Villámtöltő létesült Nyíregyházán

A helyi önkormányzattal együttműködve öt helyszínen telepített elektromosautó-töltőket az e-Mobi Elektromobilitás Nonprofit Kft. Nyíregyházán, melyek közül három 22 kW-os töltést kínál AC hálózaton, a másik kettő pedig egyenáramú töltéssel várja Szabolcs-Szatmár-Bereg megye megyeszékhelyére érkező villanyautósokat 22, illetve 50 kW-tal. A Bujtos, a Körte, és a Tavasz utcán elhelyezett egy-egy töltőoszlop egyszerre két jármű töltését biztosítja, hasonlóan a Szabadság téren felállított 50 kW-os berendezéshez, míg a Dob utca 22 kW-os DC oszlopát egyszerre egy elektromos autó használhatja. Valamennyi említett töltő próbaüzemben működik jelenleg, és a töltés, valamint a töltés ideje alatti parkolás is ingyenes.

Forrás: PlugShare

A nyíregyházi villámtöltés egy fontos állomás Magyarország töltőinfrastruktúrájának fejlesztésében, mivel a keleti országrészen való közlekedés a megfelelő helyszínen lerakott megfelelő típusú töltőoszlopok hiányában továbbra is egy lehetetlennek tűnő feladat középkategóriás villanyautóval. Hatványozottan igaz ez akkor, ha valaki Budapestről érkezik Debrecenbe, vagy Nyíregyházára, de nem szeretné ott tölteni az éjszakát, hanem viszonylag hamar indulna vissza a fővárosba, vagy következő úti céljához. Ilyen esetekben a néhány kW-os töltők nem sokat segítenek, ám az új nyíregyházi berendezéseknek köszönhetően egy fokkal könnyebbé vált a kelet-magyarországi villanyautózás.

EZT OLVASTAD MÁR?  Bankkártyával működnek az Ionity első töltői

Elektromos autót használsz?