A Nemzetgazdasági Minisztériumban fogadta a SungEel HiTech cégcsoport régiós vezetőit és a Koreai Köztársaság Gazdasági Minisztériumának helyettes igazgatóját Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter. A találkozó után kiadott közlemény szerint a megbeszélésen áttekintették az akkuipar nemzetközi helyzetét, az ágazat előtt álló kihívásokat és a zöld átállásban rejlő lehetőségeket. Nagy Márton kiemelte, hogy a jövő a zöld energia és az elektromos autózás, ami elképzelhetetlen versenyképes akkuipar nélkül, de elismerte, hogy az akkumulátor-feldolgozás hiányzó iparág Magyarországon. Ez utóbbi annak fényében meglepő, hogy a SungEel HiTech már 2017 óta van jelen Magyarországon, a magyar kormány 2,8 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatását is igénybe véve Európa egyik legnagyobb akkufeldolgozó kapacitását üzemeltetve a Nógrád megyei Bátonyterenyén. A SungEel bátonyterenyei üzeme (forrás: Menczer Tamás FB) A SungEel HiTech cégcsoport 2000-ben indította hulladékhasznosítási üzletágát, magyarországi cégei – SungEel Hungary Kft. és SungEel HiTech Europe Kft. – két telephelyen, Szigetszentmiklóson és Bátonyterenyén foglalkoznak lítiumion-akkumulátorok, elsősorban gyártási hulladék feldolgozásával és az azokban lévő alapanyagok visszanyerésével. A cégcsoport az elmúlt években a környezetvédelmi, munkavédelmi és hulladékgazdálkodási szabályok sorozatos megszegésével, és egy munkavállaló halálát okozó munkahelyi balesettel, illetve az ezek miatt kiszabott büntetésekkel került be a hírekbe. A minisztérium közleménye nem tért ki arra, hogy a környezetkárosítás és a jogszabályok sorozatos megsértése szóba került-e a felek közti megbeszélésen, illetve hogy mi lesz annak a veszélyes hulladéknak a sorsa, amit a cégcsoport más vállalkozókon keresztül engedélyek nélkül tárol erre alkalmatlan körülmények között. Antalóczy TiborA Villanyautósok.hu alapítója és főszerkesztője, e-mobilitás szakértő. 2014 óta elektromos autó használó, és külső tanácsadóként számtalan hazai elektromobilitási projekt aktív segítője. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!