Csökkent a hatótáv, perlik a Teslát

A hétvégén írtuk meg a finn és kanadai Tesla Model 3 rozsdásodások eseteit, ahol már szó volt róla, hogy – az esetek műszaki mivoltán túl – lenne miben javítani a cég kommunikációján. Most hasonló témáról lesz szó, csak ezúttal egy a hibát megelőző szoftverfrissítés áll a figyelem középpontjában.

Tesla, tűz, botrány

Na, most, hogy a fenti címmel kimaxoltuk a Google keresőalgoritmusait – hé, ha a Bloombergnek, CNBC-nek, CNN-nek lehet! – elevenítsük fel az InsideEVs által lehozott készülődő per előzményeit.

Mára már nagyjából 700.000 Tesla szeli a világ útjait és, szerencsére, nagyon kicsi az ismert tűzesetek száma. Talán, ha 20-30 esetről tudunk eddig és ezek közül is szinte mindegyik komoly baleset következménye volt, amikor is egy hagyományos belsőégésű motorral szerelt kocsi is jó eséllyel kigyulladt volna, vagy valamilyen más durva külső behatás során sérült az akkupakk.

Szinte, merthogy volt az a bizonyos áprilisi kínai tűzeset, amikor is egy simán parkoló Model S gyulladt ki egy mélygarázsban. A történet pont ezért rendkívül érdekes.

Mint azt anno mi is megírtuk, a Tesla válaszul kiadott egy szoftverfrissítést, amely csökkentette az érintett autók hatótávját és Supercharge töltési sebességét – inkább elővigyázatosságból és legalábbis addig, amíg az eset végére járnak. Mármint ez a hír járta, mert mint oly sokszor a cég kommunikációja hagyott kívánnivalót maga után.

Downgrade

Azt már megszoktuk a Teslák kapcsán, hogy a tulajdonosok folyamatosan kapnak új funkciókat, néha pedig extra hatótávot, lóérőt, vagy töltési teljesítményt az automatikus szoftverfrissítéseknek köszönhetően. Az viszont elég ritka, hogy valamiből visszavettek volna.

EZT OLVASTAD MÁR?  1600 darabos villanykamion-rendelést zsebelt be a Volkswagen

Ritka, de nem példa nélküli, mivel anno a Performance Model S és X kapcsán utólag beiktattak egy funkciót ami megfelelő számú maximális gyorsulás után lekorlátozta az autó teljesítményét – mégpedig véglegesen. Akkor ebből nagy felhördülés volt és gyorsan vissza is táncoltak, a kocsik mostanában már csak figyelmeztetnek a Ludicrous Mode aktiválása előtt, hogy a túlzott használat idő előtti meghibásodásokhoz vezethet. Hasonlóképpen korlátozták a töltési teljesítményt azoknál akik szinte kizárólag csak Superchargert használnak és erről megint csak nem volt megfelelő a tájékoztatás.

Forrás: CNN

Természetesen az értékelhető, hogy a gyártó az újabb adatok birtokában és az autó védelme érdekében megelőző lépéseket tesz, főleg, hogy a Tesla minden autójáról szinte valós időben kapja az adatokat. Azonban az már felvet kérdéseket, hogy ha én kifizettem nem kevés pénzt egy termékért amin, a vásárlás pillanatában nem voltak korlátozások, akkor csak úgy szó – és kompenzáció nélkül – el kell-e viselnem, ha utólag korlátozzák a funkciókat. Ha pedig ezt nem is kommunikálják előre és megfelelő magyarázattal, akkor végképp rendkívül udvariatlan a lépés – akármennyi apró betűs jogi maszlagot is fogadtunk el az autó vásárlásakor.

Ezt nehezményezi David Rasmussen is, aki 19 ponton és 100  oldalon keresztül sorolja a Tesla bűneit abban a peranyagban, amelyet a károsultak nevében kíván benyújtani. Az érintettek köre egyébként elég szűknek tűnik, nagyjából 60 régi Model S 85-ről lehet szó, de ettől még érthető a felháborodás, ha 8 kWh-val, azaz 46 kilométerrel csökken az autó hatótávja és a villámtöltés is jelentősen lelassul.

EZT OLVASTAD MÁR?  Hétfőtől megszűnik a legkisebb Model S és X

A Tesla egyébként idő közben már valamennyit visszavett a korlátozásokból, és az InsideEVs cikkén kommentelő egyik érintett szerint az ő kocsija eleve csak kb 30 kilométert veszített a hatótávból és egy új frissítésnek köszönhetően ez ma már csak olyan 8 km – de a villámtöltés még mindig elég lassú.

A probléma ismét az, hogy bár az elővigyázatosság érthető, úgy tűnik, mintha a cég egy garanciális cserét próbálna megúszni a fű alatt és addig nem is történik semmi érdemi reakció, illetve az érintetteket sem tájékoztatják megfelelően, amíg nincs belőle per, vagy média balhé.

Ezen javítani nem feltétlen pénz kérdése.

Autok:

Elektromos autót használsz?