászólásaikkal segítenek a hivatalnak abban, hogy a tervek minden hiányosságára fény derüljön.

A Grüne Liga az utolsó pillanatban, vasárnap este lépett vissza, azt kifogásolva, hogy a dokumentációban egyes részek feketével ki voltak takarva, illetve az részben már frissült is, így csak annak egy korábbi változatáról vitatkozhatnának. A Nabu, még később, hétfőn reggel jutott erre a következtetésre. A hivatal vitatta a két szervezet érveit és Zschiegner megismételte, hogy fontos lett volna ezeket a kifogásokat is személyesen tisztázni. A hatóság szerint a változtatások csak egyes számok pontosítását, hibajavításokat, illetve kibővített magyarázatokat tartalmaznak.
Az autógyártó egyébként megköszönte a visszajelzéseket és arról biztosította a lakosokat, hogy nemcsak minden határértéket betartanak, de hozzájárulnak, hogy mérőpontok létesüljenek, és a kifogásolt zajforrásokat is meg akarják szüntetni. Például a beadványokból nagyjából 300 azt kifogásolta, hogy a kész autókat egy közeli reptér parkolójába, átmeneti logisztikai tárolóba szállító kamionok nagyon zajosak, ezért a vállalat már a meghallgatás előtt találkozott a helyi lakosok egy csoportjával és közösen új útvonalról egyeztettek.

A kifogások másik fő csapásvonala a víz kérdése körül forgott. Az új épületekhez ugyanis újabb betonoszlopokat kell leverni és hatalmas betonalapra is szükség lesz, amely a környezetvédők szerint befolyásolhatja a talajvíz szintjét is. Az autógyártó képviselői szerint az első fázis épülete körüli mérések azt mutatják, hogy ez a hatás az alapoktól 100 méterre már nem észlelhető.
A vízfelhasználás kapcsán újból felmerült viták során Axel Vogel, Brandenburg környezetvédelmi minisztere a helyi parlamenti vitában konkrét adatokat is megosztott. Mint elmondta,
bár a Teslának évi 1,8 millió köbméter vízre van engedélye, 2022-ben összesen 300 ezret használtak, idén pedig, a termelés felfutása ellenére, az első nyolc hónapban fogyott ugyanennyi.
A miniszter azt is hozzátette, hogy a tartomány vízfogyasztása, a Tesla gyár megnyitása ellenére, 2022-ben 5,2 százalékkal csökkent. Mint emlékezetes a helyi vízmű a Tesla gyár kapcsán új kutakra kért engedélyt, majd, amikor ezt megtagadták bejelentette, hogy mostantól nem járul hozzá semmilyen ipari létesítményhez. Vogel szerint azonban a WSE annak ellenére utasította el a közelmúltban 18 különböző projekt vízhasználati igényét, hogy a teljes engedélyezett kapacitásának jelenleg is csak kétharmadát termeli ki.
Modernizálás és bővítés
Bár egy 2022 márciusában megnyitott gyár kapcsán furcsa lehet modernizálásról beszélni, a Tesla elég sűrűn fejleszti tovább gyártósorait, és ha megkapják az engedélyeket, Berlinben is ezzel kezdenek majd 2024 első felében. Érdemes lesz ezt észben tartani, amikor a Model Y európai számait nézzük majd jövőre, mert elképzelhető pár hét leállás, mint legutóbb Austinban és Sanghajban.
A Giga Berlin körüli balhék egyik fő eleme a vállalat vízfelhasználása volt, amely kapcsán a cég a második fázis terveiben egyetlen köbméterrel sem kért többet, mint amire most van engedélye. Ez részben azért lehetséges, mert a jövő év első felében építenek egy szennyvíztisztító telepet a gyár területén, hogy újra tudják hasznosítani a már egyszer elhasznált vizet. Feltételezzük, hogy ez elsősorban a gépsorok hűtése kapcsán jön majd szóba.
2024 első felében megkezdik a második fázis épületeinek építését is, amelyekről sokat nem tudni, de talán a harmadik generációs platform autói, illetve esetleg a Model 3, vagy elektromos kamionok készülhetnek majd itt. A tervekből az is kiderült, hogy a kétszeresére, évi 100 GWh kapacitásra bővülő akkugyár mellé terveznek egy akku-újrahasznosítót is – írja a helyi rbb24 hírportál.