A Pininfarina tapasztalata a személygépkocsik tervezésében megkérdőjelezhetetlen: az olasz csapat 1930-tól kezdődően száznál is több autó megalkotásában vett részt, olyan autógyártókkal együttműködve, mint a Ferrari, Alfa Romeo, vagy a Fiat, és szaktudását a tökéletességig csiszolva mára csak kevés olyan autóipari vállalatot tudunk mondani, mely ne kérte volna valaha a Pininfarina segítését legalább egy típus megteremtésében. A tervezőgárda munkái között egyaránt találunk sorozatgyártásba eljutó modelleket, és koncepcióautókat is, ez utóbbiak újabban már elektromos meghajtással mutatkoznak a nevesebb rendezvényeken, így például már a tavalyi, valamint az idei Genfi Autószalon is tartogatott nekünk formás villanyautókat a Pininfarina és a kínai HKG (Hybrid Kinetic Group) autógyártó vállalat együttműködésében. Ígéretek és tervek vannak arra, hogy ezek a tanulmányok megvalósulnak és piacra kerülnek, ám ez idáig nem kaptunk megvásárolható, tisztán elektromos autót az olasz vállalat tollából. Mindez most megváltozni látszik, ugyanis a Pininfarina hamarosan önálló márkaként fog megjelenni az iparban hogy saját tervezésű autóit legyártsa. Paolo Pininfarina, a vállalat jelenlegi vezérigazgatója elmondta, hogy nagyapjának, a Pininfarina alapítójának mindig is nagy álma volt, hogy a csodálatos autókat ne csak tervezze, hanem meg is építse. Mindehhez az indiai Mahindra – amely 2015 óta a Pininfarina anyavállalata – biztosít egy 100 millió amerikai dollár értékű kezdeti támogatást, a következő öt évben pedig további közel 500 millió dollárral járul hozzá a Pininfarina Automobili tevékenységéhez. Elektromos Pininfarina koncepciók A lényeg viszont most következik: az újonnan megalakuló autógyártó egyenesen a jövő felé tekint, és ezáltal egy tisztán elektromos modellekből álló palettával alapozza meg pályafutását, melynek minden egyes tagja a legnagyobb gyártók valamely népszerű hagyományos meghajtású modellje ellen fog a piacra érkezni. A legelső elképzelések szerint négy villanyautót fog legyártani a Pininfarina a következő öt évben, és a legelső kocsija egy hatalmas teljesítményű hiperautó lesz, mely a Bugatti Chiront fogja csúnyán megszégyeníteni a versenypályán, amikor 2020-ban megjelenik. Mivelhogy az olaszok a horvát Rimac munkatársaival fognak közösen dolgozni egy padlólemezen a kocsik számára, valószínűsíthető, hogy a jelenleg PF-Zero kódnéven futó hiperautó a Rimac C_Two brutális 1900 lóerejét fogja közelíteni. A Pininfarina H2 Speed üzemanyagcellás hiperautója, Forrás: AutoExpress A sportkocsi után a Pininfarina is becsatlakozik a legnépszerűbb szegmensbe Európában, így három SUV fogja a fogyasztók igényeit kielégíteni: a legnagyobb és legerősebb közülük közvetlenül a Lamborghini nemrég bemutatott crossovere, az Urus ellen indul harcba közel 950 lóerővel és a tervek szerint egy nagyjából 140 kWh-s akkumulátorral, míg a másik kettő a Porsche Cayenne és a Porsche Macan vásárlóit hódítják majd el. Példaértékű, hogy a Pininfarina nem a Tesla riválisa akar lenni: az igazi ellenség a füstös meghajtás, annak piacát kell a lehető legjobban lecsökkenteni. Pininfarina HK GT elektromos tanulmány, Forrás: Autoevolution A Pininfarina autógyártói tevékenysége a Mahindra Electric divíziójától teljesen függetlenül, Európában fog folyni. A hiperautó fejlesztése már ebben az évben elkezdődik, a további terveket pedig április 14-én fogja bejelenteni a leendő gyártó a Formula E római futamán. PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly93d3cudm9sdGllLmV1Lz91dG1fc291cmNlPXZpbGxhbnlhdXRvc29rJnV0bV9tZWRpdW09ZWxla3Ryb21vc2F1dG8mdXRtX2NhbXBhaWduPXJvdmF0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3d3dy52b2x0aWUuZXUvP3V0bV9zb3VyY2U9dmlsbGFueWF1dG9zb2smdXRtX21lZGl1bT1lbGVrdHJvbW9zYXV0byZ1dG1fY2FtcGFpZ249cm92YXQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL2VsZWt0cm9tb3MtYXV0by0xLTIwMjUtMDQtMTQuanBnIiBtZWRpYT0iKG1pbi13aWR0aDogNzAwcHgpIj48aW1nIHNyYz0iaHR0cHM6Ly92aWxsYW55YXV0b3Nvay5odS93cC1jb250ZW50L3VwbG9hZHMvMjAyNS8wMi9lbGVrdHJvbW9zLWF1dG8tMS0yMDI1LTA0LTE0LmpwZyIgYWx0PSIiPjwvcGljdHVyZT48L2E+ Simon ZsoltNem az autózás, hanem a környezetvédelem iránti elkötelezettség sodorta a Villanyautósok közé, hogy geográfus és közgazdász tanulmányai befejezése után tudásával segíthesse egy fenntarthatóbb világ kialakulását. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!