Három kontinens hat üzemében gyárt majd villanyautókat a Mercedes-Benz

Egy nagy felháborodást és sajtóvisszhangot kiváltó újabb dízelbotrány után ismét egy nagy bejelentésnek, vagy legalábbis egy szépen kidolgozott e-mobilitás stratégia bemutatásának kellett következnie a német autógyártók részéről. A Mercedes-Benz azon nagyvállalatok  közé tartozik, mely a nagy ígéretek ellenére még nem dobott piacra saját fejlesztésű, tisztán elektromos gépkocsit, azonban szerencsére ez hamarosan változhat, ugyanis a legelső elektromos modell, az EQ C már tesztelés alatt áll. 2022-re a Daimler a Mercedes-Benz egész portfólióját elektromosítani akarja, ami azt jelenti, hogy minden széria elérhető lesz plugin hibrid vagy tisztán elektromos verzióban is. Összesen több, mint 50 elektromos Mercedes modell érkezik majd, melyből tíznél több lesz tisztán elektromos. Hogy ezt miként tervezi megvalósítani a Daimler, és hol történik majd az EQ C építése, arról a gyártó által kiadott közleményben kapunk egy kis ízelítőt.

Mercedes-Benz EQ A koncepció

A Mercedes-Benz elektromos kínálatának bővítésére mintegy 10 milliárd eurót szán a következő néhány évben. A villanyautók legfontosabb alkotóeleme azonban az akkumulátor, amelynek gyártására további egymilliárd eurót költ az anyavállalat. Az aksik biztosítására – csakúgy, mint az autógyártó üzemeknek is – egy három kontinenst átfedő hálózatot hozott létre a Daimler, így egyszerre öt üzemben készülnek majd az akkumulátorok. A már meglévő Kamenz gyár mellett hamarosan, még 2018-ban a Kamenz II is elkészül, valamint egy másik német városban, Untertürkheimben is az akkuk kapják a vezető szerepet. Mindemellett lesz egy üzem Pekingben, valamint az amerikai Tuscaloosában is, amelyek szintén a villanyautók energiatároló alkatrészét biztosítják majd. Az egyelőre nem tiszta, hogy a cég akkumulátor gyár alatt cellagyárat vagy más gyártótól vett cellákból összeállított akkumulátorcsomagokat készítő üzemet ért-e.

EZT OLVASTAD MÁR?  Ezzel az autóval tért vissza a világhírű formatervező: azt hinnénk viccel, pedig nem!
A világoskékkel szedett helyszínek jelölik az akkumulátor, illetve az EQ széria gyártását

Ami az autókat illeti, a Daimler ígérete szerint kapunk majd plug-in hibrideket és tisztán elektromos autókat is bőven, valamennyi szegmensben, a kétüléses kisautóktól kezdve a tágas SUV-kig. Az elektromos Mercik összeszerelése a következő hat autógyárban kap helyet: Bréma (Németország), Sindelfingen (Németország), Rastatt (Németország), Tuscaloosa (USA), Peking (Kína), Hambach (Franciaország). Ez utóbbi kivételével mindben a következő generációs villanyautók, a Mercedes-Benz EQ sorozatának modelljei kerülnek összeszerelésre összesen három kontinensen. Az EQ C villanymotoros crossover legelső példánya a brémai gyárból fog kigurulni 2019-ben.

Így néz ki az EQ C elektromos crossover tesztelés alatt

Itt egy rövid összefoglaló arról, hogy hogyan képzelik el a Mercedes-Benz vezetői a gyártó elektromos stratégiáját:

Elektromos autót használsz?