Renault Zoe R90 teszt

A Villanyautósok Közösségének elektromos autózás iránt maximálisan elhivatott tagjai újabb kalandútra vállalkoztak, hazánk első, új generációs Renault Zoéjával melynek elméleti hatótávolsága immár 400 km. Az útról Juhász Imre készített részletes beszámolót:

Szalonállapotban

„Az Őshazától a Hazáig…Level 2.” – Újabb küldetésünk: Renault Zoe R90 tartós tesztje

A jól összeszokott trió nem először vállalkozott egyedülálló kihívás teljesítésére, mint azt korábbi cikkünk – mely szintén azonos úton készült – bizonyította, a Zoe, villámgyors töltésének köszönhetően különösen jól használható hosszabb utak során is.

Zoe és Tesla a töltőnél is barátok…

A korábbi, 210 km-es hatótávú változat alaposabb „villanyautós útvonal-tervezést” igényelt. Az új Zoeban jóformán csak az akkumulátor mérete változott 22 kWh helyett 41 kWh hasznos kapacitással gazdálkodhattunk. Utunk során figyeltük a hatótávot, az energiahatékonysági mutatókat, az időjárás-, utazósebesség- és domborzatfüggő fogyasztási adatokat, az esetleges különbségeket a használhatóság terén, valamint a súlyelosztási tényezőket, hiszen ezek vonatkozásában már több ezer km-nyi tapasztalattal bírunk a korábbi Q210 és R240-es változat kapcsán.
Lássuk akkor, mi változott!

A változatlan külső komoly belső fejlődést takar…

A külső láthatóan nem változott, a Renault Zoe egyébként is csinos alkata, szemet gyönyörködtető vonalai megállják a helyüket a mai kor autós design követelményei előtt. Az „őshazában”, Franciaországban ugyan 3 felszereltségi szinttel rendelhető (Life – Zen – Intens), azonban Magyarországon csak Life és Intens szinteket jelöl a katalógus. Nálunk a Life nagyjából a kinti Zen felszeltségnek felel meg, kiegészítve egyéb, rendelhető kényelmi extrákkal.
A belső tartalmi fejlődés vitathatatlan. A korábbi Q210 és R240-es változatok 210 – 240 km-es elméleti hatótávolsága helyett az új, R90 és Q90-es Zoekban már 400km-t kapunk. Az új 41 kWh-s akkumulátor súlya 305 kg, míg a korábbi 22 kWh-s 290 kg volt. A különbség csupán 15 kg és majdnem dupla kapacitás. Ennyit fejlődött 5 év alatt a lítium-ion technológia. A Renault mindig a hasznos, vezető rendelkezésére álló akkumulátor kapacitást adja meg. A teljes kapacitás a korábbi változatnál 26 kWh (hasznos 22 kWh), az újnál 46 kWh (hasznos 41 kWh). Tartalékot az akkumulátor védelme és hosszú élettartamának (8 év garancia) biztosítása érdekében képez a gyártó.

Mint az villanyautós körökben nagyon jól ismert, az elméleti hatótávolság számos tényező függvénye, így relevánsan a külső hőmérséklet, a széljárás, a megválasztott utazósebesség és a domborzati tényezők befolyásolják leginkább.
Ügyes villanyautós trükkökkel, mint a vitorlázás vagy ingázás, kamionozás, tükrök behajtása, előrelátó fékezési technikák, alacsonyabb utazósebesség és az üzemmódok megválasztásával jelentősen befolyásolható a ténylegesen megtehető hatótáv, azonban a megnyugtató, nagyobb megtehető hatótáv mutatókat mindenki jobban szereti.
Most ebben első látásra nincs hiány, bőven adott a range…

EZT OLVASTAD MÁR?  Villanyautózás autópálya tempóval

Persze ez a 400 km-es adat a valóságban jellemzően kevesebb, de így is általánosan 220 – 370 km-rel gazdálkodhatunk a fenti tényezőkkel is számolva. Legjobban természetesen a megválasztott utazósebesség számít a hatótáv vonatkozásában, a 400 km 70 km/h sebességgel egyenes úton érhető el, 90 km/h-val 320 km körüli távolságokat mehetünk, de ez kivétel nélkül minden villanyautóra jellemző, hiszen a sebesség növelésével négyzetesen növekszik a légellenállás, amely egy bizonyos határ (100 km/h) fölött jelentős többletfogyasztást eredményez.

A Teslákkal sem utaznak hosszú távon 110 km/h fölött, mert ilyen tempónál gazdaságtalanul magasabb fogyasztás jelentkezik, ami számottevő mértékben csökkenti a hatótávolságot.

A több mint 2000 km-es teszt utunkon szerzett tényszerű adatainkat és tapasztalatainkat szeretnénk itt megosztani mindenkivel, némi személyes kötődéssel fűszerezett hangvételben.

Indulhatunk…

A Renault-robot is jó utat kívánt…

A tervezett etapok jellemzően villám- vagy gyorstöltő pontok, hiszen itt azonos idő, 2 óra alatt tölt fel autónk teljesen.
22 kW-os inverter, 92 LE, 250 Nm nyomaték, 1480 kg: ezek a műszaki adatok, melyek közül a súly igencsak figyelemre méltó, hisz a korábbi változatok is azonos tömeget képviseltek fele ekkora kapacitású akkumulátorral.

Az új generációs Zoé motorja kicsivel ugyan erősebb, mint a korábbi, 88 LE-s változat, azonban a súlya kisebb. Ugyanakkor a korábbi, 22 kWh-s akkumulátor csomag tömege csupán 15 kg-mal hízott meg, ami elenyésző a csaknem dupla teljesítményhez képest, pontos súlya 305 kg, mely 192 cellát rejt magában.

Menettulajdonságai azonosak, ECO és NORMAL-módjai kellő dinamizmussal reagálnak a gyorsítás és lassítás terén. Regeneratív fékezési tulajdonságai, remek visszatöltési mutatói is a régebbi verzióval egyeznek meg.

A természet lágy ölén…

Belső kialakítása, térkínálata nem változott, csupán a különböző felszereltségi szintek színvilága más: a Zen alapvetően világos, az Intens kivitel pedig sötét tónusú.

Zen belső világos tónussal…

Ami azonban ezeknél a tényezőknél sokkal inkább érdekelt bennünket a használhatóság mellett a hatótáv-mutatók alakulása a különböző útviszonyok, nappali- és éjszakai időszakok eltérő hőmérsékleti tényezőinek és persze a különböző sebességtartományok megválasztásának függvényében.

Közel 2000 km-es teszt utunk során minden tényezővel találkoztunk: mentünk festői kisvárosok szűk utcáin, nagyvárosok dugóiban, hegyeken és völgyeken és persze végtelen autópályák útjain.

Tervezett és végül gond nélkül teljesített etapjainkon rutinos villanyautós tervezéssel a fenti tényezők mindegyikét figyelembe véve haladtunk. Megállásra már csupán az ausztriai Smatrics hálózat kényszerített bennünket, ami nem fogadta el az aktivált kártyáinkat, így egy festői kisvárosban, Sankt Peterben találtunk rá éltető töltőpontunkra.

Festői tájakon csorognak az éltető elektronok…
Fotós a Teslában…

Az etapok tényszerű mutatói a következő táblázatban:

EZT OLVASTAD MÁR?  Elektromos autókra vált a rendőrség
Utak Megtett km Átlagfogyasztás / Átlagsebesség Összes fogyasztás Maradvány töltési % / range
1. 82 km 12.9 kWh/100 km / 54.6 km/h 10 kWh 76% / 199km
2. 190 km 13.2 kWh/100 km / 67.7 km/h 25 kWh 13% / 39km
3. 185 km 14.8 kWh/100 km / 73.6 km/h 27 kWh 23% / 59km
4. 195 km 16.8 kWh/100 km / 66.9 km/h 32 kWh 3% / 13km
5. 166 km 16.2 kWh/100 km / 85.7 km/h 26 kWh 18% / 51km
6. 204 km 14 kWh/100 km / 80.6 km/h 28 kWh 20% / 69km
7. 192 km 20.4 kWh/100 km / 91.4 km/h 39 kWh 19% / 64km
8. 169 km 16.9 kWh/100 km / 94.6 km/h 30 kWh 21% / 79km

*néhány töltési pont nincs feltüntetve a táblázatban

Mindenképpen meg kell jegyezni, hogy nem minden ponton töltöttük 100%-ra az autót, ezt a kategóriát azért sem jelöltük külön, mert a Zoe komputere szerinti 99% jellemzően a valós 93%-os töltöttségi szintnek felel meg, utána csepptöltésre vált a rendszer. Az átlagsebesség vonatkozásában figyelembe veszi az állással töltött időt is, így a tényleges utazósebesség jóval magasabb volt a fenti értékeknél, a fogyasztási értéket pedig minden esetben a megválasztott utazósebesség és a domborzati viszonyok alakítják. A Zoé sebességmérője mindössze 2 km/h-val mutat többet, mint a GPS által mért sebességérték.
Konklúzióként elmondható: a Zoé egy nagyon szerethető, immáron hosszabb távokon is nagy biztonsággal használható villanyautó, melynek egyik legnagyobb erénye a 3-fázisú, villámgyors töltési képessége, melyhez nem szükségesek a költségesen telepíthető villámtöltő állomások, a sima gyorstöltő pontok mindegyikén elegendő töltésre tehetünk szert rövid időn belül a gyorsabb továbbhaladásunkhoz.

Alakja kecses, általánosan kedvelt forma, zseniális energiahatékonysági mutatói egyedi párost alkotva a nagyobb hatótávval igazán jól használható villanyautóvá teszik.

A más modelleknél is megfigyelhető akkumulátor kapacitás fejlesztése kiválóan sikerült, az autó súly-teljesítmény arányai kedvezően alakultak, így remekül kalkulálhatóak akár a hosszabb, akár a nagyobb sebességű utak.

Villámtöltő és a Zoé rövid távon barátok csak…
Kakukktojás a Tesla fészekben…
Kakukktojás a Tesla fészekben…

Fotós a Teslában…

Elektromos autót használsz?

Ehhez az anyaghoz (már) nem lehet hozzászólni.